nlc.hu
Életmód

A túl hangos zene veszélyei

Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben

Egy új tanulmány a fülhallgatós eszközök veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Valljuk be, többségünk is azok között van, akiket a BMJ Global Health tanulmánya figyelmeztet: baj lesz. Manapság már nincs nagyon mobiltelefon, zenelejátszó fülhallgató nélkül. A túlzott hangerővel történő használat és a túl hangos zenés helyek, koncertek látogatása pedig megviseli a hallásért felelős szerveinket.

A The Guardian által ismertetett tanulmány nemzetközi kutatócsoportja szerint a 12-34 éves korosztály 24 százaléka olyan hangerővel hallgat zenét a saját készülékein, amely már nem biztonságos. A kutatók ezért arra szólították fel a kormányokat, hogy sürgősen vezessenek be olyan szabályozást, amely a biztonságos hangerő alkalmazását támogatja.

A hangos zene komoly halláskárosodást okozhat (Fotó: Pexels.com)

A hangos zene komoly halláskárosodást okozhat (Fotó: Pexels.com)

  Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint jelenleg 430 millió különböző korosztályhoz tartozó halláskárosodott ember él a Földön. A fiatalok azért vannak különösen veszélyben, mert ők használják a leginkább az olyan lejátszásra alkalmas eszközöket, mint az okostelefon, fej- és fülhallgató, miközben gyenge lábakon áll a hangerőszabályozás betartása.
    
A nem biztonságos hangerejű zenehallgatás, akár rendszeres, akár egyszeri alkalommal történik, a hallórendszer fizikai károsodását okozhatja, ami átmeneti vagy állandó fülzúgás és/vagy a hallás megváltozása formájában jelentkezik” – figyelmeztetek a kutatók. Hozzátették, hogy az ilyen károsodás akár az ember egész életét végigkísérheti, és ha valaki fiatal korában túl hangos zenét hallgat, túl hangos zajnak van kitéve, az később a korral járó hallásvesztésnek is jobban ki van téve.
    
A Dél-Karolinai Egyetem tudósai által vezetett kutatásban a 2000 és 2021 között készült, személyes zenehallgató eszközökkel és hangos zenés helyekkel kapcsolatos korábbi tanulmányokat vizsgálták. Harminchárom, több mint 19 ezer embert érintő tanulmányt elemeztek. A szerzők becslése szerint a kutatásokban szereplő felnőttek 23 százaléka és a kiskorúak 27 százaléka volt kitéve túlzott hangerőnek a személyes zenehallgató eszközein.
    
A kutatók úgy becsülték, hogy a 12-34 év közötti korosztályba tartozók 48 százaléka lehet kitéve túl hangos zenének, például klubokban vagy bárokban.
    
Ezen adatok alapján a kutatók úgy kalkuláltak, hogy globálisan 0,67 milliárd és 1,35 milliárd közé tehető azoknak a tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek a száma, akiket potenciálisan veszélyeztethet a halláskárosodás.
    
A tanulmány szerzői elismerték, hogy eredményeik nem vették figyelembe a demográfiai tényezőket vagy a biztonságos zenehallgatásra vonatkozó szabályozások alakulását az egyes országokban. Ugyanakkor kiemelték: eredményeik rávilágítanak arra, hogy a halláskárosodás megelőzése érdekében világszerte sürgősen szükség van a biztonságos hallgatási szokásokat ösztönző irányelvek bevezetésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése