Ezo

Angyalhoroszkóp január 12-től

Rendhagyó angyalhoroszkópunkból megtudhatod, hogy az aktuális héten miben kérheted a lélekvezetőd, vagyis az őrangyalod segítségét. És hogy az angyalok közül melyik vigyázza éppen a te lépteidet, az attól függ, hogy melyik állatövi jegyben születtél.

Angyalhoroszkóp december 8-tólKos

Gábriel arkangyal nem árt ha veled van, mert egy kicsit szórakozottabb vagy, és előfordulhat, hogy valami fontos dolgot felejtesz el, aminek talán nem is gondolod, de komoly következményei lehetnek. Ráadásul előfordulhat, hogy a neveden is csorba esik, ám Gábriel megakadályozhatja, hogy olyan ügybe keveredj, ahol ez megtörténhet veled.

Angyalhoroszkóp december 8-tólBika

Jofiel arkangyalt hívd, hogy terelje el a figyelmedet, mert kezdesz rögeszmésen gondolkodni bizonyos dolgokról, és ebből csak baj származhat. Különösen a párkapcsolatodban, ahol rendeződhetnének már végre a dolgok, de egyszerűen nem tudsz hinni, még ha úgy teszel is, belül mégis rágódsz. Ez nem más, mint energiapazarlás saját magadtól.

Angyalhoroszkóp december 8-tólIkrek 

Chamuel arkangyalra szükséged van ezen a héten, mert előfordulhat, hogy veszélyesnek nevezhető helyzetbe keveredsz, és az ő segítségére lesz szükséged, hogy simán megúszd vagy kimássz belőle. Ha egészségi gonddal küzdesz, és egy kicsit félsz, akkor Chamuel jelenléte nyugtatóan hat rád.

Angyalhoroszkóp december 8-tólRák

Muriel arkangyal jó, ha a közeledben van, mert talán segítségével rájöhetsz olyan dolgokra, amelyekről fogalmad sem volt, és amelyek miatt nem érzed magad úgy, hogy elmaradnál valami fontos dologról, vagy egyszerűen csak nem tudsz bekapcsolódni beszélgetésekbe, és netán saját magadról kiállítod a tájékozatlanság számláját.

Angyalhoroszkóp december 8-tólOroszlán

Mihály arkangyalnak köszönheted, hogy a munkában, a pénz megszerzésében nagyon jó elképzeléseid vannak. Sőt még az is lehet, hogy olyan feladattal bíznak meg, amely igazi kihívást jelent. De a magánéletedben nincs teljes és tökéletes rend – még ha titkolod ezt, akkor sem. Hívd Mihályt, segítsen ebben az ügyben is.

Angyalhoroszkóp december 8-tólSzűz

Raziel arkangyal a lélekvezetőd, aki ellát megfelelő erővel, energiával, így aztán nincs olyan dolog, ami felett ne tudnál győzedelmeskedni. De jó lenne, ha a héten egy kicsit visszafognád magad, mert talán elkiabálsz valami jó dolgot. Inkább tartsd titokban a sikert, kérd Razielt, hogy figyelmeztessen: lakat a szájon!

Angyalhoroszkóp december 8-tólMérleg

Haniel arkangyal jó, ha melletted van, figyeli a tetteidet, a szavaidat, és figyelmeztet, pontosabban jelet küld, hogy mikor ne tegyél semmit, és mikor lendülj „támadásba”. Haniel olyan helyzetbe hoz, amelyben rádöbbenhetsz arra, hogy valakit vagy valamit nem becsültél meg, és ezt most bepótolhatod.

Angyalhoroszkóp december 8-tólSkorpió

Rafael arkangyalban talán még sohasem hittél annyira, mint a héten, hiszen fontos dolog történik, illetve dől el. Ezért aztán lehet, hogy többször is gondolsz Rafaelre, sőt olykor suttogod is őt hívó szavaidat, hogy legyen a segítségedre, és kedvező elbírálásban részesülj, vagy legalább olyan hírt közöljenek, amivel a reményt táplálhatod tovább.

Angyalhoroszkóp december 8-tólNyilas 

Zadkiel arkangyal a lélekvezetőd, hallgass rá, amikor sugalmaz neked valamit, ami fontos a számodra. Ha azt sugalmazza, hogy tedd meg az első lépést valaki felé, amelyet különben nem mernél, mert minden külső körülmény amellett szól, hogy ne, akkor Zadkiel sugallata szerint cselekedj, mert ennek most jött el az ideje.

Angyalhoroszkóp december 8-tólBak

Cassiel arkangyal melletted van, talán érzed az általa sugárzott energiát, és a biztonságérzeted nagyobb mértékben növekszik. Ezért mersz talán olyan dolgokról is beszélni, amelyet korábban nem engedtél meg magadnak.

Angyalhoroszkóp december 8-tólVízöntő

Uriel arkangyal nem árt, ha veled van, mert lehet, hogy a dolgok jól mennek, de akkor is szükség van arra, hogy otthon minden tökéletesen működjön. Különösen most, amikor bizony nagyobb terhek nehezednek a válladra.

Angyalhoroszkóp december 8-tólHalak

Asariel arkangyal megvéd attól, hogy olyasmit képzelj, amelynek semmiféle valóságalapja nincs, és hogy ne ess egy olyan csapdába, amelyet tulajdonképpen saját magad állítasz fel saját magadnak azzal, hogy nem vagy őszinte. Mert ha nem hallgatsz rá, a hazugságok hálója úgy körülfon, hogy szinte képtelen leszel belőle kiszabadulni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top