Ezo

Rejtélyes múlt: alkimisták, mágusok, boszorkányok

Bár a lovagkor évszázadaiban a mágiát üldözték, és az ősi ezoterikus tanokat a sátán művének tartották, mégis úgy tűnik: varázslók, aranycsinálók, misztikus beavatottak irányították az eseményeket a színfalak mögül.

Mágia, alkímia, ezotéria a középkorban? A legtöbben azt hinnénk, mindezt legfeljebb néhány méregkeverő, gyors meggazdagodásra vágyó csaló vagy épp megcsömörlött szerzetes gyakorolta – persze teljes titokban, már ha nem akarták, hogy az inkvizíció lecsapjon rájuk. A “boszorkány” szó hallatán máglyára hurcolt szerencsétlen asszonyokra, míg az “alkimista” kapcsán ősz szakállú, lombikok fölé görnyedő öregemberre szoktunk gondolni.

Pedig a valóság egészen más. Talán meglepő, de tudunk igazi “boszorkány” francia királynéról, szellemeket megidéző pápáról, a legnagyobb magyar király pedig szabadidejében az alkímia művészetének hódolt!

Medici Katalin szerelmi varázstalizmánja

Rejtélyes múlt: alkimisták, mágusok, boszorkányokAzzal tehát, hogy a Római Birodalom bukásával (476) megkezdődött a középkor, és a keresztény vallás lett az uralkodó világnézet Európában, az ezotéria korántsem tűnt el. Legfeljebb a kulisszák mögé húzódott, mivel nyíltan valóban nem lehetett gyakorolni – ám búvópatakként továbbra is jelen volt.

Sőt nem egyszer meghatározó szerephez jutott az események formálásában. Így például Medici Katalin (1519–1589), II. Henrik francia király felesége köztudottan rajongott a mágiáért, és állítólag maga is tehetséges látnok, médium volt. A hírhedt “boszorkány-királyné”, “a cselszövés mesterasszonya”, ahogy kortársai rosszallóan hívták, döntéseiben főként az udvarában hemzsegő asztrológusokra és alkimistákra hallgatott.

Azt mondják, azért fordult már ifjan az okkult tudományok felé, mert mérhetetlenül megalázta, hogy királyi férje szeretőt tart mellette. Hogy legyőzze vetélytársát, a fiatal és gyönyörű Diane de Poitiers-t, állítólag démonokkal szövetkezett, akik örök ifjúságot ígértek neki, a blois-i kastélyban ma is megtekinthető laboratóriumában pedig saját kezűleg kotyvasztott különféle szépítő varázsszereket.

Ám mivel Henrik továbbra sem volt hajlandó szakítani Diane-nel, Katalin királyné még hatékonyabbnak vélt módszerhez folyamodott. 1553-ban készített egy igazi mágikus amulettet, melybe állítólag ősi istenek erejét zárta be, és segítségével elérte, hogy a király szerelme ismét felé forduljon, így megszülethessen negyedik fiuk. Ha netán kételkednénk a történet hitelében, egy biztos: az amulett ma is látható a Francia Nemzeti Könyvtárban, és jól olvasható rajta Anúbisz, Jupiter, Ganümédész és más ókori istenségek neve.

Az angol királynő házi mágusa

Nostradamus és Medici Katalin
Nostradamus és Medici Katalin

A különc, zárkózott, boldogtalan asszony csak egy embernek nyílt meg igazán: udvari orvosának és bizalmasának, Michel de Notre-Dame-nak, azaz a Nostradamus néven ismert világhírű jósnak. Miután II. Henrik egy lovagi tornán az életét vesztette, az özvegy Katalint főként az érdekelte, melyik fia fogja örökölni a francia trónt.

Nostradamus azt kérte, vezessék a hercegek elé. Megvizsgálva őket, rossz hírt közölt az anyakirálynéval: ugyan mindegyik fiú uralkodni fog, csakhogy rövid életűek és boldogtalanok lesznek. Katalin elkeseredett, ám ekkor a jós észrevett kíséretében egy jelentéktelen kamaszfiút, és azt mondta úrnőjének: szeretné megnézni ennek a fiúnak a testén az anyajegyeket. Az ifjú – egy köznemesi származású apród – azonban túl szégyenlős volt, és királynéja biztatására sem volt hajlandó levetkőzni. Amikor azonban Nostradamus megleste őt alvás közben, kijelentette: ez a fiú lesz Franciaország királya a rövid életű trónörökösök után. Így is történt: Katalin már rég nem élt, amikor ő lett IV. (Navarrai) Henrik, a francia történelem egyik legsikeresebb uralkodója.

Nostradamuson kívül azonban más királyi tanácsadókról is tudni lehet, hogy valójában misztikusok, alkimisták, asztrológusok vagy egyéb, ezoterikus “szakemberek” voltak. Így például John Dee (1527–1609) I. Erzsébet angol királynő házi mágusaként szolgált, és mint kora legnagyobb varázslóját, félelemmel vegyes tisztelet övezte. Dr. Dee akkor szerezte hírnevét, mikor még Véres Mária királynő rémuralma alatt elkészítette egy házi őrizetben lévő hercegnő horoszkópját, melyben az állt: elődje erőszakos halálát követően ő lesz Anglia új királynője. Hiába uszította ezért Mária a doktorra az egyházi hatóságokat, a jóslat hamarosan beteljesült. A fogoly hercegnő ugyanis a későbbi Erzsébet királynő volt, aki Mária meggyilkolása után lépett trónra.

A pápa és a démonasszony

De nemcsak tanácsadók folyamodtak az ezotéria tanításaihoz, hanem sokszor még pápák is! A Vatikán trónján ülő “mágusok” közül a leghíresebb II. Szilveszter pápa (999–1003), aki hazánkban főként magyar vonatkozásáról ismert: ő küldte el Szent István királynak a magyar Szent Koronát, mely állítólag még a hun Attila kincstárából került Rómába.

II. Szilveszter nagyon fiatalon került kapcsolatba a mágiával – legalábbis a középkori anekdota szerint. Még mint Gerbert d’Aurillac, egy szegény pásztorfiú őrizte nyáját a Francia-Alpokban, amikor egy teliholdas éjjelen gyönyörű, mezítelen nő látogatta meg. A kísérteties szépségről kiderült, hogy ő a Meridiana nevű démon. Felajánlotta a fiúnak a szolgálatait: nincstelen senkiből a pápai trónra juttatja őt, cserébe azonban a másvilágon fordítva lesz: Gerbert-nek kell a démonasszonyt szolgálnia.

Rejtélyes múlt: alkimisták, mágusok, boszorkányok

A fiú belement, és vérszerződést kötött Meridianával, aki egész életében bizalmasa, szeretője, hű tanácsadója volt. Segítségével már mint II. Szilveszter pápa csodás dolgokat vitt véghez: készített például egy bronzfejet, mely emberi hangon beszélt, és bármilyen kérdésre tudta a választ. Meridiana a halála időpontját is megjósolta: azt mondta, Gerbert, azaz Szilveszter földi élete akkor jár le, ha Jeruzsálemben fog misét mondani.

Ezért a pápa soha be nem tette a lábát a Szentföldre. Ám egyszer, mikor a római Jeruzsálem elnevezésű templomban misézett, megjelent előtte Meridiana, és kijelentette: letelt a szerződés első része, most követnie kell őt a másvilágra. II. Szilveszter aznap este rosszul lett, és pár óra múlva meghalt…

Mátyás mint aranycsináló

Mátyás király (1458–1490) kettős énjére – azaz arra, hogy rajongott az ezotériáért, asztrológiával foglalkozott, sőt Budán egy csillagvizsgálót is berendezett – az utóbbi kutatások derítettek fényt. Ám a legdöbbenetesebb az a 17. századi francia kézirat, amely a chantillyi Musée Condé múzeumból került elő, és amelyben az áll: a Hunyadi király nagy tudású alkimista volt, s nevéhez fűződik egy igazi aranycsináló recept.

“Különös az az arany, amelyet Mátyás magyar király készített. Húsz rész ezüstből egy rész aranyat csinált.” Ezután egy hosszú leírás következik: maga a recept, amely elmagyarázza, miként lehet Mátyás módszere alapján kiváló, 24 karátos aranyat készíteni úgy, hogy csak ezüstöt használunk fel. A francia kézirat a recept hitelességét így bizonygatja: “Tudd meg, hogy ez a leírás hiteles. Ezzel Mátyás király igen tökéletes aranyat készített, s ebből madonnás dukátokat veretett.” (Az idézett szöveg Szathmáry László: Az asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában című írásában található.) Nagy királyunk tehát szintén tanúsíthatja: bizony még Magyarországon sem holmi új keletű divat az ezotéria.

Rejtélyes múlt: alkimisták, mágusok, boszorkányokA cikk a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában jelent meg!

Bővebben a tartalomból:

Király Linda: “Az életben a stabilitást a párkapcsolatom jelenti”
A középkor igazi urai: alkimisták, mágusok, boszorkányok
Jelek és találkozások: El Camino

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top