Ezo

Számmisztika: Ilyen szeretők a pasik!

Ahány szám, annyi izgalmas típus – születési dátumod alapján számold ki, te melyik vagy!
Számmisztika: Ilyen szeretők a pasik!

 

A 1-es típusú férfi – A számmisztikában mindenki 1-es, aki 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án született

Az 1-es férfi férfi akar lenni, ezért elsősorban azt várja el egy nőtől, hogy az igazi Nő legyen, mivel egy férfi egy nő mellett tud férfi lenni. Azt szereti, ha ő kezdeményezhet. Hagyni kell, hogy ő tegye meg az első lépést. Egy okos nő engedi, hogy udvaroljon neki a férfi. Hagyja, hogy kényeztesse, elvarázsolja. Minden férfi szereti, ha felnéz rá a nő, erre az 1-es férfinak is nagy szüksége van: egyrészt a hiúsága miatt, másrészt a „hódító vezér” egyénisége miatt.

A 1-es férfi nem kedveli a buta nőket, de a túl okosakat sem, főleg nem az okoskodókat. Viszont nagyra értékeli, ha egy nő sikeres és önálló, ugyanakkor tud alkalmazkodni, és adott esetben alárendelődni a férfinak. Az 1-es férfi szívesen és sokat költ a nőre, de ezért cserébe komoly elvárásai is vannak. Mindenben szereti a magas színvonalat és a különlegeset. Ezekkel megfelelő „fórumokon” dicsekszik is. Ezt nem szabad rossz néven venni tőle!

Első akar lenni mindenben és mindenhol. Az ágyban is. Ha mégsem az, akkor az a minimum, hogy a nő nagyon megdicsérje, hisz a potenciatéma nála az első helyen szerepel. Ezt erősíteni nemcsak lelki szükséglete, de terápiája is az 1-es férfinak! Kedveli az extravagáns cuccokat, különleges vacsorákat. Szeret szokatlan helyeken találkozni, szeretkezni. Ha ezt egy nő szívesen és önként megteszi, azt istennőként fogja imádni.

Egy okos nő mindig izgalmas, kicsit titokzatos marad. Sose tárja fel teljesen önmagát. Ezzel ébren tartja a férfi érdeklődését, kíváncsiságát. Így a kapcsolat egy folytonos „játék” lesz, amelyben a férfi dolga, hogy minden alkalommal meghódítsa a nőt, a nő pedig újból és újból elcsábítsa a férfit. A szeretkezések előtti előjáték is pontosan erről kellene hogy szóljon. Egy 1-es férfi esetében erről tilos lemondani, mert az törvényszerűen és gyorsan megöli a férfi érdeklődését, vagyis megássa a kapcsolat sírját. Az 1-es típusú férfiak szeretik a változatosságot, ezt a nőnek mindenképpen biztosítania kell. Ehhez leleményesnek és az 1-hez hasonlóan kreatívnak kell lennie a nőnek. Enélkül nem lehet tartós egy 1-es férfival a kapcsolat.

A 2-es típusú pasi – A számmisztikában mindenki 2-es, aki 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én született

A 2-es férfinak megbízható, hűséges, szerető társra van szüksége. Fontos, hogy támogatást, elismerést és megerősítést kapjon a nőtől. Számára a párkapcsolat mindennél fontosabb, ezért nem mindegy, hogy milyen. Ha ez rendben van, akkor minden más is rendben lesz. Szereti a nőies, gömbölyű, anyáskodó típusú nőket. Ezektől úgy érzi, hasonló melegséget, biztonságot kaphat, mint az édesanyjától. A 2-es férfi elsősorban az anyai szeretetet keresi a társában, és csak másodsorban szexuális partnert. Tetszenek neki a szolidan, de nőiesen öltözködő nők.

Egy túl erős, határozott nő társaságában elbizonytalanodik. Inkább csak távolról imádja. A kezdeményezés egyébként sem erőssége. Egy ügyes nő úgy kezdhet kapcsolatot vele, hogy végül úgy tűnik, a férfi tette meg az első lépést. Amennyiben ez sikerül, nagyon sokat adhat a 2-es férfi önbizalmának erősödéséhez. Ezt nagyon fogja értékelni a férfi, sőt egy életen át hálás is lesz.
Szereti az erkölcsös, félénk, szégyenlős nőket. Ő az, aki folyton leendő gyermekei anyját keresi és látja a nőkben. Számára mindennél fontosabb a család, ezért a nőkben a saját családjának megalapításához keresi a társat. S így csak családszerető, házias, termékeny-befogadó nő jöhet szóba.

Mivel a 2-es férfi alapvetően békés, csendes típus, vágyik a vitamentes, harmonikus életre. Fontos számára, hogy ahol él, ott ne legyen feszültség, konfliktus. Az a nő, aki ezt nyújtani tudja neki, már „nyerő” helyzetbe kerül. Mély, bonyolult lelke van a 2-es férfinak, amivel foglalkozni kell. A nőnek érdeklődéséről, együttérzéséről és támogatásáról kell biztosítania a 2-es férfit, cserébe ő is hasonló segítő hozzáállást fog kapni. A 2-es férfitől nem lehet olyat kérni, amit meg ne tenne szeretteinek. A kapcsolat tartósságának egyik alapfeltétele az elköteleződés, a kölcsönös bizalom és a szeretetteljes, békés hangulat megteremtése.

A 3-as típusú férfi – A számmisztikában mindenki 3-as, aki 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án született

Egy 3-as férfinak elsődleges elvárása párkapcsolatában az, hogy beszélhessen, beszélgethessen. Ő elsősorban beszélgetőpartnert keres, másodsorban szexuális értelemben keres társat. Éppen ezért a kapcsolat minden esetben úgy indul egy 3-as férfinál, hogy a nőben meglátja azt a fajta intellektuális partnert, aki érdeklődik az ő „témái” iránt. Figyel arra, amit ő mond, és érti is azt. Pontosan ezért fontos egy 3-as férfi számára az, hogy a nő értelmes, intelligens legyen. Szívesen veszi a hallgatóközönséget, de nem elégíti ki a 3-ast, ha „csak” meghallgatják és nem értik.

Ha egy nőnek választékos a beszéde, kellemes a hangja, nőies a megjelenése, a gesztusai finomak, könnyedek, fiatalosak, akkor egy 3-as férfi „meg van nyerve”. Az első benyomás nem csak vizuálisan fontos a 3-asnak. Néhány szót is kell hogy váltsanak ahhoz, hogy a 3-as férfi véleményt alkothasson a nőről.

A 3-as férfi könnyedsége és fiatalos megjelenése egyfajta elvárás a nővel szemben is. Azt szereti, hogyha a partnere ugyanolyan mozgékony, sportos, nyitott, vidám és kíváncsi, mint ő. Kedveli, ha egy nő játékos, hajlékony és optimista. A fiatalosság fontos szempont külső és belső tulajdonságként is.
Megtartani már nehezebb egy 3-as férfit. A flörtölés az első része a kapcsolatnak, amikor még minden izgalmas, és mindig van új információ. Hosszú távon úgy lehet a 3-as férfi érdeklődését fenntartani, ha egyfajta Seherezádéként folyamatosan mesél a nő a 3-as férfinak, mindig újabb izgalmas történetekkel és témákkal szórakoztatja. Ezek a sztorik természetesen kell hogy a valóságot tükrözzék, információval is legyenek megtöltve.

Emellett nagyon jó, hogyha közösen sportolnak. A tenisz vagy röplabda, vagy bármilyen labdajáték szóba jöhet. Ezt is lehet rendszeresen csinálni, de ne kelljen kötelező jelleggel. A 3-as nem nagyon szereti, ha bármi rá van erőszakolva, rá van erőltetve. Tehát az, hogy „minden szerdán 6-tól 8-ig fallabdázunk”, az nem biztos, hogy a 3-as sokoldalúságának megfelel, hanem legyen ez a fallabdázás az egyik héten szerdán, a másik héten pénteken.

Számmisztika: Ilyen szeretők a pasik!

A 4-es típusú férfi – A számmisztikában mindenki 4-es, aki 4-én, 13-án, 22-én vagy 31-én született

Egy 4-es férfi azt várja el elsősorban egy nőtől, hogy az megbízható, becsületes, szavahihető legyen. A 4-es férfiak számára az adott szó kötelezettséget jelent. Tehát ha egy nő megígér valamit, akkor azt mindenáron, minden körülmények között teljesítenie kell. Arra kell nagyon vigyázni, hogy a 4-es férfiak hajlamosak a mániára: a munkamániára, a tisztaságmániára, a rendmániára. A 4-es férfiak a nőtől lehet, hogy mániákusan várják el ezeket a dolgokat. Ilyen elvárásoknak nem könnyű megfelelni, kivéve, ha a nő 4-es.

Fontos a 4-es férfi számára, hogy a párja tiszta, rendes és egészséges legyen. Kellemes legyen a lehelete, az illata, rendben legyen a haja és az egész külseje. A visszafogott, kissé konzervatív megjelenést kedveli. Mivel a 4-es férfi elég bizalmatlan, elvárja, hogy a nő tartózkodó, visszafogott legyen a kapcsolat elején és később is. Őt nem lehet sürgetni, faggatni vagy érzelmileg zsarolni. Ezért szereti a kiegyensúlyozott, nyugodt nőket. Nem bánja, ha kicsit zárkózott és csendes a nő.

Nagyon fontos a 4-es férfi számára az anyagi biztonság, ezért egy olyan partner mellett érzi magát jól, aki hasonlóan szorgalmasan dolgozik, gyűjtöget, s értékeli a megszerzett vagyont. Jó befektetést tud csinálni, vagyis földet venni, házat építeni, fejlődni évről évre úgy, hogy közben nem kockáztat. A 4-es férfi nem vágyik gyors, hirtelen meggazdagodásra, de szereti látni, hogy a szorgalmas munkájának van eredménye. Ezért jó, ha a nő ebben is társa. Vagyis a nő is szorgalmasan, kitartóan tesz a gyarapodásért.

Egy 4-es férfinak nagyon fontos a család. Az otthon biztonságán túl szereti, hogy ha a család is fejlődik, tehát egy olyan nő tudja őt megtartani hosszú távon, aki gyermekeket szül neki, és azok nevelésében is komoly tudatosság, következetesség, tervszerűség megy végbe.

Az 5-ös típusú férfi –  A számmisztikában mindenki 5-ös, aki 5-én, 14-én vagy 23-án született

Az 5-ös férfi szereti, ha egy nőnek van erkölcsi tartása. Vagyis nem könnyen meghódítható, nem könnyű levenni a lábáról, hanem hosszabb időt vesz igénybe, amíg „beadja a derekát”. Kedveli a büszke, arisztokratikus nőket, akik különlegesek, esetleg egzotikusak. Egyébként is izgatónak tartja a színes bőrű, messziről származó nőket. Számára minden vonzó, ami távoli tájakról származik, legyen az ételkülönlegesség vagy egy gyönyörű nő.

Az 5-ös férfi nagyon szereti a dús keblű, dús hajú, nőies nőket. Szereti, hogyha egy nő csinosan, divatosan öltözik. Szereti, ha egy nő hangsúlyozza a domború idomait és a nőiességét. Tetszenek neki a modern, „laza” stílusban öltözködő és a romantikus, „csipkés-fodros” stílusú nők is.

Szereti, hogyha egy nő egy kicsit színpadias, és jeleneteket „rendez” a kapcsolatban. Akár a szenvedély, a szerelem miatt, akár pedig a nemtetszés, a féltékenység miatt. Szereti érezni, hogy féltékeny a nő. Nem úgy, hogy féltékenykedik, és kis apró dolgokkal piszkálja vagy ellenőrzi, de olykor egy-egy féltékenységi jelenet kifejezetten imponál egy 5-ös férfinak.

Elcsábítani egy 5-ös férfit nem olyan nehéz, mint megtartani. Megtartani sokkal nehezebb, mivel a párkapcsolat hosszú távú, tartós jellege általában együtt jár az unalmas, izgalmaktól mentes hétköznapokkal. Az 5-ös férfi vágyik a mozgalmas, eseménydús közös élményekre. Szüksége van folyamatos impulzusokra, folyamatos történésekre, szereti a váratlan helyzeteket, szereti, ha zajlik az élet. Biztosan egy 5-ös férfi szájából hangzott el először, hogy „úgy szép az élet, ha zajlik”. Ezért egy okos nő kielégíti az irányú vágyait is. Vagyis időről időre szervez valami programot szokatlan helyszínen, egzotikus körülmények között.

A 6-os típusú férfi – A számmisztikában mindenki 6-os, aki 6-án, 15-én vagy 24-én született

A 6-os férfi ízlése nagyon kifinomult, nagyon jó, ezért elvárja, hogy egy nő megjelenése ízléses, divatos, harmonikus legyen, mind a színeket, mind a formákat illetően. Egy 6-os férfi elvárja egy nőtől, hogy az nőies legyen. Minden ízében, porcikájában, a megjelenésében, a hanglejtésében, a gesztusaiban egyaránt. Szereti a telt, gömbölyű, dús keblű nőket, akik ezen tulajdonságaikat vállalják is. Mély dekoltázzsal, finom parfümmel el lehet szédíteni egy 6-os férfit.

A 6-os férfi elvárja, hogy a partnere hűséges, szeretetteljes, odaadó legyen. Fontos, hogy ki tudja mutatni az érzelmeit fizikai értelemben is, például ölelés, csók formájában. Fontos számára a beszéd, a szavak is, de a szavaknál sokkal fontosabbak az érintések.

A 6-os férfi elvárja, hogy egy nő jól főzzön, hogy szépen terítsen meg, az étkezéseknek megadja a módját. Nagyon jó hatással van rá, hogyha minden étkezés egyfajta szertartás, egyfajta ünnep lesz, főleg, hogyha ezt közösen tehetik, esetleg még a családdal is közösen.
Mivel a 6-os egy páros szám, alapvetően keresi a párját. A páros számoknak mindig fontos a partnerkapcsolat. Egy 6-os férfinak is fontos, hogy legyen partnere, akitől megkaphatja azt az elismerést, azt a szeretetet, amire különben is vágyik.

Nagyon fontos egy 6-os számára, hogy apró, pici tárgyakkal, finom gesztusokkal mutassa ki a nő a szeretetét a férfi iránt. Ezek lehetnek kis levélkék, desszertek, kicsi csomagok, szerelmes SMS-ek vagy rádión keresztül küldött szerelmes dalok. Ezt a 6-os férfi is szívesen és rendszeresen megteszi, de számára fontos, hogy ő is kapjon ilyen jeleket, visszajelzéseket. Ugyanis ez tartja fenn azt a bizonyosságot, hogy „szeret engem, továbbra is fontos vagyok a számára”.
Egy 6-os férfinak nem kell feltétlenül meglepetést szerezni, de jó hatással lehet a kapcsolatra egy-egy váratlan gyertyafényes vacsora, amit otthon is el lehet költeni, de még jobb, ha ez valami romantikus helyszínen történik.

Számmisztika: Ilyen szeretők a pasik!

A 7-es típusú férfi – A számmisztikában mindenki 7-es, aki 7-én, 16-án vagy 25-én született

Egy 7-es férfi elsődleges elvárása egy nőtől az, hogy komoly, megbízható legyen. Nem baj, hogy ha kicsit zárkózott és távolságtartó. Mert a 7-es férfi szerint a büszkeség, a „tartás” olyan erények, amelyek kizárják, hogy könnyű kaland, könnyű hódítás kategóriájú legyen a nő. A 7-es alapvetően tiszteli a női nemet, de konkrétan csak azzal a nővel áll szóba, aki erre méltó. És a méltó szó itt a kulcsszó. Vagyis elengedhetetlen, hogy egy nő becsületes, erkölcsös és hűséges legyen.

Nagyon szereti, ha egy nő tud hallgatni, és nincsen állandó „közlési kényszere”. Ugyanis a 7-es értékeli a legjobban a „sokatmondó csendet”. Ugyanakkor kedveli a tartalmas, építő beszélgetéseket.
Nagyon értékeli a 7-es férfi, hogyha egy nő tud uralkodni magán, tehát fegyelmezett, kötelességtudó.

Kedveli, ha egy nő arisztokratikus, választékos stílusban beszél, öltözködik és mozog. Értékeli mindenben a minőséget, ami ugyanakkor nem jelent „pénzszórást”, pazarlást, felesleges luxust. Ezért szereti, ha egy nő ad magára, anélkül hogy feltűnő lenne.

Lehet egy 7-es férfit kényeztetni, de csak nagyon óvatosan. Olyan meglepetéseket értékel a 7-es férfi, mint a kettesben elköltött gyertyafényes vacsora otthon vagy egy nagyon eldugott, nagyon csendes helyen. Vagy egy séta kettesben. Semmiféleképpen nem szabad hangos, zajos helyre vinni, és szigorúan tilos olyan születésnapi meglepetést készíteni, hogy hazaér a 7-es, vagy betoppan a munkahelyére, és ott hirtelen felkapcsolják a villanyt, és nagy ovációval sok ember hangosan tapsolva ünnepli. A 7-es valószínűleg – mivel tud viselkedni – „jó pofát” fog vágni ehhez, de hogy belül nem örül ennek, az egészen biztos.

A 7-es férfit úgy lehet megtartani, ha a nő kitartóan, megbízhatóan, csendben ott áll mellette, és kitart jóban-rosszban. Valószínűleg egy 7-estől származik a mondás, miszerint „jóban-rosszban, míg a halál el nem választ”.

A 8-as típusú férfi – A számmisztikában mindenki 8-as, aki 8-án, 17-én vagy 26-án született

Egy 8-as férfi elvárja, hogy egy nő nagyon nőies legyen. Esztétikus, szexis, kihívó, izgalmas. A 8-as férfi páros szám jellege miatt nagyobb hangsúlyt fektet a saját férfiasságára. Viszont csak egy Nő mellett tud férfi lenni a 8-as. Ahogy Karinthy Frigyes írja: „Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”

A 8-as férfiak keresik a kalandokat, és állandóan keresik a kihívásokat, ezért egy nőben szeretik a meghódítandó nőt látni, szeretik látni azt a „vadat”, akit „el kell ejteni”, vagy azt a „várat”, amit „ostromolni” kell, hogy be lehessen venni. A csábító, izgalmas, nőies nők tudják ezt kihozni a 8-as férfiből, ezért kedveli őket olyan nagyon.

A 8-as férfi kedveli, hogyha egy nő megjelenése, stílusa eléggé feltűnő, mint egy „felhívás táncra”. Nem bánja, hogyha harsányabban sminkeli magát, a színek, amiket hord, azok is picit feltűnőbbek, és a beszédstílusa és hangereje is egy kicsit erőteljesebb az átlagosnál. Ugyanakkor szeret a hős megmentő szerepében is feltűnni, így kedveli a gyenge, félénk nőket is. A lényeg, hogy nőies legyen a nő, hogy ő férfi lehessen mellette. A 8-as férfiak kedvelik az egyéjszakás kalandokat, viszont az a nő, aki hosszabb távon szeretne egy 8-as férfival kapcsolatot fenntartani, annak folyamatosan izgalmasnak kell lennie.

A szexualitás a 8-as férfi számára nagyon fontos. Egyrészt a férfiminőség megélése miatt, másrészt a kaland vágyának, az izgalom keresésének okán. A 8-as férfinak rendszeres és kielégítő szexre van szüksége, viszont utálja az unalmas dolgokat. Ezért minden szeretkezést különlegessé kell tenni számára. Ha egy nő szeretné megtartani a 8-as férfit, akkor gondoskodnia kell otthon a kalandról és izgalomról, máskülönben egy másik nő ágyában keresheti a 8-as férfit.

A 9-es típusú férfi – A számmisztikában mindenki 9-es, aki 9-én, 18-án vagy 27-én született

Mivel a 9-es egy univerzális szám, ezért nehéz behatárolni, hogy egy 9-es férfi mit vár el egy nőtől. Sokféle stílus, sokféle típusú nő tetszik neki, legyen az egy extravagáns művészlélek vagy egy arisztokrata büszke nő, vagy egy szexis, kihívó nő, vagy egy konzervatívabb, szelídebb, csendesebb, finomabb megjelenésű nő. A 9-es olyan, mint a szivárvány, benne van az összes szín. Így számára a világ és a nők is sokszínűek. Mivel a 9-es férfiban nincsen előítélet sem bőrszín, sem vallás, sem semmi más miatt, bármilyen nőbe lehet szerelmes. A lényeg a nő szón van. Egy nő nő legyen, akármilyen stílusban öltözködik, a nőiesség érvényesülni tudjon.

Fontos a 9-es számára, hogy megbízhasson a társában, hogy az hűséges, becsületes legyen. Mivel hinni akar a kapcsolatban, hinni akar a másikban, ezért el is várja, hogy a megelőlegezett bizalom jogos legyen. Az a nő, aki a 9-es férfi párja, rengeteget kap, de adnia is kell. Elsősorban józanságával, tanácsaival kell hogy segítse a férfit. Jó, ha megkísérli megkímélni a naiv, rossz döntésektől.

Egy 9-es férfi egyfajta hősszerelmes, ezért vágyik a szenvedélyes szerelemre, vágyik a romantikára és a különleges, intenzív érzelmekre. Kedveli a különleges helyszíneket. Nagyon szereti az állatokat, növényeket, természetet. Ezért őt randevúra vagy az állatkertbe, vagy az erdőbe kirándulni érdemes vinni. Mivel a 9-es férfit minden érdekli, ezért fontos, hogy a társa hasonlóan széles érdeklődési körű legyen. Kapcsolatuk szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a nő is olvasott, tájékozott és művelt legyen, hogy lépést tudjon tartani a 9-es férfival. Viszont semmi esetre sem szabad rivalizálnia, versengenie a 9-essel. Itt nem egymás túllicitálása vagy legyőzése a cél, hanem a közös érdeklődés és a közös célok megtalálása.

A 11-es típusú férfi – A számmisztikában mindenki 11-es, aki 11-én vagy 29-én született

A 11-es férfinak elsődleges elvárása a nőtől intellektuális értelemben van. Neki nemcsak egy néma és passzív hallgatóságra van szüksége, hanem értelmes párbeszédre. Tehát olyan nőre vágyik, akivel megoszthatja a gondolatait, akivel eszmét tud cserélni, aki esetlegesen az okos, irányított kérdéseivel újabb ötleteket tud adni a 11-esnek. A 11-es férfi elvárja, hogy a nő egyetértsen a „szabadság, egyenlőség, testvériség” alapelvével, és eszerint éljen.

Mivel a 11-es férfi szenvedélyes, ezért nagyon vágyik egy nő szerelmére, aki úgy tudja kényeztetni, hogy meghagyja a szabadságát. A 11-es férfi szereti a szokatlan, extravagáns dolgokat, ezért kedveli, ha egy nő megjelenésében is van valami szokatlan. Nem kell feltétlenül hippinek lennie, tetoválásokkal, piercingekkel és teljesen bozontos, rendezetlen frizurával. De jó, ha valamilyen izgalmas smink vagy egy sál, vagy valamilyen furcsa lábbeli felhívja a 11-es figyelmét.

A 11-es férfi érdeklődését fenntartani, a változékony hangulatával lépést tartani nem könnyű feladat. Rendkívül találékonynak és bevállalósnak kell ehhez lennie a nőnek. Változatos programokra, izgalmas utazásokra van szüksége a 11-esnek ahhoz, hogy ne unatkozzon.

Elsősorban szellemi síkon lehet egy 11-es férfit megragadni. Ha a nő olyan izgalmas, szokatlan témával foglalkozik a munkája révén vagy a hobbija miatt, és ezt megosztja a 11-essel, az komoly csáberő. A 11-es férfinak szüksége van egészséges táplálkozásra, elegendő alvásra és sok mozgásra, szerencsés, ha ezt a nővel együtt teheti. Az is jó, ha a nő figyel ezekre, és kezdeményez ilyen programokat is. A 11-es férfi idővel megérti, hogy mindez az ő érdekét szolgálta, és végtelenül hálás lesz ezért a nőnek.

Számmisztika: Ilyen szeretők a pasik!

 Tudd meg, milyen szeretők a nők!

A 22-es típusú férfi – A számmisztikában mindenki 22-es, aki 22-én született

A 22-es férfi szereti az izgalmas, kihívó, erotikusan vonzó nőket. Alapfeltétel, hogy egy nő rendkívül nőies legyen, minden ízében, porcikájában, megjelenésében, mozgásában, hanghordozásában egyaránt. Szereti, hogyha egy nő valamilyen különleges, talán picit túlzó sminket vagy ruhát hord, ami esetleg többet enged láttatni, egy dekoltázst vagy egy combot. Nem bánja, hogyha egy nő kicsit „ledér”, súrolja a jó ízlés határát. Szereti a kicsit romlott dolgokat. Egy 22-es férfinak nem fontos, hogy egy nőnek az értelmi képessége különösen magas legyen. A testiség, a szexualitás sokkal komolyabb és fontosabb helyet foglal el az ő életében.

A 22-es férfi, mivel önmaga sem átlagos, egy rendkívül szenvedélyes férfi, ezért a nővel kapcsolatosan is elvárja, hogy ne legyen hétköznapi, egysíkú, unalmas. Elvárja egy nőtől, hogy „bevállalós” legyen. Őszintén vállalja fel az érzéseit és esetleg az indulatait. Sokkal jobban szereti a természetes nőket, még ha olykor kicsit „faragatlanok” vagy közönségesek is. Szereti, ha egy nő bírja a kritikát. Elvárja, hogy legyen reális és kritikus önmagával kapcsolatosan. Ne fogadjon el semmit azért, mert az úgy illik. Hanem legyen bátor, és legyen saját véleménye.

Elvárja, hogy a nő állja a sarat, ha szellemi, intellektuális csatáról van szó. Szereti, ha hasonlóan erős a partnere, mint ő. Szereti, ha a viták nem zajlanak le túl gyorsan. Vállalja, hogy alulmarad, csak legyen méltó ellenfele a nő. A 22-es férfi számára fontosak a nagyra törő célok is. Ezért kedvező, ha a nő nemcsak támogatja ezek elérésében, hanem aktív közreműködővé is válik azokban. Szerencsés, ha ezek nemes, jótékony témák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top