nlc.hu
Életmód

Alvást színlelő tehén TikTok-videó

A nap sztárja a tehén, aki alvást színlelt, hogy elkerülje a fejést

Doris nem megy a szomszédba egy kis huncutságért.
Tehén

A TikTok legújabb üdvöskéje lett az a tehén, akit a gondozója kapott lencsevégre, miután úgy tett, mintha aludna, csak hogy elkerülje a fejést. Doris a calbourne-i Reads Farmon él, és láthatóan pimaszságból bőven kijutott neki, John Brodie, a farm egyik gondozója ugyanis színlelésen kapta.  

„Doris felemelte a fejét, és engem nézett, én pedig néztem, ahogy visszadugja a fejét, és azt gondolja, »na, ma nem John«. Elővettem a telefonomat, mert tudtam, hogy ez tipikus Doris, és megpróbál kijátszani engem.

A felvételen hallatszik, ahogyan a férfi elmondja, hogy mindenki fejésre készül, kivéve a fekete jószágot, akinek még gyakorolnia kell a tettetést, hiszen láthatóan mozog a füle, mikor Brodie megszólítja.  

A férfi egyébként a feleségének küldte el a videót, aki megosztotta a TikTok-on, Dorisból pedig pillanatok alatt sztárt faragott, már 1,5 millióan nézték meg, ahogyan próbálkozik, hátha még néhány perccel elnyújthatja a szépítő alvását. 

Brodie a BBC Radio Solent egyik műsorában azt is elmondta, hogy Doris nagyon szeret lustálkodni, bármiről is legyen szó, mindig ő az utolsó, sőt, kifejezetten szereti, ha felhajtás van körülötte.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top