nlc.hu
Életmód

Második babája halt meg, mert együtt aludt vele

Második babája halt meg, mert egy ágyban aludt vele, emberöléssel vádolják az anyát

A nőnek tavaly már meghalt az első babája az együttalvás miatt, most megismétlődött a tragédia.
Egy csecsemő lába zokniban

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel és gyermek veszélyeztetésével vádolnak egy cincinnati nőt, aki együtt aludt az újszülött babájával, és a hathetes csecsemő meghalt. A gyerek halálának okát nem részletezték.

A 23 éves Brook Huntert korábban már figyelmeztették, hogy veszélyes egy ágyban aludni a csecsemőkkel, ugyanis első gyereke tavaly hasonló körülmények között vesztette életét. Miután a nő a figyelmeztetés ellenére a második babájával is egy ágyban aludt, tettét emberölésnek minősítették.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt tanácsolja az új szülőknek, hogy semmilyen körülmények között ne aludjanak egy ágyban az újszülöttel. A szervezet szerint 4 hónaposnál fiatalabb gyerek esetén 5-10-szer nagyobb a csecsemőhalál kockázata, ha a szülővel közös ágyban alszik a baba.

(New York Post)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Taisiia Shestopal)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top