nlc.hu
Életmód

Állásinterjúra készít fel a Google Interview Warmup

A Google teljesen új szintre emelte az állásinterjúra való felkészülést

Már az is merőben új dolognak számított, hogy a Covid alatt az állásinterjúk zöme virtuális formára váltott, de a Google legújabb dobása még ennél is nagyobbat szól, és hasznos segítség lesz a jövőben!
Boldog nő

Hol vannak már a klasszikus értelemben vett állásinterjúk? Jó, nyilván nem temetjük őket, hiszen azért nagyrészt még mindig ez a bevett gyakorlat, de a koronavírus megjelenésével az interjúztatás gyakorlata részben átalakult. Cégek az online térbe helyezték át a potenciális jelöltekkel való beszélgetést, ami elsőre mindkét fél számára életidegen forma volt, de aztán, ahogyan az egész új élethelyzetbe, úgy ebbe is belesimultunk. És amikor azt hittük, ennél furcsább dolog már nem jöhet, a Google gondolt egy nagyot!

Interjú a robottal

A cég, aki mindig is ismert volt forradalmian új módszereiről, az állásinterjúkat is új szintre emelte, és most egy robot közreműködésével segít felkészülni a stresszes helyzetre. Az Interview Warmup tipikus interjúkérdéseket tesz fel a pályázónak, amiket a robot elraktároz, így vezet végig a beszélgetésen, sőt, nemcsak vezet, hanem egyúttal visszajelzést is ad a válaszokról.

A hasznos segédlet az olyan klasszikusok mellett, mint a „Meséljen kicsit magáról”, egészen helyzetspecifikus kérdéseket is képes feltenni, például „Mondja el, mikor hibázott! Hogyan közölte a hibát?”. És ez még nem minden, technikai és készségoldalról is képes megközelíteni a beszélgetést, azaz személyre szabható kérdéseket is bele lehet táplálni – ez a funkciója tervezői szerint az adatelemzés, az e-kereskedelem, a projektmenedzsment, az IT vagy UX-tervezés területén dolgozók számára kifejezetten hasznos lehet. 

Gyakorlatban az egész úgy néz ki, hogy az Interview Warmup felveszi a válaszaidat, azokat szavakká formálja, és végül megmutatja, mi az, amit esetleg háromnál több alkalommal is használtál, mindezt szinonima javaslatokkal, hogy választékosabban tudd magad kifejezni. (Nem úgy, mint Joey a Jóbarátokban, amikor ajánlólevelet írt Monicáról és Chandlerről, tele „ninoszímákkal”.) Emellett azt is feltárja, hogy a válaszaid kapcsolódnak-e az adott munkakörhöz, szakterülethez, tartalmaznak-e olyan pontokat, amik a készségeidre, a tapasztalataidra, céljaidra, illetve a korábbi sikereidből és kudarcaidból levont tanulságokra építenek. 

A felvétel letölthető, de a Google sem a hanganyagokat, sem az átiratokat nem őrzi meg, úgyhogy attól nem kell tartanod, hogy bármi kiszivárog a gyakorlásodból, ahogyan ők fogalmaznak: 

Ez egy ítéletmentes zóna mindenki számára, aki egy kis gyakorlati interjúra vágyik. 

Első hangzásra hasznosnak tűnik a találmány, hiszen nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy egy partnerrel élesben is gyakoroljon, Mia Williams HR coach mégis rámutatott arra, hogy az elkötelezettségről nem tud képet adni.  

Egy eszköz nem tudja megmondani, mennyire magabiztosan hangzik, amit mondasz. Egy eszköz nem tudja megmondani, hogy milyen lelkesedés van benned, amikor beszélsz. Ezek a dolgok az interjúkban nagyon is számítanak. Megtalálhatod a legjobb válaszokat, de ha rosszul közvetíted, nincs benned odaadás, akkor lehet, hogy nem illessz bele a csapatba. 

Steve McDonald, az Észak Kaliforniai Egyetem szociológusa is hasonló véleményen van, szerinte egy mesterséges intelligenciával felruházott eszköz a nyelvi és nyelvtani tartalomra összpontosít, de a gyakorlatban egy interjú ennél rögtönzöttebb készségeket igényel. 

A program használata egyébként roppant egyszerű, csak egy mikrofonnal ellátott számítógép vagy telefon kell hozzá, viszont jelenleg kizárólag angol nyelven elérhető, így egyelőre annak jelenthet nagy segítséget, aki idegen nyelvű pozíciót szeretne megpályázni – az ehhez való felkészüléshez viszont nagyon is praktikus.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top