nlc.hu
Iskolakezdés

Jelentősen drágulhatnak a nyelvtanfolyamok

Jelentősen drágulhatnak a nyelvtanfolyamok

Forgalomcsökkenésre nem, áremelésre azonban készülnek az idei tanévben a nyelviskolák.

A koronavírus-járvány, majd az a miatt elrendelt többszöri felsőoktatási nyelvvizsga-amnesztia mintegy 30 százalékkal vetette vissza a nyelviskolák forgalmát az elmúlt két évben. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke azonban azt mondta az Infostartnak, hogy további jelentős csökkenésre már nem számít az új tanévben.

Fiatal nő olvassa az Oxford English Dictionary-t.

Fotó: Pixabay

Rozgonyi Zoltán szerint hiába a növekvő rezsi és élelmiszerárak, a családok csak a legvégső esetben spórolnak a gyerekek taníttatásán. A céges tanfolyamok és felnőtt nyelvtanulók esetében azonban már érzékelhető egyfajta kivárás. Szerinte mintegy 3-5 százalékos visszaeséssel lehet számolni.

Azt is elmondta: az idén még nem lesz hatással a nyelviskolákra az, hogy a későbbiekben sem az egyetemi felvételihez, sem a diplomához nem lesz kötelező a nyelvvizsga. Viszont a rezsiköltségek emelkedése és a szigorított kataszabályok komoly nehézségeket jelentenek nekik. Így biztosan emelkedik a nyelvtanfolyamok ára – hangsúlyozta a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.

Nyelviskolai vezetők 30-40 százalékos díjnövekedést tartanának szükségesnek

– közölte Rozgonyi Zoltán, és hozzátette: csak az a kérdés, hogy ez milyen gyorsan fog megjelenni.

A nyelvvizsgáknál már 15 százalék körüli díjemelkedés volt a nyáron, de az ősszel vagy legkésőbb januárban még ez is jelentősen tovább fog emelkedni.

Rozgonyi Zoltán megjegyezte azt is: a kata szigorítása miatt komoly tanárhiány várható a nyelviskolákban is, mivel az oktatók jelentős része másodállásban adott nyelvórát.

Sokan közülük az új szabályokkal már nem akarnak tovább vállalkozni és abbahagyják a tanítást

 

– nyilatkozott a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top