Ezo

Hétvégi szerelmi horoszkóp: ne ismételd a múltat

Itt az ideje annak, hogy meggyógyítsuk a múlt hibáit, és begyógyítsuk a múlt sebeit. A hétvége szeretettel, nyugalommal, békével és rengeteg türelemmel gyógyítgatja a szívünkön korábban esett sebeket. Most végre helyrehozhatjuk az összes hibát, amit elkövettünk, és persze azokat is, amelyeket ellenünk követtek el. Ehhez persze az is kell, hogy felismerjük: a múlt hibáit egyáltalán nem kötelező újra elkövetni!

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Figyeld, mit mond a szíved!KOS

Ha párkapcsolatban élsz: A hétvégén szinte percről percre érezheted, ahogy energiával telik meg a tested és az életed. Mintha minden másodperccel egyre több energia, egyre több szeretet és egyre több szenvedély születne meg benned. Végül a szerelem már olyan erősen lángol a lelkedben, hogy kezd elviselhetetlenné, elviselhetetlenül jóvá válni. A hétvégéd nagy leckéje, hogy megtanuld: hogyan maradhatsz a jóban, hogyan őrizheted a lángot, anélkül, hogy egy-egy veszekedés lehűtené a kedélyeket, kioltaná a lángolást bennetek. Ez olyan tanulnivaló, amely sokáig fog segíteni téged, és sokáig fogod tudni használni.

Ha csak keresed a szerelmet: Könnyen érezheted úgy, hogy mialatt mások egyet lépnek előre, te kettőt lépsz hátra. Mintha távolodnál minden célodtó, és minden lehetőségedtől. Szerencsére a hétvégén megfordulni látszik ez a tendencia és ez az irány. Azt veheted észre, hogy az eddigi szétesettséged kezd összeszedettséggé változni, ez pedig az első jele annak, hogy hamarosan száguldozni fognak veled az események. Vigyázz, kész, ne fordulj vissza!

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronBIKA

Ha párkapcsolatban élsz: Kezdjük egy megdöbbentő információval: nem lehet tankönyvből élni a szerelmet. Nem lehet tanácsadó könyvből csinálni egy kapcsolatot, és nem lehet kézikönyvből szeretkezni. Ezt azért fontos leszögezni, mert mostanában túl sokat adsz arra, hogy mások szerint hogyan kellene csinálnotok a kapcsolatotokat. Vagy hogyan kellene élnetek. Javaslom, a hétvégén dobd ki a szakkönyveket, a szaktanácsadókat és az elvárásokat is. Hagyd, hogy most minden a lelketekből fakadjon köztetek, és mindent az egymás iránti szeretet irányítson. Ha így teszel, elmúlhatnak a nehézségeitek.

Ha csak keresed a szerelmet: A szingli Bikáknak is fontos információ: nem lehet tankönyvből élni a szerelmet. Nem lehet tanácsadó könyvből felépíteni egy kapcsolatot, és nem lehet kézikönyvből szeretkezni. Ismerkedni csak ösztönösen, a belső hangodra hallgatva lenne szabad. Mert, amíg a külső elvárások erdejében vagy, addig könnyen lehet, hogy megtévesztenek a külsőségek, míg a belső hangod folyamatosan tudósít arról, hogy kire is vágysz igazán.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronIKREK

Ha párkapcsolatban élsz: Milyen egyszerű a helyzet, ha mindketten észreveszitek, hogy másra, többre vágytok, mint ami eddig volt a kapcsolatotokban. Az a mély kapcsolódás már megszületett köztetek, amire azért van szükségetek, hogy tovább tudjatok haladni ezen az úton együtt. Most már csak annyi a teendőtök, hogy fel meritek vállalni egymás előtt: más úti célokra vágytok. Lehet, hogy mindketten egyfelé kanyarítjátok az életutatokat, és akkor ismét mély harmóniát tapasztaltok meg. Ha pedig más-más az irány, akkor a különbözőségek izgalma dobja majd fel az életeteket. A hétvége segít felismerni, hogy merre kellene haladnotok.

Ha csak keresed a szerelmet: Azt már pontosan érzed, hogy változásra, változtatásra vágysz, de azt még nem tudod megfogalmazni, hogy mi ez a változás és változatosság, amire szükséged van. Nem kell rögtön látnod a célt, de érdemes már a hétvégén megtenned egy lépést a vágyott irányban. Érdemes már most kinyitnod a szívedet, és hagyni, hogy a tavasz megújuló energiái vezessenek!

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronRÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Néha nehezen kapcsolsz át a munkahelyi Rákból, az otthoni Rákba, pláne a szerelmes Rákba. Szükséged van egy kis átállási időre a hétvégén is, amit talán érdemes azzal töltened, hogy magadra figyelsz, és nem akarsz semmit sem erőltetni. A hétvége kulcsszava a megengedés: engedd meg magadnak hogy önmagad legyél, és engedd meg másoknak is, hogy önmaguk legyenek. Ne akard a nagy változásokat, és az életre szóló elhatározásokat most megtenni, egyszerűen csak törekedj az önazonosságra és az elfogadásra. Ez segíteni fog abban, hogy elkerüld a múlt hibáit és megvalósítsd a jövő reményeit.

Ha csak keresed a szerelmet: Az egyik pillanatban feszült vagy, a másikban pedig mosolyogsz, mintha ez a kettősség végighullámozna az egész hétvégéden. Ez nem baj. Jogod van a feszült, vagy szomorú pillanatokhoz, de az fontos, hogy akkor menj emberek közé, amikor szívből tudsz mosolyogni. Ez lesz a hétvégéd kulcsa: a szívből jövő mosolyod vonzza az embereket, míg a feszültséged taszítja őket. Csak rajtad áll tehát, hogy mennyire leszel vonzó a hétvégén.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronOROSZLÁN

Ha párkapcsolatban élsz: Erős benned a késztetés, hogy jól megmondd a magadét. Érdemes lehet leírnod a mondanivalódat, és átolvasnod, mielőtt elküldenéd. A szavaid leírva ugyanis könnyebben értelmezhetők számodra, és könnyebben megláthatod a valódi természetüket, azt a mondanivalót, amit valójában jelentenek. Ha leírod a mondandódat, észreveszed, hogy az tulajdonképpen nem más, mint követelések és feltételek rendszere, egy olyan akadálypálya, amelyet talán nincs is kedve teljesíteni a szerelmednek. Ha pedig ez így van, akkor talán érdemes lenne átgondolnod a szavaidat, és szelídebbre fogalmazni azokat.

Ha csak keresed a szerelmet: Tudod, mi a szómágia? No, ne gondolj semmi misztikus és sötét praktikára, egyszerűen csak annak a felismeréséről van szó, hogy a szavaknak erejük van. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan mondasz másoknak. Jól megválasztott szavakkal érdeklődést kelthetsz, és vonzalmat ébreszthetsz. A rosszul kiválasztott szavaid pedig messzire üldöznek minden érdeklődőt.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: kikeleti romantika a láthatáronSZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: Itt az ideje, hogy a titkok kiderüljenek, és hogy az őszinteség gyógyító erejét beengedjétek a kapcsolatotokba. Mindegy, hogy miért és mekkora titkaitok vannak, azok egy idő után elkezdhetnek zárványokká, blokkokká válni a kapcsolat energiaáramlásában. Ezt a folyamatot gyógyíthatjátok a hétvégén. De nagyon fontos, hogy megértsd: ezek a titkok nem feltétlenül súlyos, nagy dolgok. Talán egyszerű elhallgatásokról, ki nem mondott szavakról van szó. Engedd meg magadnak és a szerelmednek, hogy a hétvégén beszélgessetek, locsogjatok, és elmesélhessetek olyasmiket is, amiket eddig nem volt módotok. Ezek a csevegések olyan módon gyógyítanak, hogy közben mindketten jól érezzétek magatokat.

Ha csak keresed a szerelmet:
Beszédre, csacsogásra van szükséged, és ezért szívesen elmész a barátnőiddel szórakozni. Szívesen kifecseged a titkaidat, a terveidet és a vágyaidat. Fontos, hogy beszélj, de gondold meg, hogy kinek mit mondasz. Könnyen lehet, hogy a barátnőidnek túl sokat mondasz, miközben egy fiúnak, aki érdeklődik irántad, túl keveset. Ha választhatsz, akkor válaszd az ismerkedős beszélgetéseket, mert azok most jobban sikerülnek.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronMÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: Tele vagy kérdéssel, kétellyel, önigazolási vággyal és persze rengeteg félelemmel is. Mi van, ha nem is vagy elég jó? Mi lesz a közeledő bikiniszezonban? Tényleg jól működik ez köztünk? Ezek a kérdések hajlamosak aláásni a lelki békédet, ezért fontos lenne, hogy találj rájuk válaszokat. Fontos lenne megértened, hogy ezek a válaszok benned vannak. Még akkor is, ha látszólag olyan válaszokról van szó, amelyet nem neked kell kimondanod, hanem neki. Engedd meg magadnak, hogy a válaszok megszülessenek, és felszínre bukkanjanak benned. Enged meg, hogy hassanak rád a saját vágyaid, elképzeléseid és válaszaid.

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvége kulcsszava a megengedés lesz. Az, hogy most megtanulhatod megengedni magadnak, hogy megjelenjenek benned a saját kérdéseid, a saját válaszaid, a saját gondolataid, a saját vágyaid. Most azt kell megértened, hogy nem önzés az, ha kiebrudalod az életedből mindazt, amit mások miatt vállaltál, és te kerülsz az előtérbe. Hiszen ez a te életed, amelynek te vagy a főszereplője.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronSKORPIÓ

Ha párkapcsolatban élsz: Az anya-lánya kapcsolat gyógyítása lesz az egyik legfontosabb feladatod a hétvégén. Férfi Skorpiók természetesen fordíthatják apa-fia kapcsolatnak is a helyzetet. Azért fontos most a szülő-gyerek kapcsolatok szeretettel, megbocsátással, és megengedéssel való gyógyítása, mert ha a szüleiddel való viszonyodban sérülések vannak, azok könnyen megjelenhetnek a gyermekeddel való viszonyodban is. Ezt a folyamatot, ezt a családi sérülés öröklődést azzal akadályozhatod meg, ha tudatosan a megbocsátást és a megengedést választod. Annak a megengedését, hogy mindenki lehet önmaga.

Ha csak keresed a szerelmet: Mindenki lehet önmaga, még az a jóképű fiú (vagy csinos lány) is, akivel szeretnél megismerkedni a hétvégén. Mindenki lehet önmaga, te is, és a szüleid is. Ezen a hétvégén azt kell tudnod felismerni és elfogadni, hogy ha nem akarod megismételni a szüleid kapcsolatát, arra nem az a megoldás, ha menekülsz a kapcsolatok elől, hanem az, ha meggyógyítod a családi viszonyokat megbocsátással és elfogadással.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronNYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: A család tele van izgalmakkal. A boldog családi élet és a boldog párkapcsolat is lehet kalandos. Ezt azért jó leszögezni rögtön a horoszkóp elején, mert most izgalmakra vágysz, és arra, hogy változatos dolgok történjenek veled. Olyasmik, amelyek másokkal nem történnek, olyasmik, amelyek izgalmasak. Ezek az izgalmak miért ne történhetnének a családban? Ezek az izgalmak miért ne kovácsolhatnának össze a szerelmeddel. Ezek az izgalmak miért ne lehetnének olyan izgalmak, amelyek a szerelmednek, a gyerekeidnek, és minden szerettednek jó dolgokat hoznak az életükbe?

Ha csak keresed a szerelmet: Kezdődik a kalandozások kora, a kalandozások hétvégéje, amikor végre feltöltődhetsz izgalmakkal, feltöltődhet újdonságokkal, és arra szánhatod az idődet, hogy megismerkedj mindenféle új helyzettel. Ezek a kalandok most jó dolgokat hoznak az életedbe, de fontos tudnod, hogy nélküled nem születnek meg a kalandok. Fontos tudnod, hogy neked is tenned kell azért, hogy létrejöhessenek ezek az izgalmas találkozások.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Figyeld, mit mond a szíved!BAK

Ha párkapcsolatban élsz: Nem mindig érted, hogy mások nyugalma és magabiztossága honnan származik. Sokszor kedved lenne ahhoz, hogy megkérdezd a szerelmedet, miért mosolyog ennyit, hát nem emlékszik a nehézségekre? És ez itt a lényeg: a hétvégén megtanulhatod, hogy nem kell a múltban ragadnod. Nem kell azt figyelned, hogy mikor lesz megint minden olyan, mint a múltban volt, hanem megteheted azt, hogy előre tekintesz, és azt fogalmazod meg, hogy mit szeretnél megtapasztalni a jelenben. A jövőbe sem kell előreszaladnod, de a múltból ideje lenne kilépned, és szeretettel, elfogadással viszonyulni a saját múltadhoz, a saját életedhez.

Ha csak keresed a szerelmet: Ahelyett, hogy azt sorolod magadban, melyik exed miben hibás inkább engedd el a múltadat, és lépj túl az exeiden. Igen, tudom, hogy folyton ott vannak körülötted, eszedbe jutnak, rád köszönnek az utcán, vagy hivatkozik rájuk a horoszkóp. De vedd észre: ez csak addig lesz így, amíg teljesen meg nem gyógyítod magadban azoknak a kapcsolatoknak az emlékét. Utána nem fog már zavarni, ha valaki az exekről beszél. .

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronVÍZÖNTŐ

Ha párkapcsolatban élsz: Úgy érzed, mintha két lábbal két irányban mennél. Mintha az egyik lábad előre menne, a másik meg hátra. Az egyik lábad a jövő felé talpal, a másik pedig a múltba visz vissza. Hogy teljes legyen a képzavar, azt javaslom, hogy “hallgass” a jövő felé húzó lábadra, és tarts vele. Engedd meg magadnak, hogy túllépj a múlton, és hogy elhagyd a félelmeket, amelyek a múltban születtek benned. Ne felejtsd el: az, ami a múltban történt már elmúlt. Nem kell visszajönnie, és semmiképp sem kell, hogy hatással legyen a jelenedre. A jövőddel pedig kapcsolata sincs, hiszen a múlt csak a jelennel érintkezik.

Ha csak keresed a szerelmet: Nem számít, hogy mi történt eddig az életedben, nem számít, hogy milyen volt eddig az életutad, megjelenhet az életedben az a szerelem, amelyre vágysz. Megjelenhet az életedben az a párkapcsolat amelyre vágysz, és megjelenhet az életedben az az ember, aki boldoggá tesz téged. Ezt akár mantrázhatod is a hétvégén, hiszen ez a hétvége arról szól, hogy feloldd a jövővel kapcsolatos kétségeidet és kételyeidet.

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp: Kikeleti romantika a láthatáronHALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Ha szeretnél kitörni a hétköznapok unalmas körforgásából, és az elcsépelt párkapcsolati kommunikációból, akkor ezen a hétvégén megteheted ezt. Igen, tudom, hogy minden hétvégén egy pillanatra kilépsz ebből a körforgásból, de minden hétfő reggel vissza is lépsz belé. Ez a hétvége abban segíthet neked, hogy megszűnjön körülötted ennek a körforgásnak a nyomasztó ereje, és a jövő héttől már egy sokkal lazább hétköznapi életbe ereszthessétek vissza magatokat a szerelmeddel. Igen, minden nap lehet boldog, és ezt most közösen megérthetitek, és együtt megvalósíthatjátok a társaddal.

Ha csak keresed a szerelmet: Szeretnéd, hogy egy csapásra megváltozzon az életed, hogy varázsütésre minden máshogyan alakuljon, mint addig. Tudnod kell valamit: ez a varázslat létezik. Ez a varázslat ott van benned, és csak rajtad múlik, hogy mikor engeded át az életedet ennek a csodának. Ez a hétvége épp alkalmas arra, hogy átadd magadat a benned lévő csodateremtő erőnek, és megtapasztald, hogy menyi jó dolog van körülötted.

 

Olvasd el ezt is!

Igazából szerelem – márciusi szerelmi előrejelzés
Álmodj nagyot! – márciusi horoszkóp Izing Klárától
Az angyalok üzenik: ez az év az előrelépésről szól

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top