
„A cigány gyerekek 75 százaléka elveszíti az álmait hatodikos korára!” – Fruzsi ettől dühbe gurult, és létrehozta az InDaHouse-t
Benkő Fruzsina 17 évesen kezdett el önkénteskedni, ami aztán szép lassan a hivatásává is vált. Már szociális munkásként tapasztalta meg, hogy a gyermekvédelmi rendszer csak tüzet olt. Fruzsi próbált segíteni, de folyamatosan csak falakba ütközött. Aztán a kezébe került egy tanulmány, amelyben arról írtak, hogy a cigány gyerekek 75 százaléka hatodikos kora végére elveszíti az álmait. Fruzsinál ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Belevetette magát a munkába: megalapította az InDaHouse-t, Hernádszentandrásra költözött, önkénteseket toborzott, közösségi házat, tanodát épített. Ma már több mint kétszáz borsodi gyereket tanítanak játszani, írni, olvasni, számolni, elérni azokat a bizonyos álmokat.
2023. Június 01.
még több cikk


7 hosszú sztárházasság, ami válással végződött

Már a ringbíró is megszólalt a Rácz-Istenes meccsről, a káromkodásokra is kitért

Tóth Vera betekintést engedett a palkonyai otthonukba

Megerőszakolta 12 éves diákját a tanárnő, majd később feleségül ment hozzá

Csillagjegyek, akiknek szerelmet hoz az advent

Drámakirálynők: Jill Biden leiskolázta Melania Trumpot karácsonyi dekorációban

Paprika Dorina elképesztően lefogyott, íme a végeredmény
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.