Ezo

Angyalhoroszkóp május 3-tól

Rendhagyó angyalhoroszkópunkból megtudhatod, hogy az aktuális héten miben kérheted a lélekvezetőd, vagyis az őrangyalod segítségét. És hogy az angyalok közül melyik vigyázza éppen a te lépteidet, az attól függ, hogy melyik állatövi jegyben születtél.

Angyalhoroszkóp december 8-tólKos

Gábriel arkangyalt arra kérd, hogy ne hamarkodj el semmit. És legfőképpen, mivel ezekben a napokban a szokásosnál is naivabb vagy, kérd, hogy segítsen, ne tudódjon ki, hogy miket mondtál vagy tettél korábban, ami a munkádban nehézségeket okozhat.
Olvasói történet: Angyalok gyógyították a szívemet

Angyalhoroszkóp Bika

Jofiel arkangyalra szükséged van, még akkor is, ha a dolgaid jól mennek. Talán azért, hogy ne bízd el magad túlságosan. Hiszen az anyagi ügyeid is jól állnak, és talán még a főnyereményt is megütheted. Sajnos nem a szerelemben, ezért van szükséged lélekvezetődre, hogy ne kerüljön sor közöttetek semmi olyanra, ami megbocsáthatatlan.
Te miben kéred az angyalok segítségét?

Angyalhoroszkóp Ikrek 

Chamuel arkangyalra azért van szükséged, hogy tartani tudd a szád. Mert sajnos előfordulhat, hogy olyan dolgot bíznak rád, ami fantasztikus, csak kevesen tudják, és ez számodra mindenképpen előnyt jelent. Kérd lélekvezetőd, hogy akadályozzon meg abban, hogy engedj a kísértésnek, és kikotyogd azt, amit nem kellene.
Angyali jóslat 2012-re

Angyalhoroszkóp Rák

Muriel arkangyalt hiába fogod kérni, hogy valaki ne noszogasson, hogy időben add már le vagy teljesítsd azt, amit megígértél, nem fog a „szárnyai” alá venni. A lélekvezetőd arra fog ösztönözni, hogy igenis teljesíts, és álld a szavad, és valamilyen formában megmutatja előtted, milyen következményei lesznek annak, ha nem így teszel.
Te miben kéred az angyalok segítségét?

Angyalhoroszkóp Oroszlán

Mihály arkangyalra szükséged van abban az esetben, ha együtt élsz valakivel, mert egyszerűen nem tudod tartani a szád, és olyan dolgokat mondasz a partnerednek, amivel vita alakulhat ki közöttetek. Főleg ha arról van szó, hogy felemlegeted a korábbi tévedését, akkor elszabadulhatnak az indulatok.
Angyali jóslat 2012-re

Angyalhoroszkóp Szűz

Raziel arkangyalt hívd abban az esetben, ha egészségi gondjaid vannak, netán el kell látogatnod egészségügyi intézménybe. Adjon erőt és bátorságot, amivel ugyan rendelkezel, de most mintha elbizonytalanodnál. Ha ilyen gondod nincs, akkor állj ellen az egyéjszakás kalandnak, mert az juttathat az orvosi rendelőbe.
Angyali jóslat 2012-re

Angyalhoroszkóp Mérleg

Haniel arkangyal segít, hogy jó döntést hozz, és abban is, hogy megfogadd egy nálad idősebb, nagyon tapasztalt személy tanácsát, aki tudja, hogy kényes helyzetekben mit kell tenni. Kérd lélekvezetődet, hogy nyissa fel a szemed, nehogy újra ugyanabba a folyóba lépj.
Te miben kéred az angyalok segítségét?

Angyalhoroszkóp Skorpió

Rafael arkangyal segít, hogy a partnereddel a kapcsolatod harmonikus legyen, és ha ő elesett helyzetben van is, lélekvezetőd segítségével új utat mutathatsz neki, ami feledteti vele a gondokat, és boldoggá teszi őt. És téged is visszavezet egy olyan személyhez, akitől eltávolodtál.
Olvasói történet: Angyalok gyógyították a szívemet

Angyalhoroszkóp Nyilas 

Zadkiel arkangyal veled van, és ezt érzed, mert ugyan vannak nehézségek az életedben, de alapvetően jól érzed magad a bőrödben. A lélekvezetőd segítségére azért lenne szükséged, mert szerelmi téren úgy érzed, mintha felültettek volna, és játszadoztak volna veled. Kérd Zadkielt, tegye egészen világossá előtted, hogy akibe beleszerettél, igazán mit akar tőled.

Angyalhoroszkóp Bak

Cassiel arkangyalról azt hiszed, hogy nincs is rá szükséged, mert mintha hatalom összpontosulna a kezedben, és azt az érzetet kelti benned, hogy azt tehetsz, amit csak akarsz. Ám ez nem így van, és ezt te is jól tudod. Kérd Cassielt, ne engedje, hogy olyat tegyél, ami miatt szégyenkezned kellene, vagy bocsánatot kérni.
Te miben kéred az angyalok segítségét?

Angyalhoroszkóp Vízöntő

Uriel arkangyal segít neked, hogy megtaláld önmagad, esetleg, ha nincs állásod, akkor kérd lélekvezetődet, hogy nyújtson segítséget ebben az ügyben. És óvjon meg attól, hogy szabálytalanságot kövess el, mert olyan összegű lesz a bírság, amire talán hitelt kell felvenned.
Olvasói történet: Angyalok gyógyították a szívemet

AngyalhoroszkópHalak

Asariel arkangyalt kérd, hogy ellen tudj állni az újabb és újabb kísértéseknek, amelyek a héten érnek, és amelyekbe ha belemész, akkor szétrombolhatod a meglévő kapcsolatodat, netán elesel valami igazán jó dologtól. Lakással kapcsolatos ügyekben veled van, és bármilyen ügyletet fontolgatsz, ebben az ügyben jó történhet.
Te miben kéred az angyalok segítségét?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top