Ezo

A pozitívra írható mesék hete

Figyelem! A cím megtévesztő! A mesénk csak akkor vesz pozitív fordulatot, ha haladunk az áramlattal. Ha ellene akarunk úszni, akkor bizony könnyen átcsapnak majd a fejünk felett a hullámok. A Nők Lapja Café asztrológusa, R. Kövér Balázs megmutatja nekünk, hogy hogyan fordulhatunk a megfelelő irányba, és hogyan írhatjuk pozitívra életmesénket a legegyszerűbben. Hétindító cikkünkben ezúttal három mesét ismerhetsz meg.

Változni jó. Változni felemelő. Változni emberi. – Nem véletlen ez a felsorolás rögtön az elején. Arra kérlek, hogy nyugodtan olvasgasd ezt a három egyszerű mondatot, nyugodtan hagyd, hogy hassanak rád, és figyeld meg a legmélyebb reakcióidat. Ha a zsigereid felujjongtak, ha a lelked mélyén boldogan várod a változást, és semmi másra sem vársz, csak arra, hogy elmozdulhass a holtpontról, akkor remek hétre számíthatsz. Ha azonban a legszívesebben befeszítenéd karjaidat, lábaidat, és teljes erőddel távol tartanád magadtól a változásokat, ha úgy gondolod, hogy az új csak rossz lehet, és ha mindent megtennél, hogy birtokold a jelen pillanatot, akkor bizony itt az ideje elkezdened gyógyítani magadban azt a blokkot, ami ellenáll a változásoknak. Persze szabad akaratodból dönthetsz úgy, hogy nem gyógyítasz, és nem változol. De akkor a változások szelíd áradása feléd duzzad, átszakítja a gátakat, és magával sodor, az irány innentől fogva pedig kiszámíthatatlan. Pedig, ha együtt mész a változással, csak jó irányban haladhatsz. Lássuk, milyen meséket mivé írhatunk át, ha haladunk a változással!

A bölcs ikerkirály meséje

Nap–Uránusz szextil lesz az égen szerdán. Ennél a fényszögnél fontos megjegyeznünk, hogy a Nap az Uránusz uralta Vízöntő jegyében, tehát az Uránusz „felügyelete” alatt áll. Innen küldi és kapja ezt a segítő, tanító fényszöget. Ez az uránuszi energiákkal turbózott Nap arra ösztökél bennünket, hogy ránézzünk a rejtett oldalunkra, rátekintsünk mindarra, amit elnyomtunk magunkban, és felkaroljuk ezt az elnyomott, elfelejtett, kitagadott részünket.

Ha mesét írnék ebből a fényszögből, a mese egy dúsgazdag, jószívű és bölcs királyról szólna, aki egyszer csak felfedezi a szörnyű családi titkot: vele együtt egy ikertestvére is született, de azt a testvért születése után kidobták a palotából. Ez az ikertestvér most beteges, nyomorék koldusként éhezik valahol a palota előtt. Itt tartunk most a mesénkben, aztán ránk virrad ez a hét, amikor is, a bölcs és gazdag király felfedezi az elrejtett és letagadott ikertestvérét, saját énje másik oldalát. Bár ártatlan, de bocsánatot kér iker önmagától, rangot, vagyont, palotákat, kincseket és csodálatos ruhákat ajándékoz neki, majd hívatja a csodadoktorokat, akik meggyógyítják a beteg exkoldust. A bölcs király és a bölcs koldus ikertestvére innentől együtt uralkodnak, békét és hihetetlen gazdagságot adva a birodalom minden lakójának.

A pozitívra írható mesék hete

Szép mese, ugye? És mi a helyzet a te eltitkolt vágyaiddal, az eltitkolt részeiddel, a mese szerinti kisemmizett koldus analógoddal? Megtalálod magadban? Rá mersz nézni? Felemeled magadhoz? Ha igen, az meggyógyítja nemcsak a koldus-énedet, de az egész életedet is.

A Mufurctündér meséje

Újhold lesz csütörtökön a Vízöntő jegyében. Ismét egy uránuszi-vízöntős energia, amivel a héten találkozunk. Ez az újhold kedvez mindenféle újrakezdésnek, kedves a közösségekhez (és persze spirituális szinten nézve az egységtudathoz) kapcsolódásnak, és kedvez a másokért megtett önzetlen gesztusoknak is. Ha mesét írnék ebből az újholdból az lenne a Mufurctündér meséje.

Főhőse, a Mufurctündér nem szokványos tündér. Mert milyenek a tündérek? Kedvesek, aprók, kecsesek, csilingelő a nevetésük, csupa jóságos varázslat veszi körül őket, miközben lepkeszárnyon ide-oda szálldosnak a virágok között. A Mufurctündér nem. Ö virágszirmok helyett érdes levelekből varrta a ruháját, kecsességét nagydarabságra cserélte, a repülés helyett pedig csak cammog egyik virágtól a másikig. A Mufurctündér nemcsak rosszkedvű, de másokat is rosszkedvűvé tesz. A Mufurctündér imád más butaságán nevetni, és ha csak lehet, akkor gyorsan ítéletet is alkot másokról, hogy aztán nyammoghasson rajta, amilyen hosszan csak lehet, miközben cammog a fűben. Aztán persze, mint minden mesében, itt is beáll a fordulat, egy sötét, holdtalan, pontosabban újholdas éjszakán.

A pozitívra írható mesék heteVízöntő újholdkor természetesen, leesik a hó, betakarja a Mufurctündért, aki természetesen azonnal el is dönti, hogy a többi tündér a hibás. Azok a kis vihánckák nem átallottak annyit nevetgélni meg varázsolgatni, hogy most itt a hó, kérem szépen, ami betemeti őt, a nagyszerű Mufurctündért! Persze a nagy dohogás felhallatszik a tündérek lebegő kastélyába, ahol jó meleget ad a nyáron elraktározott napfény, és patakokban folyik a tavaszi virágok nektárja, hiszen a tündérek kastélya már csak ilyen varázslatos hely. Elég az hozzá, hogy a többi tündér nem megsértődik a Mufurctündér szavain (mint mi emberek tennénk), hanem leszállnak hozzá, megsimogatják, megszeretgetik, és felajánlják neki, hogy felrepítik a magasba magukhoz. Persze a mese fordulatai közben kiderülne, hogy a Mufurctündérnek is megvannak a maga pillangószárnyai, csak épp a sok dohogás közben elfelejtkezett erről, mint ahogy arról is, hogy varázsereje van, és bármikor ismét vékonnyá varázsolhatná magát, ha már nem lenne szüksége a sok védőhájra.

Aztán persze a mese végén új nevet kapna a rózsaszirom ruhákba öltöztetett, szivárványszín pillangószárnyakkal vidáman repdeső ex Mufurctündér. Hogy mi lenne az új neve, azt a fantáziádra bízom! De azért van néhány kérdésem, a saját életed meséjéről: vajon te is csak folyton dohogsz és másokat hibáztatsz, vagy észreveszed a  pillangószárnyaidat is? Mersz varázslatos életet élni, amilyet megálmodtál (és amire születtél), vagy inkább a fűben cammogsz? Ha pedig a többiek felkínálják neked a segítséget, a közös haladást, a jó tanácsokat, észreveszed a segítő jobbot, vagy inkább beleharapsz? Ha együtt haladsz a többiekkel, ha hagyod, hogy segítsenek, és ha te is segítesz nekik, azzal meggyógyíthatod a mesédet, és nem kell attól tartanod, hogy egyszer csak Mufurctündér lesz a neved!

Egérszürke Panka meséje

Jupiter–Plútó szembenállás alakul ki pénteken. Ez a fényszög mindig igen érdekes eredményekkel kecsegtet, hiszen két egymáshoz hasonló, mégis teljesen különböző elv találkozik benne. Ugye, milyen titokzatos már önmagában az alaphelyzetünk? Mert itt van a Jupiter, aki mit akar? Szétterjedni, megismerni, behabzsolni. És itt van a Plútónk, aki látszólag teljesen más, hiszen ő inkább robbantana, de végső soron a robbanás is szétterjedés. A Plútó is imád birtokolni, megszerezni, játszani és persze okosabbnak lenni. Akit ennél jobban érdekel a két bolygó szimbolikája, bátran nézzen utána az asztrológiai szakkönyvekben, a többiek pedig jöjjenek velem, bemutatom nekik Egérszürke Pankát!

Egérszürke Panka egy kedves és átlagos családba született, szülei örültek egy szem kislányuknak, hiszen rá várt a családi örökség továbbvitele. Születése pillanatától kész térképet kapott Egérszürkéék kislánya az élethez, mindig megmondták hova menjen, mit tegyen, hogyan viselkedjen, és mit mondjon. Kötelességtudó kislányként követte is a szülői tanácsokat, jeles tanuló volt, minden szakkörön pontosan megjelent, és minden álma az volt, hogy egyszer majd átveszi a szülői üzletet, felfuttatja, és csodát tesz. Aztán, mint minden eddigi mesénkben, most is jöttek a csillagok, és egzakttá vált a Jupiter–Plútó szembenállás.

Egérszürke Pankában pedig vágyak kéltek. A változtatás vágya érintette meg, a saját egyéniség vágya érintette meg, és miközben baktatott a téli hidegben az Átlagos Iskola nevű tanintézménybe, amibe járt, felcsillant benne egy kis vágy. Az a vágy, hogy a szürke zokniját színesre cserélje. Másnap már színes szoknyákról, és szalagokról álmodozott, harmadnap divattervező akart lenni, és negyedik nap reggel felvette a Szivárvány Panka nevet, meghódította Párizst, a szivárványszínű kollekciójával, délben Anna Wintour ódákat zengett róla a Vogue-ban, délután háromkor elvette a milliomos herceg, estére megszülettek a gyerekek, és azóta is boldogan élnek, miközben mindenki egyre sikeresebb és egyre kreatívabb.

Elnézést, hogy így összecsaptam a mesét, de végül is egy Plútó fényszögről mesélünk, lassúságnak itt úgysem lesz sok helye. Sorolom is gyorsan a kérdéseimet: Min változtatnál a vélt vagy valós örökségeiden? Mit kell átgondolnod? Milyen tehetséged van, amit elnyomsz magadban, és amit már régóta szeretnél megmutatni? Mi az, amit feladnál a régi dolgaid közül, hogy új és szebb kalandokat kaphass? Mit szeretnél változtatni az életeden? Ha tudod a választ ezekre a kérdésekre, akkor nem kell attól félned, hogy a Jupiter–Plútó szembenállás robbanásig feszít. Viszont ebben az esetben elkezdhetsz felkészülni a gyors váltásokra és a mesés fordulatokra.

A hét gondolata – „A képzelőerő mindennek az alapja. Ez az, ami bepillantást enged a jövőbe.” –  Albert Einstein 

 

Nagyszájúak az Oroszlánok, semmin sem lepődnek meg a Skorpiók ; heti asztrológiai tendenciák

A Kosoknak van egy olyan érzésük, hogy minden előérzetük beigazolódik. Persze ez csak részben igaz: a félelmeiknek nem kellene valóra válniuk, ezért érdemes azok ellen tenniük. A Bikák úgy érezhetik, hogy egy körhintába kerültek, és folyton ugyanoda jutnak vissza. Érdemes kiszállni a körforgásból, ha nem akarják elveszíteni a jókedvüket. Az Ikrek végre szilárd talajt érez a lába alatt, és megérkezik a realitások világába. Igaz, ezt ő csak trambulinnak használja, hogy majd nemsokára újra szárnyalhasson. A Rákoknak ideje lenne elmondaniuk egy titkukat valakinek. Ez a titok egyre nyomasztóbbá válhat, és egyre inkább szétfeszíti őket. Az Oroszlánok mindent kikérnek maguknak, és talán a környezetük észre sem veszi, hogy a nagy hang mögött mennyi szeretetvágy és mennyi bizonytalanság van. A Szüzek igazán jók az időzítésben és az ütemezésben. Olyannyira jók, hogy ezzel még a legrutinosabb ismerőseiket is meglephetik ezen a héten.

A Mérlegek egy kicsit félnek attól, hogy elszakadnak a valóságtól, ezért kézzel-lábbal kapaszkodnak, de ez sem bizonyul feltétlenül jó taktikának. A Skorpiók már megint nem csodálkoznak semmin sem. Úgy látszik, hogy az ő előrelátásuk vagy az előérzeteik megingathatatlan támasznak bizonyulnak. A Nyilasok küldhetnének több szeretetet és figyelmet a közvetlen környezetüknek, ott úgy látszik, hogy kezd hiány keletkezni ebből. A Bakok most a békét és a nyugalmat értékelnék, de ehelyett úgy tűnik, hogy egy sor változás vár rájuk. Érdemes a változások élére állniuk. Óriási lehetőségek várnak a Vízöntőkre, s most attól sem kell félniük, hogy nem veszik észre ezt. Persze a lehetőség A pozitívra írható mesék heteelodázható azzal, ha majd csak a jövő héten ragadják meg az alkalmat. A Halak új barátokra tehetnek szert, érdemes ismerkedniük, és érdemes nyitottnak lenniük. Idegenekre rámosolyogni pedig nem hülyeség, hanem nagyon is nagyszerű ötlet, hiszen a Halak mosolya gyógyító erejű a héten.

A hét könyve

Richard Gordon: Kvantumérintés – A gyógyító erő
A kvantumérintés áttörést jelent a kézrátételes gyógyítás művészetében. A módszer egészen egyszerű, ám rendkívül erőteljes. A kvantumérintés nemcsak mélyreható felfedezés, hanem egyben elemi emberi képesség is. A könyvből megtanulhatod, hogyan emeld speciális légzés- és összpontosító technikákkal olyan magasra az energiaszintedet, hogy egy könnyed érintéssel segíthess másokon; hogyan csillapíts fájdalmat, gyulladást; és hogyan gyorsítsd fel a gyógyulási folyamatot. A test pontosan tudja, hogyan gyógyítsa magát, segítőként csupán annyi a dolgunk, hogy energiát juttassunk az érintett területekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top