Ezo

Merj szembenézni magaddal!

Bátorság kell-e ahhoz, hogy szembe merj nézni magaddal? Őszintén, hazugságok nélkül elfogadd magad olyannak, amilyen vagy – kívül és belül egyaránt. Mégis mitől függ az, hogy meg mered-e tenni?

A felszínre és a külvilágba mindig a belső tartalom vetül ki. Habár a világ legnagyobb közhelye az, hogy a szépség belülről fakad, ha a megjelenésünk, külsőnk miatt frusztrációt érzünk, az valójában mindig egy belső, sokszor elnyomott, nem tudatosított vagy bujkáló érzés miatt van. Vegyük sorra a fontos tényezőket:

1. Önbecsülés

Minél inkább stabil az önbecsülésed, annál könnyebben nézel szembe önmagaddal. Ennek az első és legfontosabb lépése, hogy nem ítéled el/meg önmagad, és nem használod saját magaddal szemben a bűntudatkeltés eszközeit. Aki rendben van magával, nem ostorozza magát, hogy “jaj de hülye vagyok”, vagy “másképp kellett volna csinálnom”. Nincsenek elvárásai másokkal szemben, és nem függ mások véleményétől sem.

2. Önmagunk szeretete

Önmagunk szeretetéről korábban már írtam, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen hajlamosak vagyunk elsiklani fölötte. Az önbecsülés alapja az, hogy szeressük magunkat, ez a két terület tehát összefügg. Ha képessé válunk arra, hogy megadjuk önmagunk számára a szeretetet, és elismerjük mindazokat a képességeket, amelyek bennünk rejtőznek, életünk egyre boldogabbá és teljesebbé válik.

3. Tudatszint

Akinek a tudatszintje már meghaladja az elfogadás szintjét, annak nem okoz gondot az sem, hogy önmagát elfogadja. Nincs benne ellenállás, nem hazudik magának, nem kelt magában bűntudatot, hanem hagyja, hogy keresztüláramoljon rajta minden, ami történik vele. Az Access Consciousness mottója is ezt az elfogadást tükrözi: “Minden könnyedén, örömmel és ragyogva árad felém.”

Folytatás a Lélekmozaikok blogon!

Merj szembenézni magaddal!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése