Ezo

Heti horoszkóp február 27-től

Dinamikus hetünk lesz, amikor nem hagyunk semmit annyiban, és ha kell, belemegyünk éles helyzetekbe is, csak hogy győzzünk.

Heti horoszkóp február 27-tőlKos

Óriási előrelépés, hogy tisztázni tudsz saját magadban olyan zűrzavaros ügyeket, gondolatokat, érzéseket, amelyek egy személyhez kötődnek. Talán éppen a Merkúrnak köszönheted mindezt, amely együttállásba került az Uránusszal, és ez egyben a felismerést is jelenti. Soha még ennyire világosan nem láttad, hogy kivel milyen a kapcsolatod, és miért. Valamint azt is, hogy igenis harcolnod kell azért, amit korábban elvettek tőled.

Heti horoszkóp február 27-tőlBika

Igen, ha úgy adódik, akkor kőkeményen meg kell mondanod a véleményed. Semmiféle finomkodásnak nincs helye a héten, mert ebből nem fognak érteni. És azt se felejtsd el, hogy a saját érdekeidről van szó, amit rajtad kívül senki sem fog védelmezni. A szerelemben feszült pillanatokra van kilátás, talán éppen most kerül sor arra a bizonyos döntéshelyzetre, amelyet egy ideje fontolgatsz, de nem merted meglépni. Most meg fogod tenni, a csillagok segítenek.

Heti horoszkóp február 27-tőlIkrek

Ezen a héten elmondhatod, hogy valójában a szerencse fia vagy lánya vagy. Még az is megtörténhet, hogy egyetlen mozdulatot sem kell tenned, és tiéd lesz az, amire vágysz, vagy amiről úgy gondoltad, talán el kellene kezdeni már dolgozni az ügyön, hogy valami eredményt fel tudj mutatni. Szinte vonzod magadhoz azokat a dolgokat, amelyek miatt az irigyeid száma nő. Ám egy szerelmi kapcsolatban – amely kezd barátivá válni – kemény mondatok hangozhatnak el.

Heti horoszkóp február 27-tőlRák

Olyan leszel a héten, mint egy energiabomba. Rengeteg dolgot tudsz elintézni, és a munkában, vagy ha tanulsz, vizsgázol, esetleg állásinterjúra mész, olyan mázlista vagy, hogy saját magad sem mered elhinni azt a szerencsét, amelyben a sors részesít. A szerelemben már adódhatnak feszültségek, különösen hogy a partnereddel félreértitek egymást. De még az is megtörténhet a héten, ha új randid lesz, elkerülitek egymást, vagy nem lesztek közös nevezőn néhány dologban. Ám most mindenen úgy változtathatsz, ahogy akarsz.

Heti horoszkóp február 27-tőlOroszlán

Vigyázz jobban az egészségedre, és a héten inkább a megelőzés legyen a fontosabb, mint hogy aztán az ágyat nyomd és egy kisebb vagyont költs gyógyszerekre. Az egyéjszakás kalandok terén sem árt az óvatosság, mert annak is negatív következményei lehetnek. Viszont kiderül, hogy amiért korábban keményen dolgoztál, annak most beérik a gyümölcse, akár felkérhetnek egy olyan feladatra, ami igazán jól fizet.

Heti horoszkóp február 27-tőlSzűz

Villámcsapásszerűen támadhat egy vírus, és nyomban az ágynak dönthet. Előzd ezt meg vitaminokkal, mozgással, egészséges táplálkozással. És te is villámcsapásszerűen ajánlatot tehetnél valakinek, akivel talán korábban jó viszonyban voltál, de az utóbbi időben ez nem volt elmondható. A kapcsolatotok rendezéséhez arra van szükség, hogy megbízd őt valamivel, vagy agyba-főbe dicsérd – főleg akkor, amikor nincs ott. A párkapcsolatokban feszültség alakul ki, mintha mindkettőtökön nadrág lenne otthon…

Heti horoszkóp február 27-tőlMérleg

Senki sem vitatja, hogy voltál már sokkal jobb helyzetben is, mint jelenleg. De vedd ezt a mostani hetet egy erőpróbának, amikor a sors akadályokat állít eléd, és ha ezeket képes vagy átugrani, illetve megoldani, akkor olyan lehetőségek sors követi egymást, hogy azt sem tudod, melyikre mondj majd igent, mert mindegyik fantasztikus lesz. A tartós párkapcsolatokban vitás helyzet állhat elő, amit ki más, mint te generálsz, és amiből aztán élvezettel kerülsz ki.

Heti horoszkóp február 27-tőlSkorpió

Talán elvetetted a sulykot az elmúlt héten, és most próbálod a dolgokat rendbe hozni. Az nagyon jó lenne, ha így tennél. De ha inkább azt gondolod, hogy neked van igazad, és elfelejted, hogy ki mikor mit tett érted, akkor elég nagy gondban leszel – talán nem ezen a héten –, hanem a közeli jövőben. Ezért ha van némi vaj a fejeden, ha elkövettél dolgokat valaki ellen, akkor ezen a héten a csillagok úgy állnak, hogy azt könnyedén rendbe hozhatod – ha akarod!

Heti horoszkóp február 27-tőlNyilas

Nem tudsz segíteni egy baráton, pedig nagyon-nagyon szeretnél. Nem élheted az ő életét, mindaz, ami vele történik, azt neki kell megélnie, mégpedig azért, hogy tanuljon belőle. Érdemes lenne neked is körülnézned a saját házad táján, mert ott sem alakul minden úgy, ahogy annak mennie kellene. De az is lehet, hogy túlvállaltad magad, és rohamtempóban kell dolgoznod. Egy váratlan találkozás felborítja a szíved nyugalmát.

Heti horoszkóp február 27-tőlBak

Ízlésbeli problémák üthetik fel a fejüket, és ebből parázs vita alakulhat ki. És most nem fogsz a háttérben állni – mint egy szürke eminenciás –, hanem előrukkolsz a véleményeddel. Sőt ötleteid is lesznek, bizonyos gondokat, hogyan kellene megoldani. Ez jó, mert hallgatni fognak rád, és olyan valakit is elkápráztathatsz, aki eddig vagy tudomást sem vett rólad, vagy erről az oldaladról egyáltalán nem ismert.

Heti horoszkóp február 27-tőlVízöntő

Jól tennéd, ha a héten csak akkor beszélnél, amikor erre szükség van, és inkább hallgatnál, csendben figyelnél, mert sokkal több dologra jöhetnél így rá, mintha konkrét kérdéseket tennél fel valakinek. Ráadásul a héten a szótlanság kifizetődő, mert elkerülheted, hogy belebonyolódj egy olyan vitába, amibe nem kellene, vagy olyasmit fecsegj el, amivel rögtön negatív bizonyítványt állítasz ki magadról.

Heti horoszkóp február 27-tőlHalak

Ha úgy gondolod, hogy a héten körülötted forog a világ, akkor ezt jól gondolod. Ettől lehet, hogy egy kicsit feszült leszel, mert talán nem vagy hozzászokva. De az is lehet, hogy a partneredet fogja idegesíteni, hogy úgy vonzod az embereket, akik csodálnak, és rajonganak érted, mint mágnes a vasat. Anyagi ügyekben váratlan kiadás borzolhatja az idegeidet, de ne parázz, mert amire kiadsz, az megéri az árát. Ráadásul elkerülhetetlen…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése