nlc.hu
Életmód

A híres teniszező öngyilkossági kísérlete

Majdnem öngyilkos lett a volt top 10-es teniszező

A teniszező mindig nyíltan beszélt mentális harcairól, így öngyilkossági kísérletéről is.

Jelena Dokic, az ausztrálok volt top 10-es teniszezője azt írta, áprilisban közel volt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el, de úgy érzi, már a gyógyulás útjára lépett.

A játékos, akinek 2014-ben volt az utolsó profi mérkőzése, az utóbbi években pedig televíziós kommentátorként tevékenykedett, a közösségi oldalán közzétett üzenetben úgy fogalmazott: folyamatosan szomorúsággal és lelki fájdalommal küzd.

“Ördögi kör van a fejemben. Az eredmény: április 28-án majdnem leugrottam a 26. emeleti erkélyemről” – írta posztjában a 39 éves Dokic. – Csak arra vágytam, hogy megszűnjön a fájdalom és a szenvedés. Végül visszahúztam magam valahogy, nem is tudom, hogyan.

Az egykori Jugoszláviában született ex-teniszező mindig nyíltan beszélt mentális harcairól, a 2017-ben megjelent “Törhetetlen” című könyvében részletesen beszámolt arról, hogy édesapja évekig fizikailag és lelkileg bántalmazta.

Dokic az Instagramon azt írta, az elmúlt fél év nagyon kemény volt a számára, de végül professzionális segítséget kért és az használt, megmentette az életét.

“A mosdóban bujkáltam a munkahelyemen, hogy senki ne lássa a könnyeimet, otthon, a négy fal között pedig megállíthatatlanul sírtam, elviselhetetlen volt” – mondta a sportoló, aki negyedik helyen is állt a világranglistát és egyesben hat WTA-tornagyőzelmet aratott. – Azért írok erről, mert tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel küzd. Csak tudjátok, hogy nem vagytok egyedül” – fogalmazott Dokic, hozzátéve: úgy érzi, már a gyógyulás útjára lépett.

Jelena Dokics teniszező

Jelena Dokic.
MATTHEW STOCKMAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A bejegyzéshez az ausztrál sport több meghatározó személyisége is támogató üzenetet küldött.

A teniszen belül azóta van fókuszban a mentális egészség, hogy a volt világelső Oszaka Naomi, aki az első színesbőrű női sportoló vol, aki a Sports Illustrated címlapján szerepelt, tavaly visszalépett a francia nyílt bajnokságtól, mondván, depresszióval küzd. A férfi világranglista jelenlegi második helyezettje, Alexander Zverev az idei Roland Garroson azt mondta: a közösségi média jelenléte miatt a mai játékosok “sokkal több gyűlöletnek” vannak kitéve, mint elődeik.

Februárban Brittany George-ot, az ausztrálok egykori síakrobatáját találták holtan eltűnése után. A mindössze 24 éves sportoló öngyilkos lett.

(MTI/Reuters)

Van segítség!

Ha te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top