nlc.hu
Életmód

Dinnyeszezon 2022

Kevés dinnye lesz és az is nagyon drágán

Június második hetében már a boltokban lesznek az idei szezon első termései.
dinnye

Várhatóan kevesebb dinnye terem idén, de a belföldi fogyasztást ki tudják elégíteni a termelők – közölték a Magyar Dinnyetermelők Egyesületénél.

Az ültetés még nem ért véget, de becslések szerint 20-30 százalékkal zsugorodhatott a termőterület. A kereskedőknek ezért azt javasolják, hogy kezdjék el idejében az egyeztetéseket a zökkenőmentes áruellátás érdekében.

Az árakról nem közöltek pontosabb becslést, de azt már most tudni, hogy a termelési költségek jelentős emelkedése 30 százaléknál nagyobb áremelést is indokolhat. Az egyesület abban bízik, hogy a dinnye ennek ellenére elérhető termék marad, de a gazdáknak olyan árat kell kapniuk, hogy megérje folytatniuk a munkát. Ha nem így lesz, akkor szerintük a következő években újabb visszaesésre kell készülni.

A dinnyeszezonig nincs sok hátra, a sárgadinnyét már a jövő héten elkezdhetik szedni, ha jó lesz az idő. A boltokba várhatóan június második hetében jutnak el az első szállítmányok.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top