Életmód

Nemcsak barátnőjét, de barátnője húgát is eljegyezte

A büszke vőlegény később elmondta, magától értetődő volt számára, hogy a lánykérés során külön figyelmet fordít majd szerelme testvérére.

Röviddel azután, hogy Will Seaton és szerelme, Ashley Shaus randizni kezdtek egymással, a fiatal nő hamar egyértelművé tette udvarlójának, hogy közös életüknek mindig is szerves részét fogja képezni testvére, Hannah, aki Down-szindrómás. Willnek mindez nem esett nehezére, sőt, egy idő után Hannah állandó résztvevője lett a pár minden találkozójának.

„Magától értetődő volt, hogy ezek után a lánykérésből sem marad majd ki” – idézi a The New York Post az indianai férfit, aki a nagy napon először szerelme Down-szindrómás húga előtt ereszkedett féltérdre. „Megkérdeztem, hogy lenne-e örökre a barátom, ő pedig igent mondott” – mesélte Will, aki ebből az alkalomból egy külön gyűrűt adott Hannah-nak, méghozzá azt, amit a nagymamájától örökölt.

down szindróma eljegyzés megható

Kép forrása: New York Post

„Ashley ekkor már persze szívből zokogott. Pontosan tudta, hogy a következő kérdést ő kapja majd.” És így is lett. Miután megkérte Hannah-t, Will feltette a nagy kérdést Ashley-nek is, akit ezzel a gesztussal elmondása szerint a világ legboldogabb nőjévé tett. „Életem legszebb pillanata volt az, mikor láttam, hogy Hannah végre igazán különlegesnek érzi magát. Sosem fogom elfelejteni” – mesélte Ashley, aki az októberi esküvőn is fontos szerepet szán testvérének. „Ő nem egyszerű koszorúslány, hanem az esküvőnk egyharmada” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése