Ezo

Istennők vagyunk – Mitikus önismeret

A mitológia női alakjai jellegzetes női karaktereket, mintákat, ezáltal jellegzetes női sorsokat és problémákat szimbolizálnak. Általuk és történeteik által saját problémáink forrásait és a lehetséges megoldások kulcsát is felismerhetjük.

A leggyakoribb archetípusok az istennők között. Keresd meg, melyik illik hozzád!

Istennők vagyunk - mítikus önismeret

HÉRA – Zeusz törvényes felesége volt. Az Olimposz bővérű ura beérte volna egy röpke kalanddal is, ám Héra mindaddig ellenállt a csábításának, míg hitvesi pozícióját nem biztosította. A kezdeti idillt követően házasságuk féltékenységi jelenetekben bővelkedett, melyeket Zeusz újabb és újabb nőszemélyek ölében hevert ki. Héra kétségbeesetten ragaszkodott férjéhez, megalázkodóan szolgálta, szerette, ugyanakkor tombolva számon is kérte.

• Ilyen vagy, ha Héra vagy:

A Héra típusú nők számára fontos a törvényes kapcsolat. Hajlamosak arra, hogy szoknyabolond vagy náluknál éretlenebb személyiségű partnert válasszanak. A férj előmeneteléhez szükséges hátországot maximálisan biztosítják, de elkövetik azt a hibát, hogy saját egyéniségükről, karrierjükről, kedvteléseikről lemondanak. Az ily módon férje tartozékává váló, alárendelt nőtípus legnagyobb igyekezete ellenére egyre kevésbé izgalmas partnere számára. Szenved attól, hogy nem becsülik eléggé, szenvedése, keserűsége miatt pedig még kevésbé lesz kívánatos partnere szemében. A Héra típusú nő számára a mai társadalmi berendezkedés sem biztosít sok elismerést.

Napjainkban sok negyvenes évei végén, ötvenes évei elején járó, Héra típusú hölgy él meg óriási válságokat, szembesülve azzal, hogy sikeressé vált férje egyszerűen lecseréli őt. A fájdalmas tapasztalat azonban kiváló lehetőség is arra, hogy ezáltal újra felfedezzék saját identitásukat.

  Istennők vagyunk - mítikus önismeret

ARTEMISZ – Zeusz lánya, Apollón ikertestvére, a vadászat istennője. Nő létére szabadelvű, szilaj és szuverén személyiség, aki önszántából nagyon segítőkész, de semmire sem kényszeríthető. Istennőként maradéktalan tiszteletet követelt mindenkitől, és könyörtelen volt azokkal, akik megsértették.

•  Ilyen vagy, ha Artemisz vagy:

Az Artemisz típusú nő számára a szabadság, a függetlenség a legfontosabb. Önállóan megáll a lábán, mindig hű marad önmagához, céltudatos és bátor. Nem engedi, hogy mások uralkodjanak rajta, férfi nélkül is teljesnek érzi magát. Bizonyos tekintetben maga is férfias habitusú, igazi amazon. Nem törekszik mindenáron házasságra. A várandósság terhes számára, és az anyaság, a háziasszonyi lét sem az ő igazi világa. Munkájában, hivatásában inkább otthon érzi magát, bár gyermekeiért is harcra kész. Szexualitása inkább hűvösnek mondható, párkapcsolataiban a kezdeti lángolás után hajlamos inkább testvéri  viszonyt megélni. Mindig ő választ, többnyire olyan férfit, aki nem fenyegeti szuverenitását. Hajlamos arra, hogy érzelmileg távolságtartó maradjon, és csak a saját céljaira figyeljen, adott esetben pedig mértéktelen düh és bosszúvágy fűtse. Mindezek miatt emberi kapcsolatai problémásak. Senkinek sem ad új esélyt, inkább egyre keményebbé, férfiasabbá válik, noha a magánytól is szenved. Napjainkban ez az archetípus a harmincas korosztályban található meg tömegesen.

  Istennők vagyunk - mítikus önismeret

APHRODITÉ – A legvonzóbb hölgy az Olimposzon, a szépség, a szerelem aranyfényben tündöklő istennője. Érzékisége révén számtalan szeretője volt, bár valójában mindig magába a szerelembe volt szerelmes. Csak a pillanat varázsát tartotta fontosnak.

• Ilyen vagy, ha Aphrodité vagy:

Ennek az archetípusnak a megtestesítői erős érzéki kisugárzással rendelkeznek: csábítóak és csábíthatók. Előszeretettel hódolnak fizikai élvezeteknek, és Aphroditéhez hasonlóan ők is a pillanatnyi gyönyörre koncentrálnak, nem törődve a következményekkel. Ezáltal gyakran keverednek házassági-párkapcsolati  drámákba, nem kívánt terhességgel vagy nemi betegségekkel fizetnek a pillanatnyi gyönyörökért. Erre az archetípusra féltékeny a legtöbb nő, gyakran erkölcstelennek bélyegzik őket. A vágy és a szenvedély, valamint az érzelmek erőteljesen befolyásolják az Aphrodité típusú nőket, ugyanakkor a rosszindulat távol áll tőlük. A szerelem gerjesztette „aranyköd” azonban gyakran megtévesztő számukra. Fájdalmaik arra tanítják őket, hogy jóval felelősségteljesebben, érettebben és mélyebb szinten éljék meg vágyaikat, párkapcsolataikat.

 

DÉMÉTÉR A táplálás, a bő termés  istennője, az anya archetípusa. Lányával, Perszephonéval való kapcsolata volt a legmeghatározóbb az életében.

• Ilyen vagy, ha Démétér vagy:

A Démétér archetípusát megélő nőkben akár már fiatalon is erős vágy él az anyaság után. Életükben a gyermekük a legfontosabb,  minden más, így a partnerük, férjük is csak másodlagos. Mivel önértékelésüket anyaságuk adja, hihetetlen módon szenvednek, ha vágyaik ellenére nem esnek teherbe. Éppúgy, mint amikor az életük értelmét adó gyermek csalódást okoz nekik. Túlságosan kapaszkodnak gyermekeikbe, nehezen engedik őket önállóvá válni. Nehezen fogadják el az élet természetes változásait. Ha gyermektelenek, illetve ha felnövő gyermekeik kirepülnek, depresszióssá válnak, mert életüket értelmetlennek érzik. Egyensúlyukat úgy szerezhetik vissza, ha többé nem helyeznek túlzott hangsúlyt az anyaságra, és elfogadják a változásokat.

Istennők vagyunk - mítikus önismeret

PALLASZ ATHÉNÉ – A bölcsesség, a művészetek harcos természetű, hajadonságot és szüzességet fogadó istennője.

• Ilyen vagy, ha Pallasz Athéné vagy:

Napjainkban azok a céltudatos hölgyek tartoznak ezen archetípushoz, akik a tudásnak és az emberiség szolgálatának szentelik magukat, a családi életet többnyire háttérbe szorítva. Kiváló intellektussal rendelkeznek, higgadtak és felelősségteljesek, óriási cégek vezetőiként is férfi módra helytállnak. Ahogyan az istennő is felnőttként született, ők is korán kerülnek olyan helyzetbe, hogy felnőtt módon felelősséget vállaljanak az életükért. Pallasz Athénéhez hasonlóan részben férfiszemmel tekintenek a világra, így női énjükkel, anyaságukkal szemben fenntartásaik, problémáik vannak. A nőiséget bizonyos értelemben megvetik, az anyaság nem feltétlenül kívánatos számukra, és a saját édesanyjukkal való viszonyuk is problémás lehet. Mindez szükségszerűen párkapcsolati gondokat generál. Az ezen típusba tartozóknak fel kell ébreszteniük önmagukban az elveszett gyermeket és az odaadásában, gyengédségében is tiszteletre méltó nőt.

 

PERSZEPHONÉ – Démétér apa nélkül felnövő lánya. Anyja mindentől megóvja, a felnőtté válástól is. Hadész zsákmányaként hosszú időt tölt öntudatlanul az alvilágban.

• Ilyen vagy, ha Perszephoné vagy:

Perszephoné mintáját követik azok a későn érő nők, akik gyakran fél életüket „elvarázsoltan”, öntudatlanul, saját vélemény, cél és akarat nélkül élik le. Bátortalanságból vagy kényelemből sokáig nem vállalnak felelősséget saját életükért, kiszolgáltatva magukat erősebb akaratú szeretteiknek. Szükségszerű, hogy életük egy bizonyos pontján – amennyiben önszántukból nem ébrednek öntudatra – fájdalmas ébresztőben lesz részük, gyakran azok részéről, akikben eddig a biztos pontot látták. A mély válságok megélése után azonban lehetőségük nyílik arra, hogy főnixként újjászülessenek.
Érett, felelősségteljes, öntudatos mivoltukban felébrednek különleges adottságaik is, és mások tanácsadójává, valamint jóval nagyobb formátumú egyéniségekké válhatnak, mint azt valaha is sejtették róluk.

 

A gyakorlatban természetesen nincsenek éles határok a különböző minták között, gyakran két vagy több archetípus jellemzőit is tetten érhetjük a személyiségünkben. Az életkori sajátosságoknak megfelelően pedig időről időre más és más archetípust élhetünk meg.

A mítoszok szimbólumrendszere által nemcsak lelki problémáink, hanem az azokkal szorosan összefüggő  fizikai panaszaink orvoslásához is hasznos útmutatásokat kaphatunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top