nlc.hu
Életmód

17 millió forint adomány az Átrium színház megmentésére

Már 17 millió forint gyűlt össze az Átrium színház megmentésére

Mostanáig már 17 millió forint adomány jött össze a bezárásra készülő Átrium színház megmentésére.
Az Átrium színház nézőtere

Múlt héten arról számoltunk be, hogy állami támogatás híján a csőd szélére került, ezért kénytelen bezárni a budapesti Átrium színház. A szomorú hír nyomán közösségi adománygyűjtéssel próbálja megmenteni a teátrumot a közönsége, és péntekig több mint 3,6 millió forint érkezett felajánlásként az Átriumhoz.

Az adományok egy nap alatt megduplázódtak, vasárnapig pedig csaknem 17 millió forint gyűlt össze a színház megmentésére.

Közben a Jedermann Café elindított egy másik kezdeményezést is: a csatlakozó kávézó csütörtökön minden eladott kávéjuk bevételét a színháznak adják.

A közönség lelkes akciója azonban rámutat arra, hogy professzionális színházat – a kultúrafinanszírozás és az újraelosztási rendszerek sajátosságai miatt – ma Magyarországon csak állami támogatással lehetséges csinálni – írja a 444.

Az Átrium egy korábbi posztjában felidézi, hogy miután megszüntették a kulturális tao rendszerét, teljesen átláthatatlan módon döntöttek a támogatások elosztásáról. Az Átrium egy forintot sem kapott, miközben hasonló méretű színházak 200-300 milliót.

Legalább valaki egyenesen, felelősséget vállalva kimondaná az állam részéről, hogy amit mi csinálunk, azt nem lehet támogatni. Hogy ez alapján lehessen dönteni

– fogalmaz a posztjában az Átrium.

Ezután felidézik, hogy amikor tavasszal Fürjes Balázs akkori képviselőjelölt, jelenlegi miniszterhelyettes meglátogatta a színházat, azt írta róla: „Buda karakteres kulturális színfoltja az Átrium, sokféle színes, többnyire telt házas előadással. Van, aki rajong érte, van, aki kritikus vele – de egy nagyvárosban ez a természetes.”

Erre reagálva írta az Átrium: „Hát, a jelek szerint van, akinek nem természetes. Sőt: egyetlen független műhely léte sem természetes. És lassan nem is lesz ilyen.”

(Kiemelt kép: Facebook/Átrium/Lakatos Péter)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top