Ezo

Önmagunkra találunk a héten

Hétindító ezotériai sorozatunkban olyan hasznos útravalókat gyűjtünk nektek, melyek segítenek megérteni, feldolgozni a bennünk és körülöttünk zajló folyamatokat. Az ünnepi hét középpontjában önmagunk megtalálása áll, melyben a bolygók is a segítségünkre lesznek.

Aki önmaga tud lenni, az boldog. De vajon merünk-e és tudunk-e azok lenni? Az egyik legfontosabb dolog, hogy ne veszítsük el önmagunkkal a kapcsolatot. A hét kiváló arra, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, vagy megerősítsük benne magunkat, tudatosítsuk, kik is vagyunk igazából. Aki tud önmaga lenni, annak már nem kell valamilyenné válnia, nem akar már másokat megváltoztatni és elvárásai sincsenek. Hagyja, hogy mások is önmaguk lehessenek. Az állapotot Márai szavai adják vissza a legjobban:

A hét gondolata: „S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt; jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni
semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de
egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat,
egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.”
Márai Sándor-Füves könyv

 

Önmagunkra találunk a héten


A hét bolygómozgása

2012. december 26-án a Mars átlép a Vízöntő jegyébe, és amíg itt tartózkodik, február elejéig a kísérletező kedvünk is biztosan nagyobb lesz, mint volt korábban. December 28-án a telihold a Rákban lesz, a Plútó hatása miatt a szokottnál érzékenyebben reagálhatunk a dolgokra, és a hangulatunk is ingadozóbb, kiszámítatlanabb lehet. Ha maradt bennünk korábbról feldolgozatlan harag vagy sértettség, tegyünk egy kísérletet az elengedésre a kimért távolságtartás helyett. A Rák telihold felerősíti a család, az összetartozás, a gondoskodás érzésének fontosságát, érzelmi biztonságra való igényünket.

A Rákok könnyen lehet, hogy szeretnék visszakapni régi életüket egy-két napra, az Oroszlánoknak óriási az igényük, hogy a számukra fontos személyek társaságában lehessenek, a Szüzeknek a baráti kapcsolatok hozhatnak érdekes változásokat, a Mérlegek a család és a szakmai sikerek lehetősége között évődhetnek, míg a Skorpiók életében az erkölcsi kérdések több esetben is felmerülhetnek. A Nyilasokat és az Ikreket a titkok és a megérzéseik egyre közelebb sodorhatják valaminek az elengedéséhez. A Bakok felismerhetik, hogy a változások végtelen lehetőségeket rejtenek magukban. A Vízöntők önkéntes segítő munka végzésére érezhetnek nagyobb késztetést, a Halak jegyűek önkifejezésüket próbára tehetik főleg szerelmi, illetve a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekben. A Kosok és a Bikák a családi kötelékek erősítésében találhatnak érdekes kihívásokat.

Önmagunkra találunk a héten

Az optimizmus színe az arany

A tibeti buddhisták 5 szent kőben hisznek: a hegyi kristályban, ami a fényt, a türkizben, ami a végtelen tengert és eget, a korallban, ami az életet és a formát, az ezüstben, ami a Holdnak a fényét jelenti, s végül az aranyban, ami a nap aranysugarait szimbolizálja. Azok, akik kedvelik az arany színt, általában optimista emberek. A sikert és a gazdagságot jelöli. Ha több személyes hatalomra, pihenésre, szórakozásra, jó egészségre és sikerre vágysz, aranyozd be az életedet! Az arany szín viselete növeli a bátorságot, az akaraterőt és a bizalmat. Az aranylánc viselése a nyak körül óvja az egészséget.

A hét tippje: December 25–27-e között a Hold az Ikrekben jár, ami kedvez mindenfajta laza programnak, könnyed örömteli beszélgetésnek. Kíváncsibbakká válhatunk, és megnő a kedvünk a sétára, utazásra. Levegőre és nagyobb mozgástérre vágyunk. Ezek a napok nem alkalmasak viszont a mélyebb beszélgetésekre és a konfliktusok megoldására.

Borostyán: a jó szerencse köve

A Borostyán erősíti a magunkba vetett hitet, segít a változás elfogadásában és az álmok követésében. Feloldja az ellentéteket, elősegíti a jó szerencsét és a sikert. Nagyon erős gyógyító kő, ami segít a szervezetnek, hogy meggyógyítsa önmagát. Kiszedi a negatív energiákat és pozitív energiával tölt fel, védelmi kő is egyben. Csillagjegyek, amiket ehhez a kőhöz társítanak: Nyilas, Oroszlán, Vízöntő, Szűz, Skorpió, Bak. Kínai horoszkóp szerint: Ló, Majom, Kakas, Disznó, Patkány, Bivaly, Tigris.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése