nlc.hu
Életmód

Ana de Armas portré

Kikérte magának a Bond-lány címkét, most Marilyn Monroe-t alakítja – Ana de Armas, a jelzők nélküli színésznő

Ana de Armas Marilyn Monroe-t alakítja Andrew Dominik várva várt adaptációjában, Joyce Carol Oates Szöszi című könyve nyomán. Sosem szerette a skatulyákat, és tiltakozott a „latin amerikai színésznő” jelző ellen. Portré.

Marilyn Monroe rejtélyes életének igazságát az életrajzok, emlékiratok, pletykák és összeesküvés-elméletek özöne sem fejtette fel teljesen. Azt viszont tudjuk, hogy ez a bonyolult és szövevényes élet hol ért véget: a Los Angeles-i Brentwoodban 1962. augusztus 4-én egy gyéren berendezett búvóhelyen, lehallgató készülékekkel a falakban. A sztárt négy nappal később borsmentazöld Emilio Pucci ruhában temették el, márvány kriptáját pedig már jóval korai halála után is rendszeresen rúzsos csókokkal borítják a rajongók.

Ana de Armas színésznő maga is elzarándokolt a Westwood Village Memorial Parknak ebbe a csendes szegletébe azon a napon, amikor elkezdte forgatni a Blonde-ot (magyarul Szöszit), Andrew Dominik zsigeri, szívbemarkoló kitalált képét az első számú mozibálvány viharos életéről. „A csapatból mindenki üzenetet írt neki” – nyilatkozta de Armas. – Aztán elmentünk a temetőbe, és a sírjára tettük a kártyát. Valamilyen módon engedélyt kértünk. Mindenki hatalmas felelősséget érzett, és nagyon is tisztában voltunk az elmesélendő történet igazi oldalával – Norma Jeane történetével. Ki volt ő valójában?”

De Armas több mint 15 éve olyan szerepeket keresett, amelyek kiléptetik komfortzónájából, és tágítják a határait. A 34 éves kubai-spanyol színész rettenthetetlen kémeket és femme fatale-okat, és egy dominikai szexmunkást is játszott már, de nehéz elképzelni annál igényesebb és kihívásokkal telibb szerepet, mint amit Andrew Dominik felajánlott neki 2018-ban, pont Valentin-napon. De Armas feladata az volt, hogy ne egy embert, hanem kettőt játsszon: Norma Jeane Mortensent, aki egy traumatikus és gyökértelen gyermekkor során több nevelőotthonban is járt Los Angeles megye szerte, és alteregóját, Marilyn Monroe-t, aki bár karizmatikus volt, tehetségét igencsak vitatták, nem egyszer dühítette fel a rendezőket kóros késései miatt, és mert képtelen volt megjegyezni a szöveget. De Armas fáradhatatlan munkamoráljának kevés köze van a Monroe-féle káoszhoz, ami viszont közös bennük, az a tündöklés. „Minél híresebb lett Marilyn, annál láthatatlanabb lett Norma Jeane, Norma volt az a személy, akivel soha senki nem találkozott – mondja De Armas. – Marilyn olyan volt, akiről még ő maga is harmadik személyben beszélt. Bizonyos szempontból Marilyn megmentette, életet adott neki, de ugyanakkor a börtönévé is vált.”

Ana de Armas blonde szöszi Netflix Marilyn Monroe

Ana de Armas Marilyn Monroe szerepében a Blonde (2022) c. filmben (Fotó: Profimedia)

A rendező számára a Szöszi egy évtizede tartó megszállottság volt: 2008-ban kezdte megírni a forgatókönyvet. Azóta a potenciális Marilynek jöttek-mentek – Jessica Chastain és Naomi Watts is –, de amikor a finanszírozás végül Dominik elképzeléséhez igazodott, Armast akarta, függetlenül a kubai akcentusától. „Elég szürreális volt, még meghallgatásra is felkértek, de ez csak azt mutatja, hogy Andrew mennyire progresszív” – mondja a színésznő. – Úgy nőttem fel, hogy a Titanictól a Terminátorig mindent néztem, de mindig is tudtam, hogy ez a valóság nagyon távol áll az én valóságomtól. Az Egyesült Államokban élő gyerekek azt hiszik, hogy lehetnek hercegnők, mert vásárolhatnak maguknak hercegnőruhát és hercegnőkoronát, és azzá válnak. Nekem sosem volt ilyenem. Nem is tudtam, milyen az alma íze. A kubai színészek rokonabbak voltak számomra – Daisy Granados, Isabel Santos, Verónica Lynn –, ezekre a színészekre néztem fel. De természetesen nekivágtam a szerepnek, mert szeretem a kihívásokat, és tudtam, hogy érzelmileg eljuthatok odáig. Aztán Andrew felhívott a meghallgatás után, és azt mondta: »Te vagy az«. De erről meg kellett győznünk a többieket is.”

De Armas számára kihívást jelentett a szerep megformálása, főleg az akcentusa leküzdése miatt.  „Egyszerűen nem működött, amikor megpróbáltam utánozni a hangot vagy a hangmagasságot – mondja de Armas. – Minden alkalommal tudnom kellett, mit gondol, és mit érez Marilyn. Mert ahogy lekerekítette ajkait az „O” hangot megformálva, vagy hogy mennyi alsó foga látszott, vagy hogyan húzta fel a szemöldökét – mindezek a kifejezések Marilyn túlélőmódjának következményei voltak. Ezek olyan trükkök voltak, amelyeket kétségbeejtő körülmények között alakított ki. Az egész (színészi) folyamat lehengerlő volt számomra. Legtöbbször azt hittem, hogy rosszul csinálom. Azon gondolkodtam, vajon mit gondolnak rólam ezek az amerikai színészek? – mondta Ana de Armas egy interjúban.

Kubai gyerekkor

Ezek a kétségek nyilvánvalóan a Szösziig is kísértették, hiszen latin amerikai színészként kihívásokkal kellett szembenéznie. Kisgyermekkorát egy Havanna melletti tengerparti városban, Santa Cruz del Norte-ban töltötte, egy olyan környezetben, amely elősegítette a többnyire szabadban töltött aktív gyermekkort. „Soha nem volt PlayStation-öm, sőt még DVD-lejátszóm sem – mondta a Men’s Journalnak. – Szóval csak annyit tehettem, hogy kimentem a többi gyerekkel játszani.”

A nyilatkozat kicsit idealizáló. Hiszen annak ellenére, hogy mindkét szülője teljes munkaidőben dolgozott, a család nehézségeket szenvedett el Kuba kommunista uralma alatt. Abban az időben gyakori volt az élelmiszer- és az üzemanyaghiány, az áramszünet, sőt nem fértek hozzá az internethez, újságokhoz vagy magazinokhoz sem. De Armas úgy ismerkedett meg a nyugati popkultúrával, hogy a szomszéd lakásában tévézett. Hétvégén csak 20 percnyi képernyőidőt engedtek neki a szülei, de így is lemásolta a televízióban látottakat, és jeleneteket játszott el a barátaival.

Aztán kilenc évesen családjával a kubai fővárosba, Havannába költözött. A lányban a nagyvárosi kultúrába való belemerülés felgyorsította a vágyat arra, hogy az előadó művészeten keresztül fejezze ki magát. De Armas már korán felfedezte a színészet iránti szenvedélyét, és gyorsan elindította karrierjét. „Nem volt konkrét nap, színész vagy ilyesmi, de arra emlékszem, hogy megnéztem egy filmet, és ha volt olyan jelenet, ami tetszett, a kanapéról a tükörhöz rohantam, és újra és újra megismételtem – emlékezett vissza. – „Tizenkét éves koromban hallottam a Nemzeti Színházi Iskoláról, és azt mondtam a szüleimnek: »Ez az, amit csinálni akarok.« És ennyi.”

Ana de Armas

Ana de Armas az El Internado Laguna Negra c. sorozatban

A Kubai Nemzeti Színházi Iskola elvégzése után de Armas néhány évig Kubában maradt, és helyi filmekben játszott, majd úgy döntött, hogy Madridba költözik, hogy tovább folytassa színészi karrierjét. „Úgy éreztem, többet akarok – mondta. – Mindig is nagyon ambiciózus voltam, és mindig is tudtam, hogy valami mást akarok. Kuba jó kezdet volt, de tudtam, hogy nem fogok igazi karriert kialakítani itt, és közelebb akartam kerülni azokhoz a filmesekhez, akikkel együtt szeretnék dolgozni. 200 dollárral a zsebemben Madridba költöztem, hogy lássam, mi fog történni. Persze nem tudtam, hogy 200 euró semmi, mert Kubában a 200 sok volt. Ez volt az a pénz, amit a filmjeimből megspóroltam.”

Az első héten de Armas azonnal szerepet kapott az El Internado Laguna Negra nevű, akkor induló televíziós sorozatban, amely hatalmas sikert aratott, és megismertette nevét Spanyolországgal. Ám de Armas ismét úgy érezte, hogy többet akar. „Nagyon izgalmas volt, de eljutottam arra a pontra, mint Kubában, amikor azt gondoltam: »többet akarok ennél« – mondta. – Valami kihívást akartam.”

Út Marilynig

De Armas 2016-ban kapott szerepet első hollywoodi filmjében, a Hands of Stone című drámában, és hivatalosan Los Angelesbe költözött, annak ellenére, hogy egyetlen embert sem ismert, és angolul sem beszélt. „Jó gyakorlat volt ez az egómnak, miután Spanyolországban nagyszerű karriert futottam be. Amikor az Államokba költözöl, az nem számít, amit korábban tettél. De ez valahogy üdítő volt, hogy őszinte legyek. Amikor tévéműsort készítesz, az életed valóban megváltozik, és mindenki megismer téged, bárhol jársz. Nagyszerű volt idejönni, és egy olyan osztályteremben ülni, ahol mindenki a múlt időt tanulja” – nyilatkozott egyszer a sztár.

Bár az első angol nyelvű szerepeihez fonetikusan kellett megtanulnia a sorait, természetes adottságai és sugárzó szépsége gyorsan a sztárság felé vezette. Négy hónap intenzív, egész napos oktatás után de Armas késznek érezte magát arra, hogy teljesen belemerüljön a meghallgatásokba – egy fő kikötéssel. „Azt mondtam: »Nem akarok Maria vagy Juana meghallgatásán részt venni. Azt akarom, hogy olyan meghallgatásokra kerüljek, amelyekre mindenki más is. 

Mert színésznőnek tartom magam, és furcsa, amikor az emberek azt mondják: »Te egy kubai színésznő vagy« vagy »Te spanyol színésznő vagy«.Valamit mindig elé helyeznek, de én azt mondom: »Színésznő vagyok«.

Ana de Armas

Usher, Ana de Armas és Edgar Ramirez a Hands Of Stone premierjén, a 69. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Anthony Harvey/FilmMagic)

Ne skatulyázz be, és ne ragassz címkét a munkámra, mielőtt megnéznél. Csak egy esélyt akartam. Tudni szerettem volna, hogy ugyanazokat a célokat követem, mint az összes többi színésznő, akit szeretek és csodálok. Mindenki megérdemli a lehetőséget, hogy a kívánt szerepért küzdjön.”

Az áhított áttörés meg is érkezett. De Armas amerikai debütálása rögtön Keanu Reeves-szel volt a Kopp Kopp (2015) című pszichológiai thrillerben, amely az 1977-es Death Game remake-je. De Armas felkeltette a szakma figyelmét, és hamarosan a boksznagyság, Roberto Durán feleségét alakította A Kőkezű című életrajzi filmben.

De Armas karrierje nagyot ugrott előre, miután csatlakozott Denis Villeneuve Szárnyas fejvadász 2049 című filmjének szereplőgárdájához, amely az 1982-es sci-fi klasszikusának várva várt folytatása. Szó szerint holografikus Joi-ként világítja meg a képernyőt, Ryan Gosling, Harrison Frod és Jard Leto mellett. De Armas-t a kritikusok a történet érzelmi magjának tekintették, ami hozzájárult a film sikeréhez. A stáb egyébként öt hónapon keresztül Budapesten forgatta a filmet, amihez de Armas fizikai edzésen is részt vett. „Nem volt túl fizikai szerep, de tudtam, hogy öt hónap áll előttünk egy nagyon intenzív, érzelmes forgatásnak nézünk elébe, ezért szerettem volna erősnek, egészségesnek érezni magam” – idézi őt a wmagazine.

Ana de Armas
Megnézem
Összes kép (4)

A lengyel spicli című krimi és a valós történeten alapuló Wasp Network – Az ellenállók (mindkettő 2019) mellékszerepeit követően de Armas a Netflix Tőrbe ejtve (Knives Out) című sorozatának sztárjai között találta magát. Ezt a projektet majdnem megkerülte, miután megtudta, hogy egy latin amerikai nőt, Martát kell alakítania, aztán mégis belemelegedett a szerepbe, miután rájtött, hogy Marta a vártnál összetettebb karakter, ráadásul a szerep az első Golden Globe-jelöléshez vezetett.

Nem Bond-lány

A 25. James Bond-film, a Nincs idő meghalni egyik jelenete kifejezetten a kubai színésznő számára készült, és de Armas ebben is elkápráztatta a közönséget mint Paloma CIA-ügynök. És bár a Bond-filmekben szereplő színésznőket általában „Bond Girls”-nek, vagyis Bond-lányoknak nevezte mindenki, mivel főként a kém szerelmét alakították, de Armas elutasította a titulust, és „Bond woman”-nek neveztette magát, hozzátéve, hogy

az idők változnak, és a Bond-nők (most) magasan képzettek, erősek, és egyenlőek lehetnek magával James Bonddal is.

Ana de Armas

Fotó: NICOLA DOVE / Collection ChristopheL via AFP

Nem sokkal később a  színésznő életében újabb mérföldkőnek számító pillanat jött el, amikor felkérték Marilyn Monroe szerepére Andrew Dominik Szöszi című filmjében. Ahogy a színésznő elmondta a Vanity Fairnek, nehéz volt bizonyítani, hogy egy kubai is jól meg tudja formázni az ikonikus bombázót. Mert bár a rendező végig hitt benne, a pénzembereket, producereket meg kellett győznie, sőt a trailer bemutatása után egyes kritikusok nagyítóval keresték spanyol akcentusának megmaradt nyomait. (Nem véletlen, hogy Brad Pitt a sztár védelmére kelt a film 2022. szeptemberi bemutatója előtt.)

Da Armast a szőrszálhasogatás nem érdekli, karrierje töretlen: ebben az évben A „Deep Water” pszichológiai thrillerben is szerepel majd Ben Affleck mellett, és újra találkozik a Szárnyas fejvadász 2049 és a Tőrbe ejtve társszereplőivel, Ryan Goslinggal és Chris Evans-szel A szürke ember című kémthrillerben.

De Armas 2011 és 2013 között Marc Clotet spanyol színész és modell felesége volt. Évekkel később széleskörű bulvárfigyelem kereszttüzébe került, amikor 2020 nagy részében együtt járt Ben Affleckkel. A szakítás után a Tinder vezetőjével, Paul Boukadakisszal jött össze. A filmvásznon kívül de Armas az Only Natural Diamonds szóvivőjeként is szolgál. Szoros kapcsolatokat ápol Kubában élő barátaival és családjával, és gyakran felkeresi a havannai házát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top