nlc.hu
Életmód

Feloszlik a Ricsárdgír zenekar

Feloszlik a Ricsárdgír zenekar

Többszörösen elérték azt, amit szerettek volna, ezért tíz év után feloszlik a Ricsárdgír zenekar.
A Ricsdárdgír zenekar koncert után a színpadon

Végleg elbúcsúzik a Ricsárdgír zenekar, ugyanis feloszlanak. Ősszel még koncerteznek, januárban megjelenik a búcsúlemezük, utolsó koncertjüket pedig 2023. május 18-án fogják adni a Budapest Parkban – ezt a zenekar jelentette be a Facebookon.

A Ricsárdgír feloszlik. Egyszer minden kalandnak vége, és úgy döntöttünk mi ebben a több, mint 10 éve tartó, felfoghatatlanul csodálatos és sűrű kalandban idén megtaláltuk a kincset, tovább nem keresgélünk

– írták a bejegyzésben.

A zenekar arról ír, hogy a Ricsárdgír inkább projekt volt, mint zenekar, és többszörösen elérték azt, amit szerettek volna, sőt, többszörösen túlteljesítették magukat.

„Mivel a fő célunk mindig is az volt, hogy önerőből meddig tud elmenni egy zenekar, amiben nem zenészek alkotják a magot, hogyan tud egy látszólag underground punkos szintis zajzene teltházakat csinálni, ezért már nem keressük ennek a lehetőségeit tovább, hiszen úgy hisszük minden sikerült”

– fogalmaztak, és megköszönték a rajongóknak a támogatást.

(Kiemelt kép: Facebook/Ricsárdgír zenekar)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top