Ezo

Angyalhoroszkóp március 29-től

Rendhagyó angyalhoroszkópunkból megtudhatod, hogy az aktuális héten miben kérheted a lélekvezetőd, vagyis az őrangyalod segítségét. És hogy az angyalok közül melyik vigyázza éppen a te lépteidet, az attól függ, hogy melyik állatövi jegyben születtél.

Angyalhoroszkóp március 8-tólKos – Gábriel arkangyalt hívd, hogy partnered és az anyagiak miatt ne alakuljanak ki közöttetek problémák. Ugyan sajnos te vagy most a hunyó, mert olyasmikre adsz ki, vagy nem adsz haza, ami miatt kedvesed úgy érzi, titkolsz valamit, és ez jogos. Kérd Gábrielt, oszlassa el a fölöttetek gyülekező felhőket.

Angyalhoroszkóp március 8-tólBika – Jofiel arkangyalt kérd, hogy ne érjen véget egy barátságod azért, mert tudtad, hogy ki az, akit a barátod elől lenyúlsz. Mégis megtetted. Igaz, hogy az illető is benne volt, mert talán az anyagiak kényszerítették erre, de ez csúnya dolog volt tőled. Jofiel talán segít abban, hogy ez a számodra sokkal fontosabb barátság emiatt ne érjen véget. És talán olyan helyzetbe hoz, hogy még bocsánatot is tudsz kérni.

Angyalhoroszkóp március 8-tólIkrek – Chamuel arkangyal veled van, és ennek jelét is adja, amit kristálytisztán érezhetsz. Ugyanis olyan dolgok történnek veled, amelyek talán visszavezetnek arra az útra, ahonnan egy ideje már letértél, bár talán nem önszántadból. Egy olyan személy segítségében mutatkozik meg lélekvezetőd jelenléte, aki olyan helyekre visz, ahonnan segíthet a felkapaszkodásban. De sok múlik azon, hogy a dolog titokban maradjon, erre int Chamuel – amit észre fogsz venni.

Angyalhoroszkóp március 8-tólRák – Muriel arkangyalt muszáj lesz hívnod, mert ezekben a napokban iszonyú sok elintéznivalód van, és annyi helyen kell jelen lenned, hogy alig bírod erővel és pénzzel. Ráadásul a családodban is történtek olyan események, amelyek miatt tőled várnak vigaszt, reményt és a problémák megoldását, ami Muriel nélkül sokkal nehezebben menne.

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólOroszlán – Mihály arkangyal veled van, ehhez nem is fér kétség, hiszen olyan dolgok történnek veled, és olyan veszélyesnek is beillő dolgoktól ment meg, amelyek szinte el sem jutnak a tudatodig. Mihály támogatásának köszönheted, hogy teljesül egy kérésed, ami bearanyozza ezeket a napokat.

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólSzűz – Raziel arkangyal kivel is lehetne, mint veled. Kirángat a punnyadásból, és olyan személlyel hoz össze, aki a céljaid eléréséhez megfelelő ismerős lesz, akivel ugyan nem alakul ki őszinte barátság, de talán megkedvelitek egymást. És már alig várod azt a személyt, aki talán külföldön tartózkodik, de rövidesen itthon lesz. Raziel vele kapcsolatban óvatosságra int.

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólMérleg – Haniel arkangyal támogatását kell kérned, hogy ne utasítsd keményen vissza azt, amit jószándékúan mondanak neked. De tudod, hogy ez nem a te utad, hogy nem akarod azt csinálni, amit mondanak, és mivel észreveszed, hogy megpróbálnak manipulálni, végképp ellenállsz. Kérd Hanielt, hogy mindezt diplomatikusan tedd, ne legyen belőle harag.

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólSkorpió – Rafael arkangyal megóv attól, hogy valami olyat csinálj, amivel elveszítheted azt a pozitív eredményt, amelyet most éppen magadnak mondhatsz. És figyelj Rafaelre – aki talán a barátaidon keresztül üzen –, hogy valakivel szemben légy résen, aki nem is kétszínű, hanem egyenesen a szivárvány minden színében tündököl.

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólNyilas – Zadkiel arkangyal segít a döntésben, ha hívod. Sugallatszerűen kapod meg a választ, vagy éppen olyan dolgokat hallasz a környezetedben, amilyenekben éppen te is benne vagy, de teljes a tanácstalanság, hogy mit tegyél. Zadkiel egyértelművé teszi a helyzetet, és nem kell nyúznod senkit azért, hogy jól döntöttél-e vagy sem.

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólBak – Cassiel arkangyalt csak hívd, mert ötletekre van szükséged, de valahogy semmi sem jut az eszedbe. Egészen más dolgokkal vagy elfoglalva, és amire szükség lenne, amit várnak tőled, az nem megy. Cassielre elég csak gondolnod, és meglátod, hogy sziporkázni fogsz. És az a pasi is bejön végre az utcádba, akire már annyit vártál – Cassiel műve ez is…

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólVízöntő – Uriel arkangyalt hívd, mert most dőlnek el olyan dolgok, amelyek fontosak a számodra, sőt talán a jövőt jelentik. A megélhetésedre lesz nagy hatással, talán évekre meghatároz dolgokat, és a biztonságérzetedet növeli. Azért van szükséged Urielre, hogy a te kapd meg a feladatod. Tudod, némi angyali segítség ilyenkor jól jön…

 

Angyalhoroszkóp március 8-tólHalak – Asariel arkangyalban hiszel, naná! Ki is hinne az angyali segítségben és jelenlétben, mint te. Átélhetsz ezekben a napokban egy kisebbfajta csodát, és boldog vagy attól is, hogy a megérzéseid átlagon felül működnek, és olyan helyre hívnak, amely egyszerűen az álmaid csúcsát jelenti. Asarielnek adj hálát, mert az ő „keze” is benne van…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top