Az Egyesült Államok tiszti főorvosa új ajánlásában kijelentette, hogy biztonságos mennyiségű alkohol nem létezik. A Science Alert szerint a jelentés alapja a tudományos szakirodalom, amely szerint az alkohol számos rákos megbetegedés kockázatát növeli; elsősorban a női mellrák, valamint az emésztőrendszer daganatos megbetegedéseinek kockázatát.
Az USA-ban évi 100 000 rákos megbetegedés
és 20 000, a rák haláleset oka az alkohol – írja a jelentés. Tudományos bizonyítékok alapján a nyelőcsövet, a májat, a szájüreget, a garatot és a gégét érintő rákbetegségek valamint az alkoholfogyasztás között összefüggés áll fenn.
A jelentés szerint „minél több alkoholt fogyaszt, annál nagyobb a kockázat”. A bizonyítékok alapján már napi egy (vagy átlagosan ennél is kevesebb) ital esetében is nő a kockázat, miközben általában csak a nagy mennyiségű fogyasztással hozzák összefüggésbe az említett kockázatokat.
A rák kockázatának növelése mögött négyféle mechanizmus áll:
- az oxidatív stressz (ez károsítja a DNS-t és a fehérjéket is);
- a hormonszint megváltoztatása, növelve a mellrák kockázatát;
- a rákkeltő anyagok felszívódási sebességének megváltoztatása;
- az acetaldehid nevű mérgező vegyületté történő lebomlása, ami csakugyan DNS-károsító hatású.
A WHO rákkutató ügynöksége az első csoportba tartozó rákkeltő anyagnak tekinti az alkoholt, úgy mint az azbesztet, a dohányzást vagy az ionizáló sugárzást – emlékeztet a hvg.