nlc.hu
Életmód

Rubint Rella lánybúcsúja

Csodás helyen lánybúcsúzik Rubint Rella

Többek között Rubint Réka is részt vesz a lánybúcsún.

2019 márciusában kérte meg a szerelme Rubint Rella kezét, éppen azelőtt, hogy külföldre igazolt volna. A fitneszedző pár hónappal később követte a párját, Ázsiában éltek pár hónapot, majd visszaköltöztek Európába. Azóta több országban is játszott Novothny Soma, de a menyasszonya mindenhova követte. Nemrég pedig úgy döntöttek, három év jegyben járás után összeházasodnak.

Erre éppen két hét múlva sor kerül, Rella pedig éppen most tartja a lánybúcsúját, amelyen többek között Rubint Réka is részt vesz. Rajta kívül az influenszer húga és barátnői buliznak vele, ráadásul egy csodás helyszínen.

Rubint Rella egyébként kiváló formában van, de nehéz hónapok állnak mögötte, ugyanis fitneszversenyre készült, ami rengeteg megvonással járt. Meglett azonban az eredménye, hiszen két versenyen is első helyezett lett.

Rubint Rella

Fotó: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top