Ezo

A lelki megtisztulás egy állomása

Legújabb sorozatunkban olyan misztikus, szent és spirituális helyszíneket mutatunk be, amelyek nemcsak a régmúltban, de ma is óriás hatással vannak ránk: elvarázsolnak, gyógyítanak, csodát adnak, önismerethez segítenek. Sorozatunk második részében a svájci Einsiedelnbe utazunk.

A Benedek-rendi szerzetes Meginrat Kr. u. 828-ban érkezett Reicheneu szigetéről az akkori Einsiedeln területére, ahol a külvilágtól elvonultan, imádsággal, meditációval töltötte napjait, élelmezéséről, a monda szerint, két holló gondoskodott. Az erdőben azonban nemcsak jámbor szerzetesek, de banditák is tanyáztak, akik feltételezték, hogy a szerzetes kincseket rejteget, amit meg akartak szerezni maguknak.

Egy város, ahova lelki menedékért zarándokolnak
 Fotó: wikipedia

A jámbor remetét meggyilkolták, ám a remélt kincseket sehol nem találták. A két gonosztevő egészen Zürich városáig menekült, nem sejtve, hogy a két holló képében kíséretet kapnak, akik tanúsítják barbár tettüket. Zürichbe érve a két holló iszonyú lármát csapott, károgásával felhívta a hatóság figyelmét a két gonosztevőre, akiket aztán elfogtak, vallatásnak vetettek alá, és ők hamar bevallották tettüket. A rájuk kimért halálos ítéletet végre is hajtották.

A lelki megtisztulás egy állomása

Meginrat (vagy Meinhard) története szárnyra kapott, és egyre többen követték példáját és vonultak vissza erdei száműzetésbe. Felkeresték a remete elhagyott kunyhóját, hogy ott menedékre leljenek. A kunyhó lassan elpusztult, de a Meginrat által emelt oltár épen maradt, ami fölé később apró kápolnát építettek. A kápolna környékén egyre többen települtek le, és ennek nyomán nevezték el a települést Einsiedelnnek, ami a németben betelepülőt jelent. 934-ben az ide látogató Eberhardt strasbourgi prépost arra biztatta a letelepedőket, hogy alapítsanak egy Benedek-rendi kolostort. Az időközben apáttá (rendfőnökké) kinevezett Eberhardt egy templom építésébe kezdett.

A lelki megtisztulás egy állomása

A templom 947-re készült el, felszentelésére Konstanza püspökét kérték fel. A felszentelési ceremónia befejezése előtt azonban egy titokzatos hang háromszor kiáltotta, hogy a templomot már Krisztus maga felszentelte. A későbbi elbeszélők már arról számoltak be, hogy a felszentelésen négy apostol, Szent Péter, valamint Szent Gergely is részt vett. Az esemény híre Rómába is eljutott, és VII. Lipót pápa a jelenséget csodának minősítette, majd pápai bullában áldotta meg az Einsiedelbe zarándoklókat. A nevezett pápai bulla érvényességét az utódok sem vitatták.

Egy város, ahova lelki menedékért zarándokolnak
fotó: wikipedia

A Szent Meginrat kunyhója fölé emelt Miasszonyunk-kápolna jelentős zarándokhellyé vált, itt őrizték ugyanis azt a Mária-szobrot, melyet Meinhard Hildegard apátnőtől, egy zürichi zárda rendfőnöknőjétől kapott. Ez a szobor 1468-ban, egy tűzeset során megsemmisült, helyette egy Máriát a gyermekkel ábrázoló fából készült szobrot helyeztek el. A körülbelül 1,30 cm magas alkotás az idők folyamán, a kápolnában meggyújtott sok ezer gyertya lángjából keletkező koromtól megfeketedett, napjainkra a Fekete madonna lett a kápolna legfőbb nevezetessége. Az apátság több mint 50 000 kötetes könyvtárában számtalan ritkaságot őriznek. A Kr. u. 946 körüli időszakból származó iratok sokat elárulnak a szerzetesek, de a polgári lakosság életéről is.

A svájci kolostor híre egykoron vetekedett a ma oly népszerű Santiago de Compostella hírnevével, ugyanakkor a Szent Jakab útjára igyekvő zarándokok pihenőhelyévé is vált. Vonzása napjainkra sem csökkent, évente zarándokok százezrei keresik fel az einsiedelni kolostort.

A kolostor két jelentősebb ünnepet jegyez; szeptember 14-ét és október 13-át. Az előbbi a felszentelés időpontja, az utóbbi Szent Meginrat hamvainak 1039-beli, Reichenauból Einsiedelnbe való átszállításának évfordulója, s ezekre minden évben látványos ünnepséggel emlékeznek meg.
Az ünnepség fénypontja, amikor a szerzetesek körmenete délután fél ötkor – egy 16. századi hagyományt követve – a Salve Reginát énekelve bevonul a kápolnába.

Misztikus helyek a föld körül – 1. rész: Lascaux-barlang, Franciaország
Magyarország spirituális központ
Ide utazz lelki megtisztulásért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top