nlc.hu
Életmód

Kisokos a használt étolajról

Veszély a konyhában: mit csináljuk a használt sütőolajjal?

Nem mindegy, hogy hova kerül az olaj, amit már nem akarunk felhasználni, a legkényelmesebb tűnő megoldásoknak ugyanis komoly következményei lehetnek.

Az ünnepek a finom ételről is szólnak, ami azt is jelenti, hogy az előkészületek sok sütéssel, főzéssel járnak együtt, és könnyen megtelik ilyenkor a szemetes, akár szelektíven gyűjtünk, akár nem. Ugyan egyre többször hallani és olvasni róla, de talán nem mindenki tudja, hogy a konyhai hulladékok között van olyan, ami veszélyes hulladéknak számít, vagyis nem mindegy, hogyan szabadulunk meg tőle. A használt olaj ugyanis – ha nem megfelelően gyűjtjük – károsíthatja a környezetet, hiszen ha az élővizekbe jut, a tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket. És hogy számszerűsítsük is, hogy mennyire veszélyes, jöjjön egy megdöbbentő adat

egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet.

Persze egyéb problémákat is okozhat, ha úgy döntünk, egyszerűbb, ha beleöntjük a lefolyóba, a csővezetékek falára lerakódva például duguláshoz vezethet, emellett egy biológiai folyamat következtében kénessav keletkezhet, amely megtámadja és tönkreteszi a csatornacsöveket. És ha ez nem lenne elég,  megnehezíti a szennyvíz megtisztítását, illetve azt, hogy ennek a folyamatnak a végtermékét termékeny iszapként lehessen felhasználni.

Nyilvánvalóan az sem jó megoldás, ha a szemétben landol, ugyanis a hulladéklerakókban sincsen semmilyen keresnivalója, más háztartási szeméttel keveredve egy nehezen lebomló elegyet képezhet, és az sem, ha valahol kint a kertben öntjük ki, hiszen rontja a talaj légáteresztő képességét, gátolja a növények víz- és ásványi anyag felvételét.

Napraforgó olaj palackban

Fotó: Getty Images

Első lépés: csökkenteni a hulladék mennyiségét

Természetesen azzal is teszünk valamit a környezetünkért, ha – mielőtt megszabadulnánk tőle – megfelelően használjuk az olajat. A Tudatos Vásárlók cikke szerint először is – már csak a saját egészségünk érdekében is – érdemes minél kevesebb olyan ételt fogyasztani, aminek elkészítéséhez sok olajra van szükség (vagy – ezt már mi jegyezzük meg – esetleg beruházhatunk egy forrólevegős, olaj nélküli fritőzbe is).

Hozzáteszik, az olajat ugyan többször is fel lehet használni, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy a hevítés hatására ugyanis az olajban keletkezhetnek káros vegyületek, és mivel az otthoni tűzhelyeken az edény alulról kapja a meleget, így az ételről leváló szemcsék a serpenyő alján jobban megégnek, mint az éttermi főzőrendszerekben. Kiemelik azt is, hogy mivel a káros anyagok az olaj túlhevítése során jönnek létre, ha tehát megfelelő hőmérsékleten, vagyis 160-180 fokon sütünk az olajba, akkor ettől nem kell tartani.  Persze emellett ügyelni kell arra is, hogy ne öntsük fel mindig a használt olajat frissel, hogy minden használat után mindig szűrjük le, és hogy három alkalom után azért tényleg cseréljük le az olajat, főleg, ha rántott ételeket készítünk.

A régi olaj új élete

Magyarországon mintegy 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban éves szinten, és korábbi adatok szerint az emberek egyharmada egyszerűen a lefolyóba önti a megbarnult olajmaradékot. Pedig az utóbbi években egyre több olyan gyűjtőpont jött létre, ahol le lehet adni a használt sütőolajat. Országszerte több olyan lakossági hulladékudvar van, ahova elvihetjük a használt olajat, az FKF Hulladékudvarok például tíz vidéki városban, illetve Budapesten tizenhét helyszínen érhetők el.

De nem feltétlenül kell ellátogatni egy hulladékudvarba, a Mol például 2011-ben kezdett el gyűjtőtartályokat elhelyezni a benzinkutakon, hogy az emberek egyszerűen, gyorsan és környezetbarát módon szabadulhassanak meg a használt étolajtól, és úgy tűnik, egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel, az elmúlt években a lakosság mintegy 3 millió liter használt sütőolajat adott le a cég töltőállomásain. 

A benzinkutakról a használt olajat a Biofilter Zrt. gyűjti össze, és a tisztítást követően az így kinyert tisztított, szűrt olajat biodízelgyártásra használják fel, illetve a közel tíz százaléknyi maradékot, ami fennakad a szűrőkön a biogázüzemekbe szállítják. A cég évente 5-8000 tonna használt növényi olajat, sütőzsiradékot gyűjt be, ennek döntő hányada a vendéglátóhelyektől származik, és begyűjtött mennyiség hozzávetőlegesen 7%-a az, amit a lakosság ad le, de reményeik szerint idővel ez akár 10-15% százalékra is nőhet.

Nemcsak a MOL neve alatt fútó benzinkutakon is találni gyűjtőpontokat, más öltőállomásokon is elérhető ilyen szolgáltatás, illetve a Biofilter  az Aldival is kötött együttműködési szerződést, valamint az ő telephelyeiken is le lehet adni a használt olajat, és társasházak számára is biztosít gyűjtést, amennyiben ezt igénylik. „A társasházi partnereinknél átlagosan 1 év alatt telik meg egy 60 literes gyűjtőedény. De a benzinkutaknál van olyan gyűjtőhely, ahova heti rendszerességgel járunk cserére. A saját telephelyünkön elhelyezett gyűjtőkben az ünnepek után mindig megnő a leadott használt olaj mennyisége, főleg karácsony és húsvét után. Az összes gyűjtőhelyről elmondható, hogy a nyári hónapokban mindig megemelkednek a mennyiségek”  – nyilatkozta korábban a hvg.hu-nak Deák Brigitta marketingvezető.

Hogy pontosan hol érhetőek el gyűjtőpontok, arról egy térképet is készítettek

Így gyűjtsd a használt olajat!

A sütőolaj használata után fontos, hogy várjuk meg, amíg kihűl az olaj, és csak utána öntsük bele egy jól záródó gyűjtőedénybe. Az olajat megtisztítani nem feltétlenül szükséges, mert – ahogyan írtuk is – tisztítás során keletkező hulladék (prézli-, ételmaradék, stb.) a biodízel gyártás melléktermékeivel együtt alapanyaga a biogáz előállításnak, de érdemes azért utánanézni annak, hogy az általunk kiválasztott gyűjtőpontnál mik az ajánlások. 

Magyarországon több cég is foglalkozik a használt olaj begyűjtésével, és a leadására a fentiek mellett lehetőség van egyes COOP és Spar üzleteknél is, illetve országszerte működik a Biotrans Kft. által útjára indított a CseppetSem! program, aminek keretében mára több mint 800 településen helyeztek el használt olaj gyűjtésre kialakított kukákat a helyi önkormányzat által kijelölt közterületeken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top