Ezo

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?

A héten a visongás, a makacsság és az erőszakoskodás jellemzi a babákat, a szülők pedig úgy érzik, hogy erejük végén vannak nevelést illetően.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Kos gyermek:
Kis Kosunk ezen a héten nem bír magával, követelődzik, akaratos, és még azt is megteszi, hogy akkor sem fog elaludni, amikor az idő van rá, amikor mindig szokott. Talán az oka az egyre növő Hold, amely most különös hatással van rá. De játékokkal és egyéb meglepetésekkel persze le lehet őt kenyerezni, akármilyen kicsi…

Kos szülő:
Ezt a hetet egy kicsit könnyebbnek érzed, talán több időt töltesz társaságban, vagy a pároddal olyan harmónia lesz közöttetek, talán éppen egy negatív eseménynek „köszönhetően”, amely miatt az egyik szemed sír, a másik nevet. És az sem utolsó, hogy a pénz miatt sem kell idegeskedned.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Bika gyermek:
A hét elején még nyugodt, csendes, aztán a hét közepén és a hét vége felé megjön a hangja. Betölti az egész szobát vagy a játszóteret, esetleg ahol sétálni szoktak vele. Óriási erő lakozik benne, nagy benne a vágy a birkózás, a testi érintkezés iránt, amit ki is fog mutatni.

Bika szülő:

Furcsa dolgok történnek a héten, még az is lehet, hogy elkezdesz hinni olyan dolgokban, amelyekben eddig nem, és megkérdőjelezed mindazt, amit az iskolában valamikor tanultál. Jó tippeket kaphatsz például nem az internetről, hanem a gyerekorvostól a babád fejlődésével kapcsolatban.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Ikrek gyermek:
A testi és a lelki nyugtalanság lesz az Ikrek jegyében született gyermekekre a jellemző. Ha még nem tud beszélni, most már elkezd gügyögni, és lehet, hogy egy-két értelmes szó is elhagyja az ajkát. Aztán nem érted, mi okozza nála, hogy az egyik percben kacag, a másikban sír. Figyelj rá jobban, rá fogsz jönni.

Ikrek szülő:
Nem kell a héten erőltetned semmit. Ha voltak közöttetek konfliktusok, akkor azokat el lehet simítani, különösen akkor, ha te igazán ezt akarod. Légy sokkal kedvesebb és odaadóbb a pároddal, és ne felejtsd el olyan dolgokért is megdicsérni, amit korábban nem tettél. Ezen a feszült héten nagyon jót fog tenni.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Rák gyermek:
A Hold gyermeke érzi, hogy a hét végére teljesen kerek lesz uralkodó bolygója, és ez megnöveli az étvágyát, most aztán nem lesz finnyás. Anyát olyankor is ugrasztja, amikor az teljesen elmerült a házimunkában, de neki egy kis figyelemre, törődésre és gügyögésre van szüksége. Na és peluscserére, amit azonnal, egyértelműen és nagyon hangosan fog jelezni.

Rák szülő:
Rengeteg feladat szakad a nyakadba ezen a héten, és meg kell kérned életed párját, hogy segítsen be. Ő vállalni fogja, és talán először aggodalmaskodik – de nem mutatja –, hogyan fogja ellátni a rábízott feladatot. Ám később nagyon belejön a dologba, élvezni fogja, és szeretné ezt többször csinálni, amivel neked végül is megkönnyíti az életed.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Oroszlán gyermek:
A héten sugárzik egész lényéből a napfény, élénk, virgonckodik, és olyan dolgokat próbál, amelyeket eddig nem. A szülőknek most jobban oda kell figyelni rá, hogy ne történjen semmiféle baleset, vagy ne üsse meg magát, esetleg ne tegyen kárt olyan tárgyakban, amelyek értékesek és nektek fontosak.

Oroszlán szülők:
Ugyan azt mondod magadban, hogy van éppen elég dolgod, amivel foglalkozz, mégis, hátul a kis agyadban egyre csak az motoszkál, hogy rövidesen itt az alkalom, amikor rendezni kell egy rokonnal a viszonyodat, és mivel te vagy a fiatalabb, és te viselkedtél faragatlanul, neked kéne elnézést kérni. De sajnos az a fene nagy hiúságod ebben akadályoz, amivel saját magadnak okozol kárt.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Szűz gyermek:
Élvezni fog a szabadban töltött minden percet. Ha már tud ülni, akkor imádni fog a szobában a nagy fotelben ülni, amiben szinte elveszik. Játékokkal körülbástyázva, óriási vigyorral az arcán. Bármilyen jó idő lesz a héten, a szülőknek ügyelni kell a megfelelő öltözetére, mert könnyen megfázhat.

Szűz szülő:
Váratlan vendégek állíthatnak be a héten hozzátok, ezért jó lenne, ha a lakást kiglancolnátok. Vagy ha te a gyerek miatt egyedül nem tudod, és a párod elfoglalt, akkor kérj segítséget, nehogy leégj, vagy azt terjesszék rólatok, hogy rendetlenségben éltek – ami nem is igaz. (Csak olykor-olykor.)

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Mérleg gyermek:
Csupa bűbáj, szinte mindenki odavan attól az édes mosolytól és a kis integetéstől, amit a kis aranyos produkál. Azt persze nem tudják, hogy a hétvégi telihold neki is meghozza a hisztis hangulatát, és olyan műsort fog rendezni, hogy ha éppen vendég is van nála, egyik ámulatból a másikba fog esni. Pedig kis Mérlegünk ilyet is tud, ha akar…

Mérleg szülő:
Következetes, ebben nincs hiba. És ez a nevelés terén is meglátszik, mert ezen a héten a Szaturnusz nem enged meg semmiféle kilengést, a gyermeke bármit követel is, vagy eltérne attól az iránytól, amit Mérleg szülő kiszabott, vagy amin együtt haladnak. Egy szomszéd gyerekeket is rád bízhatnak néhány órára, akkor indul útjára az őrület…

SBírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?korpió gyermek:
Ha már beszélni és járni is tud, olyan féltékenységi jelenetet fog előadni, hogy a szülők és nagyszülők csak ámulnak és bámulnak. Nagyon érdekes lesz, mert nemcsak más gyerekre, hanem éppen az ő szüleire lesz féltékeny, és közölni fogja, hogy apa és anya ne ölelkezzen, és ne is fogják meg egymás kezét.

Skorpió szülő:

Arra ügyelj, hogy ne kezdj el pletykálkodni. Nincs arra semmi szükség, hogy pletykafészeknek nevezzenek. És arra meg igazán, hogy utána téged is alaposan kibeszéljenek. Foglalkozz a pénzügyekkel, mert ha egy kicsit odafigyelsz, a héten megtakaríthatsz vagy jó áron vásárolhatsz a babádnak hasznos dolgokat.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Nyilas gyermek:
A szívnek meg kell szakadni, olyan krokodilkönnyek folynak végig az arcán, és olyan hangot ad ki hozzá, hogy a közelben többen füldugóért szaladnának. De aztán kiderül, hogy olyan apróságról van szó, mint valami kedvenc játék elgurulása, vagy éppen a család kutyája a többi kutya iránt mutat érdeklődést, és nem a kis Nyilas baba iránt, amikor ő erre vágyik.

Nyilas szülő:

Rengeteg dolgod van, és azt sem tudod, hogy hol áll a fejed, de mivel túl vagy a múlt heti nehézségeken, most könnyebben elvégzed a feladataidat, és még lazíthatsz is. Ráadásul a múltban hallott negatív esemény után már biztonságban tudhatod azokat a személyeket, akiket szeretsz, és akikkel ez megtörtént.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Bak gyermek:
Az egész rokonság tiszteletét teszi ezen a héten, és a kis Bak bizony pityereg, amikor meglátja azokat, akikkel csak ritkán szokott találkozni. De aztán könnyen felenged, és máris bemutatja, hogy mit tud, mit tanult, és talán már nem kell vinni őt az utálatos fejlesztőbe.

Bak szülő:
A héten időnként azt sem tudja, hogy a feje a nyakán van-e. De szerencsére olyan emberek veszik körül, akik jó szándékúak, segítőkészek, és mindenben a javát akarják. Így aztán nem lesz nehéz dolga, és még azzal is tud foglalkozni, hogy tanácsot adjon egy közeli ismerősnek, aki megfogadja, és hálás lesz érte.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Vízöntő gyermek:
Be nem áll a szája, még akkor sem, ha nem tud értelmes szavakat mondani. Mutogat és izgágáskodik, nem tud egy helyben maradni, a szülőket teljesen kifárasztja. Finnyáskodik; ami nem a szája íze szerint való, azt nem fogja megenni, jobb, ha nem próbálkoztok a rimánkodással vagy a könyörgéssel, mert makacs lesz, mint egy kis öszvér.

Vízöntő szülő:

A pároddal most nincs közöttetek teljes összhang, mert ha tartozásaitok vannak, akkor te úgy gondolod, vissza kéne már adni, míg a partnered húzza-halasztja a dolgot. Pedig jobb lenne, ha nem várnátok vele, a hét lenne erre a legmegfelelőbb idő. Egy ismerős szívességet tesz neked, amit sohasem vártál volna tőle.

Bírod a strapát? Milyen szülő leszel a héten?Halak gyermek:
Ha már olyan nagy, hogy közösségbe viheted, akkor ezt a héten imádni fogja. Főleg a nagyobb gyerekeket, akik sajnos viszont nem nagyon foglalkoznak vele, ezért aztán még a mécses is eltörhet. Anyának vagy apának mindent be kell dobni, és olyat is megengedni, amit eddig nem, hogy megvigasztalja a kis gyönyörűséget.

Halak szülő:
A pénzügyek miatt továbbra sem érzed fenékig tejfölnek az életet. Soha nem hitted volna, hogy ennyire le kell adni. Sajnos igen, nem vásárolhatsz, nem költheted úgy a pénzt, mint korábban, de a gyereknek mindent megadsz. És ez nagyon szép tőled, mindenki értékeli ezt a nagyszerű tulajdonságodat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top