Életmód

“Nem ver ki a víz, ha hüvelykúpot kell kérnem”

Nőkkel beszélgettünk, akik arról meséltek, hogy az intimitás mennyire tabu nekik. Három különböző korosztály tagjai mondták el, hogyan állnak a témához.

Hogy ki hol húzza meg magának az intimitás határait, az személyiségtől függően nagyon eltérő. Sokan általában egyáltalán nem lépnek ki a komfortzónájukból és nem beszélnek a szexuális életükről vagy a “női betegségekről”, míg mások gond nélkül vállalják azokat akár a barátaik, akár a párjuk, vagy az orvosuk előtt. Fontos, hogy ki milyen közegben szocializálódott, hiszen alapjaiban véve az határozza meg az egy-egy témára való nyitottságát. Három különböző korosztályból kérdeztünk nőket arról, hogy ők tabuként kezelik-e az intim dolgaikat.

Nyitottabb lettem

Anna 57 éves, és évente jár nőgyógyászhoz. A kérdésen először meglepődött, majd azt kérte, az otthoni dolgairól ne faggassuk, de arról szívesen beszél, hogy mennyire nyílt a nőgyógyásznál: “Amikor több mint 40 éve először jártam nőgyógyásznál, végtelenül kellemetlenül éreztem magam. Fogalmam sem volt, mire számítsak, és az orvos sem beszélt velem, csak tette a dolgát. Megalázónak éreztem a helyzetet és ez sokáig meghatározta hozzáállásomat. A harmadik gyerekem születése óta vagyok nyitottabb, persze közben a világ is sokat változott. A lányaim is hatottak rám és találtam egy orvost, akivel már mindent meg tudok beszélni. Eleinte nagyon nehéz volt nevén nevezni a dolgokat, de mióta rájöttem, hogy semmi rossz nincs ebben, mintha évtizedes terheket vettek volna le a vállamról.

Kérek tanácsokat

Betti 36 éves és túl van egy császármetszésen: “Azt hiszem, én a nagy átlaghoz tartozom, aki ugyan mindent elmond a nőgyógyászának, de azt lesütött szemmel teszi. A gyógyszertárban nem ver ki a víz, ha hüvelykúpot kell kérnem, de ha tehetem, nem kiabálom ki a sorban állóknak, hogy mire van szükségem. A barátnőimmel általában megbeszélem a gondjaimat, ha azok már jelentősebbek. Tanácsokat is kértem tőlük, például az intim higiénia kapcsán. A férjemmel nincs köztünk tabu, de az biztos, hogy a menstruációs kínjaimat nem neki mesélem el.”

Laza vagyok

Angi 21 éves és úgy gondolja, számára nem léteznek tabutémák. ” Szerintem én elég lazán veszem ezeket a dolgokat, de a barátnőim is ilyenek. Simán elmegyünk nőgyógyászhoz, de a patikában is kérek segítséget, ha kell. Az anyukámmal is szoktam beszélni az intim dolgokról, mivel ő tanított sok mindenre, nem nagyon vannak előtte gátlásaim. De például ő nem tudta megbeszélni a saját anyukájával a női dolgait. Szerintem minél fiatalabb valaki, annál nyitottabban áll ezekhez a dolgokhoz. Meg az is fontos, ki hogyan nőtt fel.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top