nlc.hu
Életmód

9 éves indián kislánynak született gyereke

9 éves indián kislánynak született gyereke, miután rokona megerőszakolta

Egyszerűen borzalmas.

Szerdán hajtottak végre császármetszést egy panamai, indián kislánynál, aki nemi erőszak áldozataként esett teherbe – írja az El Diario.

A kilencéves gyereket egy közeli hozzátartozója erőszakolta meg. A kislány egy fiúnak adott életet, akit koraszülés miatt az intenzív osztályon kezelnek Panamavárosban.

A Hospital del Niño igazgatója, dr. Paul Gallardo a lapnak azt mondta, hogy a gyereket 23 hetes terhesen vitték be családtagok a kórházba, miután észrevették, hogy testén és viselkedésében jelentős változások álltak be.

Mint mondta, a terhesség ezen szakaszában már nem volt lehetőség abortuszra (Panamában jogilag nemi erőszak esetén a terhesség nyolcadik hetéig engedélyezett az abortusz, ha a nő vagy magzat élete veszélyben van, akkor a terhesség 22. hetéig).

A két gyermeket előreláthatólag egy családtag fogja nevelni a jövőben. 

A bántalmazót azóta szerencsére elfogták, börtönben ül.

Kihez fordulj, ha gyermekbántalmazás jut tudomásodra?

Országos Kríziskezelő Információs Szolgálat

06-80-20-55-20

okit@ncsszi.hu

A hozzátartozók közötti erőszak (párkapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak), a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak megsegítésével foglalkoznak. Krízishelyzetben titkos menedékhelyen történő azonnali elhelyezésben is segítenek. Ha családon belüli erőszak, prostitúció, vagy emberkereskedelem áldozata vagy, vagy ismersz olyat, akit ilyen módon bántalmaztak vagy kizsákmányoltak, hívd ingyenesen a OKISZ segélyvonalát. Ha ilyen krízishelyzetben vagy, és azonnali segítségre van szükséged, abban is megpróbálnak segíteni. A hívásokat éjjel-nappal fogadják.

Gyermekjóléti Szolgálat

Ha beírod a keresőbe a lakóhelyed nevét, és hogy „gyermekjóléti szolgálat”, akkor megtalálod azt a szolgálatot, ami nálatok működik, vagy hívd a tudakozót.

A gyermekek testi, lelki egészségének, családban való nevelkedésének elősegítése a gyermekjóléti szolgálatok alapvető feladata. Ha egy család nehéz helyzetbe kerül, akkor igyekeznek minden támogatást megadni ahhoz, hogy a család meg tudja oldani a problémát. Gyakorlatilag bármilyen családi problémával felkeresheted őket. Akkor is fordulhatsz hozzájuk, ha azt érzed, hogy veszélyeztetve vagy, esetleg nem érzed magadat biztonságban a családodban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top