Ezo

A Kos szerelmi élete

A Kos egyéniség talán éppen azért olyan vonzó, mert kapcsolatban áll a nyers, és ösztönös szexualitással, minden körítés, és intellektuális maszlag nélkül. Õ az, aki nem sokat finomkodik, hanem gyorsan és lényegre törõen tudatja velünk, hogy mit is szeretne tõlünk.




Igaz, amilyen vonzó, olyan taszító is lehet ez a nyers ösztönösség, leginkább az érzékenyebb lelkű emberek számára, hiszen nem mindenki szereti azt, amikor ajtóstul ront partnere a házba. Akik viszont a bonyodalommentes, őszinte és gyors végkifejletet szeretik, azok jó helyen keresgélnek a Kos embereknél.

A Kos kapcsolataiban nagyon őszinte, és úgy tűnhet, hogy néha szinte keresi a konfliktusoakt, a súrlódást. Tehát neki egy-egy jóízű veszekedés még nem a világ vége, sőt, energiát merít belőle, megéli a győzelmet, kiteljesedik benne. Ilyenkor megmutatja erejét, impulzivitását. Ez akár ijesztő is lehet, de ha tudatában vagyunk annak, hogy ez csak egyfajta kakaskodás, akkor már valószínűleg jobban kezeljük a helyzetet. Meg tudjuk neki adni azt, amit szeretne, és vélhetően azt is tudjuk, hogy hol van a határ.

Furcsa módon azt tapasztaljuk, hogy a viták és a veszekedések párunk libidóját nemhogy csökkentenék, hanem még növelik is. Tehát könnyen előfordulhat, hogy Kos párunknak sokkal jobban esik egy szeretkezés akkor, ha előtte jól kiveszekedte magát. Akkor kezeljük jól ezt a helyzetet, ha megadjuk neki, amit szeretne, ám tudatjuk vele, hogy a harci kedvnek is vannak határai.


Előfordulhat, hogy az ágyban is szeretné partnerét “legyőzni”, azaz megmutatni erejét, szenvedélyességét. Ha ezt játékos és elfogadott formában teszi, akkor nincs baj, ám ha minket zavar ez a túlzott dominancia, akkor tudassuk vele, hogy ez egyáltalán nincs ínyünkre.

A Kos férfival előfordulhat, hogy túl “gyors” számunkra, vagyis nem hagy időt arra, hogy mi is megéljük a szexuális örömöt. Ez abból adódik, hogy ő mindent nagyon gyorsan és hevesen tesz, miért is lenne ez alól kivétel a szexualitás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése