Ezo

Mit ígérnek a csillagok a nyárra? – Izing Klára előrejelzése

Júniusban a Vénusz, a Jupiter, a Plútó és a Szaturnusz kedvező fényszöggel kapcsolódnak egymáshoz, kiváló lesz az idő befektetésekre, valamint a társasági életre. A Szaturnusz és az Uránusz közötti konstelláció arra figyelmeztet, hogy nem szabad sem félni a változásoktól, sem ellenállni nekik. Ha ragaszkodunk ahhoz, aminek lejárt az ideje, akkor merevvé válhatunk, és az ebből származó feszültség akár meg is betegíthet bennünket.

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseKos (III. 21. – IV. 20.)

Hangulat: Többször leszel feszült és ideges, aminek az okozója házas- vagy élettársad, illetve párod rokonsága. Nehezebben tudod féken tartani indulataidat, és ettől hangulatod hullámzóvá válhat.

Párkapcsolat: A szerelmi viszonyokban új időszámítás veszi kezdetét. Ha eddig úgy gondoltad, hogy nem fontos a boldogító igen kimondása, akkor most megváltozik a véleményed, és lényegesnek tartod, hogy Isten színe előtt mondd el a fogadalmat. A házasságokban, együttélésekben türelmesnek kell lenned, de a pillanatnyi békesség kedvéért ne mondj olyasmire igent, amiről tudod, hogy kapcsolatod jövőjét is fenyegetheti.

Pénz, munka: A munkahelyeden történő változások miatt talán először megrémülsz, ám ahogy múlik az idő, úgy jössz rá arra, hogyan kell az új helyzethez, az új emberekhez alkalmazkodni. Amennyiben párkapcsolatban élsz, partnered útjába olyan remek lehetőséget sodor az élet, hogy anyagilag már nem érzitek nehéznek a napokat. Talán még tartalékot is képezhettek.

Egészség: Csont- és ízületi problémák keseríthetik meg ezt az időszakot. Tarts mértéket, ha testmozgásról van szó, mert a túlzásba vitt sport egészségi gondokhoz vezethet.

Ha az aszcendensed Kos: Higgadtnak kell maradnod, különösen akkor, amikor egy jónak ígérkező lehetőségről hallasz. Mielőtt választ adsz, alaposan gondold át, hogy tényleg ezt akarod-e!

Ha a partnered Kos: Ingatlannal, rokonokkal kapcsolatos tevékenységek foglalhatják le a párod, emiatt fizikailag és szellemileg is kimerültebb lehet.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseBIKA (IV. 21. – V. 20.)

Hangulat: Sokkal érzékenyebb leszel, mint korábban. Ez az oka annak, hogy olyasmit is észreveszel, ami korábban elkerülte a figyelmedet. Ha a bolhából nem csinálsz elefántot, akkor nyugodtan és kiegyensúlyozottan telnek a napok.

Párkapcsolat: A szerelmi kapcsolatokban partnerednek anyagi gondjai adódhatnak, ami miatt úgy viselkedsz, hogy a közös jövő lehetőségét megkérdőjelezed. Igyekezz segíteni neki, mondd el, hogy hiszel benne! Ezzel megnyugtatod kedvesed, és a kapcsolatotok is fordulóponthoz érkezhet: a viszonyotok szorosabbá válhat. A házasságokban, régi együttélésekben egy utazás, kettesben eltöltött idő közelebb hozz titeket egymáshoz. Ráadásul olyan témákat is megbeszélhettek, amelyeket eddig a szőnyeg alá söpörtetek.

Pénz, munka: Életed nagy baklövését követheted el, ha ebben az időszakban az exeddel kezdesz közös ügyletbe. Ugyanis soha nem volt még annyira igaz, mint most, hogy közös lónak túros a háta. A munkahelyeden a kapcsolati tőke a siker záloga: helyezkedned kell, a régi kapcsolatokat ápolni. Az új ismeretségekben ezúttal neked kell többet tenni. A ház körüli teendőkből vedd ki a részed, így kevesebből megúszhatod az egészet.

Egészség: Allergiás panaszaid lehetnek. Tégy meg mindent, hogy a kellemetlen tünetekkel ne kelljen küszködnöd, fordulj mielőbb szakorvoshoz!

Ha az aszcendensed Bika: Külföldi utazásra, vizsgára, felvételire, állásinterjúra is ragyogó ez az időszak. Amennyiben vitás ügyed van, azt is rendezheted.

Ha a partnered Bika: Remekül képviselheti a saját érdekeit, ezért ne intsd le őt, ha olyan óriási lendülettel vág bele most sok mindenbe, amilyen eddig nem volt jellemző rá.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseIkrek (V. 21. – VI. 21.)

Hangulat: Az anyagiak nagymértékben befolyásolják most a hangulatodat. Ha van pénzed, akkor határtalan jókedved támad, míg a kiadások inkább idegesítenek, és emiatt türelmetlenebb vagy embertársaiddal.

Párkapcsolat: A szerelmi viszonyokban ismét olyan problémák merülhetnek fel, amelyek az év elején és a tavaszi szezonban is foglalkoztattak. A gondok végére pontot tehetsz, és a kapcsolatotok végre úgy alakul, ahogy te szeretnéd. Az olyan házasságokban, együttélésekben, ahol már korábban is előfordultak nézeteltérések, mindent tisztázhatóvá válik, nem lesz tabutéma. Ez azt is jelenti, hogy ha folytatni kívánod a mostani társaddal, akkor minden adott ahhoz, hogy újra boldogok legyetek.

Pénz, munka: Ha nincs munkád, akkor idényjellegű feladat kínálkozik, amit meg kell ragadni. Nemcsak azért, mert ez jobb, mint a semmi, hanem azért is, mert az idény letelte után ennek a munkának köszönhetően másikat találhatsz. A munkahelyeden vannak olyan kollégák, akik az agyadra mennek. Velük még lesz kisebb csatád, de utána nyugalom köszönt az életedbe, és remekül megoldod a legnehezebb feladatot is.

Egészség: Régi probléma újulhat ki, vedd komolyan! Ha ellenőrzésre kell menned, akkor ezt ne odázd el. Most végre minden baj orvosolható.

Ha az aszcendensed Ikrek: Érdemes lenne idegen nyelv tanulásába belekezdeni, mert ha még nem, akkor rövidesen nagy hasznát veheted – elsősorban a megélhetéshez.

Ha a partnered Ikrek: Nem áll a helyzet magaslatán, ha egy nagyobb értékű vásárlásról vagy eladásról van szó. Légy a segítségére, mert te most sokkal tisztábban látod a helyzetet, és társad a tanácsodat elfogadja.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseRák (VI. 22. – VII. 22.)

Hangulat: Nagyobb lesz az önbizalmad, szinte vonzod magadhoz az előnyös kapcsolatokat és helyzeteket. Az évnek a legszerencsésebb és legeredményesebb szakába lépsz. Így nem csoda, hogy optimizmusod és jókedved ragadós!

Párkapcsolat: Ha eddig a titkolózások jellemezték a szerelmi kapcsolatotokat, most elérkezik az idő, hogy a másikat felvállaljátok, és bemutassátok a környezeteteknek. A most induló szerelmi viszonyokban talán már a találkozás első pillanatában érzitek, hogy a sors is egymásnak teremtett titeket. A házasságokban, együttélésekben partnered nehéznek érzi az életet, hiszen embert próbáló változásokhoz kell igazodnia.

Pénz, munka: Július közepe után anyagi helyzeted irigylésre méltóan alakul. Ugyan nem gázolsz majd térdig a húszezresekben, de nemcsak a legszükségesebbekre lesz pénzed, hanem talán még meg is takaríthatsz egy jelentősebb összeget. Megtörténhet, hogy felettesváltásra kerül sor a munkahelyeden. Ha a főnök kis kedvence voltál, akkor most pedáloznod kell, mert az új főnök másként ítéli meg a szaktudásod.

Egészség: Amennyiben úgy érzed, hogy meg kellene szabadulnod néhány fölösleges kilótól, akkor a fogyókúrázásra nem is találhatnál alkalmasabb időpontot a mostaninál.

Ha az aszcendensed Rák: Grillpartikra, kerti mulatságokra, barátokkal való összejövetelekre fantasztikus az idő. Élvezni fogsz minden pillanatot, az életet színesebbnek látod.

Ha a partnered Rák: Talán nem érez túlságosan nagy kedvet ahhoz, hogy részt vegyen egy olyan rokoni összejövetelen, ahol elvárják, hogy értékes ajándékot vegyen/vigyen.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseOroszlán (VII. 23. – VIII. 23.)

Hangulat: Kedélyállapotodat nagymértékben befolyásolják a családi kapcsolatok. Különösen akkor, ha szülő vagy, vagy éppen a szülővé válás kapujában állsz. Engedékenyebbnek kell lenned, így könnyebben elérheted célodat.

Párkapcsolat: Ha a kapcsolatotokban eddig te voltál az irányító, most a kedvesed átveheti ezt a szerepet, amit talán nehéz lesz megszoknod. Ha képes leszel alkalmazkodni, akkor olyasmik is megtörténnek, amiket még álmodban sem gondoltál volna. A házasságokban, együttélésekben partnered túlságosan merész feladatra vállalkozik. Sajnos te gondolod jól: ez anyagi bukáshoz vezethet.

Pénz, munka: Ha partneredet sikerülne lebeszélni arról, hogy csak addig nyújtózzon, ameddig a takaró ér, akkor nem kellene álmatlanul tölteni az éjszakát a pénz miatt. A munkahelyeden a dolgok jól alakulnak, és ráébredhetsz arra, hogy a változástól alaptalanul féltél. Felettesed értékelni fogja a munkához való hozzáállásodat.

Egészség: Érdemes lenne rendszeresen úszni, jógázni, vagy pilatestornára beiratkozni, mert a hátadnak és a gerincednek ezzel tennéd a legjobbat.

Ha az aszcendensed Oroszlán: Most nagyon igaz a mondás: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Ehhez kellene tartanod magad, így elkerülheted a zűrzavaros helyzet kialakulását, illetve hogy összevessz valakivel, akinek a jóindulatán sok múlik.

Ha a partnered Oroszlán: Nehéz lesz őt meggyőzni, mert még akkor is ragaszkodik az elképzeléséhez, ha tudja, hogy nincs igaza.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseSzűz (VIII. 24. – IX. 23.)

Hangulat: Lesznek olyan pillanatok, amikor annyira feldühítenek, hogy legszívesebben lekevernél egy pofont, ám kezelni tudod még a legkényesebbnek számító helyzetet is, így aztán kedélyedre az optimizmus lehet a leginkább jellemző.

Párkapcsolat: A házasságok, tartós együttélések, együtt járások fordulóponthoz érkezhetnek, és a titkok most kiderülhetnek. Mielőtt döntést hozol a “Hogyan tovább?” kérdésében, mérlegelj, mert rájöhetsz, hogy a járt utat nem szabad elhagyni a járatlanért. Amennyiben szülő vagy, gyermekeddel a kapcsolatod ugyan nem felhőtlen, de csemetéd most hallgat rád. A szerelmi viszonyok akkor lesznek kiegyensúlyozottak, ha nem játszik fontos szerepet a pénz.

Pénz, munka: Sajnos olyan kiadások merülhetnek fel, amelyekre nem vagy felkészülve. Még az is megtörténhet, hogy a tartalékokhoz kell nyúlni. Szerencsére a mostani kiadások általában olyanok, amelyek később megtérülnek, illetve amit vásárolsz, annak az értéke idővel növekszik.

Egészség: Ideje lenne bejelentkezned a szemészetre, mert kiderülhet, hogy szemüvegre van szükséged a tökéletes látáshoz, ha pedig már szemüveges vagy, akkor nagyobb dioptriára kell váltanod.

Ha az aszcendensed Szűz: egy külföldi utazás olyan pompásan sikerül, hogy arra az elhatározásra juthatsz, ezt a túrát megismétled, vagy az úti élmények hatására megváltozik a nézeted, a világról alkotott véleményed.

Ha a partnered Szűz: A munkahelyi barátságról bebizonyosodhat, hogy óriási tévedés volt kollégát beavatni olyan ügyekbe, amelyek jobb, ha titokban maradnak. A saját hibáját azonban ő is nehezebben látja be, inkább mást hibáztat, ami vitához, sértődéshez vezethet.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseMérleg (IX. 24. – X. 23.)

Hangulat: Az energikussághoz következetesség társul, aminek hatására képessé válsz olyan problémákat is megoldani, amelyekkel talán az év elején kellett foglalkoznod. Mivel most minden könnyebben megy, ez a hangulatodat is javítja.

Párkapcsolat: A házasságokban, régi együttélésekben bonyolult helyzet alakulhat ki, s ezek megoldására időre van szükség. Ám sajnos most a legnehezebb a türelem gyakorlása, hiszen a körülmények arra ösztönözhetnek, hogy azonnal lépj a tettek mezejére. Ha türelmes leszel, észreveheted és elkerülheted a csapdahelyzeteket. Az idei nyáron összehozhat a sors valakivel, akit meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve lesz csupán.

Pénz, munka: Kedvez ez az időszak mindenféle ingatlannal kapcsolatos ügyletnek, legyen szó akár felújításról, akár vételről vagy eladásról. Örökség, hagyaték intézése is úgy megy, mint a karikacsapás. A protekciónak, a kapcsolatoknak soha nem volt még annyira nagy szerepük a megélhetésedben, mint most. Támogatóid révén a vesztesnek látszó ügynek is a nyertese lehetsz.

Egészség: A vérnyomásod ingadozhat, amit nem szabad félvállról venni! Keresd fel az orvost, így elkerülheted a későbbi komolyabb bajokat.

Ha az aszcendensed Mérleg: A hatóságokkal gyűlhet meg a bajod. Ám mindezt elkerülheted, ha a szabályokat nem szeged meg, minden tartozásodat, számládat időben befizeted – az értéktárgyaidra pedig sokkal jobban vigyázol, mint máskor.

Ha a partnered Mérleg: Környezete szeretne beleszólni az életébe. Ezeknek az embereknek a tanácsait ne fogadjátok meg, mert tévútra vihetnek benneteket!

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseSkorpió (X. 24. – XI. 22.)

Hangulat: Talán a föld felett fogsz lebegni két lépéssel. A világot csodálatosan szépnek tarthatod, hiszen olyasmi válhat valóra – esetleg kerülhet karnyújtásnyira –, amire már hosszú ideje vágyakozol.

Párkapcsolat: A házasságokban, együttélésekben olyan döntést hozhattok, ami átformálja a jövőtöket. Ennek hatására szinte minden másként alakul, mint ahogy azt korábban terveztétek. Ez a változás jót tesz a kapcsolatotoknak, hiszen az új cél, az új tervek hatására viszonyotok tartósabbá válik, illetve bármilyen nehézség adódik, azt most közösen le tudjátok győzni.

Pénz, munka: Jól meg kell fontolnod, hogy mire adsz ki! Még az elkerülhetetlen kiadásoknál is mérlegelj, különben a nyár végére lenullázod magad. A munkahelyeden, ha lassan is, de elkezdődnek az átalakulások, amelynek a nyertese lehetsz.

Egészség: Az igazi ellenséged most a légkondicionáló berendezés. Sajnos ennek hatására olyan egészségügyi probléma alakulhat ki, amelynek a kezelése nem lesz egyszerű.

Ha az aszcendensed Skorpió: Rugalmasnak, alkalmazkodónak kellene lenned. Ha képes leszel idomulni a kialakult új helyzethez, akkor elismerik tudásodat és rátermettségedet, amit pénzzel is kifejeznek.

Ha a partnered Skorpió: Beszéld le a kölcsön felvételéről vagy adásáról! Ugyanis vért izzadva lesz képes csak törleszteni, illetve egyhamar nem látja viszont azt, amit kölcsönadott.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseNyilas (XI. 23. – XII. 21.)

Hangulat: A horizontod kitágul, számtalan új tapasztalatra tehetsz szert, aminek köszönhetően többnek és jobbnak érezheted magad. A szellemi fejlődés útján nagyot léphetsz most előre.

Párkapcsolat: Azok a szerelmi viszonyok, amelyekre a hullámhegyek és -völgyek voltak a leginkább a jellemzők, most új mederbe terelődnek, és ami korábban hihetetlennek tűnt, az most valóra válik. Mindez óriási boldogságot hoz az életedbe. A házasságokban, régi együttélésekben, ha nem is lesz gondtalan az idei nyár, de vidám és szórakoztató dolgokban bővelkedik, ami jó hatással lesz kettőtök kapcsolatára.

Pénz, munka: Még az a csoda is megtörténhet, hogy a meglévő feladataid mellé olyan pluszmunka adódik, amit ha nem is busásan, de jól megfizetnek. Ha nincs állásod, ezekben a hónapokban nem mindennapinak nevezhető feladatot kaphatsz. Egy kollégával olyan jó kapcsolatot ápolhatsz, hogy talán még nyaralást vagy rövid pihenést is közösen tervezgethettek.

Egészség: A mértéktelenség okozhat gondokat, különösen ha úgy döntöttél, hogy komolyan veszed a testmozgást: izom-, ízület- vagy ínproblémák léphetnek fel.

Ha az aszcendensed Nyilas: Baráti kapcsolatban sajnos megint te vagy az, aki többet ad, és aki megint csalódik, hiszen a szívedet is kiteszed valakiért, aki ezt nem viszonozza.

Ha a partnered Nyilas: Olyan ház körüli munkák adódnak, amelyek elvégzéséhez nem érez kedvet, de muszáj, mert ezzel pénzt takarít meg. És nem utolsósorban olyan lesz az eredmény, amilyet szeretnétek, amilyenre vágytál.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseBak (XII. 22. – I. 20.)

Hangulat: Óriási változások következhetnek be az életedben, ami miatt furcsa kettősséget érezhetsz. Egyrészt vágysz az újra, ám közben bizonytalan leszel, hiszen minden, amit megszoktál, a múlté már csupán. Gyorsan alkalmazkodsz az újhoz, ami a kedélyállapotodon is meglátszik.

Párkapcsolat: A házasságokban, régi együttélésekben a szenvedély lángja magasan loboghat. Persze csak akkor, ha így szeretnéd. Mert most minden a te akaratodon múlik. Partnered sokkal elfogadóbb, mint korábban, ezért a korábban esetleg tabunak számító témákat is megbeszélhetitek. A szerelmi viszonyoknak jót tenne közös utazás, szigorúan kettesben! Ha még nem vagy szerelmes, akkor ezekben a hónapokban a herceg/hercegnő rád találhat.

Pénz, munka: A lakás vagy az ingatlan olyan, mint a pénznyelő automata. Ráadásul most elveszíthetsz (esetleg ellopnak tőled) valami olyan dolgot, amire nagy szükséged van, ami nélkül elképzelhetetlen az életed. Kedvez ez az időszak az idénymunka vállalásának, különösen idegen országban. Egy különleges eseményen is részt vehetsz, ami viszont sokba kerülhet.

Egészség: A napfürdőzést ne vidd túlzásba, mert a bőrödön kialakuló barnás elszíneződések eltüntetése hosszú időbe és sok pénzbe kerül.

Ha az aszcendensed Bak: A baráti kapcsolatok ápolása most az egyik legfontosabb feladat, mert a kapcsolati tőkének nagy hasznát veheted a következő, zűrzavarosnak is nevezhető időszakban.

Ha a partnered Bak: A magánéleti, rokonokkal kapcsolatos problémákat ne vigye be a munkahelyére! Mert mindazt, amit mond, a későbbiekben felhasználhatják ellene.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseVízöntő (I. 21. – II. 19.)

Hangulat: Olyan dolgok tisztázódhatnak, amelyek talán hónapok óta feszültséget okoztak. Hiszen semmit sem utálsz jobban, mint a bizonytalanságot, ám most ennek végre vége!

Párkapcsolat: A házasságokban, régi együttélésekben olyan változás következhet be, amilyenre még most nem számítottál. Az új helyzet fenekestül felforgathatja az életedet, ám emiatt most nem leszel ideges, a boldogságba izgatottság vegyül. A szerelmi kapcsolatokban is változásra van kilátás: kapcsolatotok a törvényesítés felé halad. Ha ezt nem szeretnéd, akkor jobb, ha most szakítasz, mert az elszakadás nem visel meg túlságosan.

Pénz, munka: Amennyiben nincs munkád, most kell az ismerősöket csatasorba állítanod, és megkérned, hogy nézzenek körül, segítsenek elhelyezkedni. Ha van munkád, és a feletteseddel nem a legjobb a viszonyod, akkor is érdemes protekciót kérned. A munkahelyeden történő változások arra sarkallhatnak, hogy másik állást keress. De ne tedd, mert soha nem volt igazabb a mondás, mint most: aki időt nyer, életet nyer!

Egészség: Kisebb beavatkozásra kerülhet sor, ám emiatt ne aggódj! Hiszen ez rutinnak számít, és jó kezekben leszel.

Ha az aszcendensed Vízöntő: Ha nagyobb beruházásra, felújításra, építkezésre kerülne sor, még mielőtt megbíznál egy mestert, tájékozódj, nehogy kontárra bízd a munkát.

Ha a partnered Vízöntő: A kapcsolatotok még fontosabbá válik a számára, akkora áldozatokat is képes meghozni kettőtökért, amekkorák korábban elképzelhetetlenek voltak.

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Nagy nyári horoszkóp - Izing Klára előrejelzéseHalak (II. 20. – III. 20.)

Hangulat: Az a legfontosabb, hogy ne ítélkezz senki felett! Mert soha nem volt igazabb még a mondás, mint most: másokban a szálkát, önmagadban a gerendát sem veszed észre. Ha kritizáló hajlamodat sikerül féken tartani, kapcsolataid és ennek hatására a hangulatod is kiegyensúlyozott lehet.

Párkapcsolat: Koncentrálj az új kapcsolatodra! Még ha a régit nem is tudod teljes mértékben kitörölni a lelkedből, akkor se gondolj rá vágyakozva! Ne reméld azt, hogy ami elmúlt, az visszajöhet újra. A meglévő együttlétekben viszont boldog időszak veheti kezdetét, amit sajnos a nosztalgiázás elronthat. Azokban a viszonyokban, ahol gyermek van, illetve babát várnak, a kapcsolat elmélyül és eltéphetetlen lesz.

Pénz, munka: Egyik kiadást követi a másik. Csak és kizárólag azt vedd meg, amire van pénzed! A kölcsön felvételét verd ki a fejedből, mert az adósságok elboríthatnak, és nehéz lesz innen megtalálni a kivezető utat. Vannak olyan vágyak, álmok, amelyek éppen most valósulhatnának meg, ám ezekről le kell mondanod, mert a családi költségvetés átalakításával sem lesz rá fedezet.

Egészség: Lazíts, iktass be hosszú hétvégéket, mert megeshet, hogy a feszített tempónak, a helytelen életmódnak a következménye egészségi probléma lesz.

Ha az aszcendensed Halak: Külföldi utazás jól sikerülhet, vizsga, felvételi során is remekelhetsz. A memóriád kitűnő, amit most megtanulsz, azt sohasem felejted el. Az ebben az időszakban megszerzett tudásnak évek múlva veheted majd nagyobb hasznát.

Ha a partnered Halak: A baráti kapcsolatok csak akkor működnek, ha meg tudja állni, hogy ne avatkozzon be jó ismerőse magánéletébe. Ne adjon tanácsokat!

Olvasd el ezt is!

Születési napod elárulja a sorsod
Mozdulat, ami felszabadít
Kínai horoszkóp: ki az ideális társad?

 

Mit ígérnek a csillagok a nyárra? – Izing Klára előrejelzéseA horoszkóp a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában jelent meg!

Bővebben a tartalomból:

Asztrobeszélgetés Ábel Anitával
Lady Di vajon Sisi reinkarnációja?
Nézzünk körül a vudupiacon!
Mégiscsak hat a placebo?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top