Aktuális

Élet az élet után

<?kep(1,left)?>Raymond Moody amerikai professzor könyve, az Élet az élet után, kilencvenmillió példányban kelt el a világon. Ez a fantasztikus szám is jelzi, hogy rendkívüli dologra vállalkozott, amikor a klinikai halálból visszatérõk élményeit kutatni kezdte. A világ minden táján ismerik könyvét és úttörõ munkáját, hiszen témája mindenkit érint és érdekel. A napokban Budapestre jött, hogy orvosoknak tartson elõadást.

Mikor és miért döntött úgy, hogy ezzel a nem mindennapi és meglepően új kutatási témával kezd foglalkozni? A környezetében történt hasonló eset?

– Virginiában pszichiáter professzorom, ma már kollégám és jó barátom, Dr. George Ritchie mesélt először arról, milyen csodás tapasztalatokat élt át a klinikai halál közben. Készséggel beszélt a hallgatóknak rendkívüli élményeiről. Az történt, hogy a második világháború idején, húszévesen, egy bevetésre felkészítő katonai kiképző táborban volt Texasban. Minden esélye megvolt arra, hogy nem a frontra küldik, hanem, tekintettel előtanulmányaira, az orvosi egyetemre, mert orvosokra akkor nagy szükség volt, ám az elutazása előtti napokban tüdőgyulladást kapott. Állapota rohamosan romlott és napokon belül válságosra fordult. Amint beállt a klinikai halál, a tábori orvos megpróbálta újraéleszteni. Ő ezt már a teste fölött lebegve, a magasból látta. De jó időbe telt, amíg egyáltalán rájött, hogy az a halott test ott lent, az övé. Nem rendítette meg a látvány, se részvétet, se szánalmat nem érzett önmaga iránt. Fájdalmai viszont megszűntek, és figyelme rögtön más irányba terelődött, amint megjelent előtte egy ragyogó fénylény. Talán érdemes a könyvéből ezt a részt pontosan idézni:

“Fényből való férfi volt, bár ezt éppoly kevéssé tudtam felfogni, mint a fényesség leírhatatlan erősségét, melyből alakja állt.

– Kelj fel! – mondta. A szavak a bensőmből fakadtak, mégis a puszta gondolatnak olyan hatalma volt, melyet eddig soha nem tapasztaltam. Felálltam, és ahogy ez megtörtént, csodálatos bizonyossággal tudtam: az isten Fiának jelenlétében vagyok. Bár ez nem a vasárnapi iskola könyveinek Jézusa volt. Ez a személy maga volt az erő, öregebb, mint az idő, mégis bárkinél modernebb, akit valaha is láttam…Ám az erőnél, mely lényéből áradt, sokkal nagyobb volt feltétel nélküli szeretete. Csodálatos szeretet volt ez. A legmerészebb elképzelésen felüli szeretet. Ismerte szeretet nélküli indulataimat, mostohaanyámmal szembeni ellenségeskedésemet, valamennyi hitvány, önző gondolatomat és cselekedetemet születésem pillanatától kezdve, mégis elfogadott, és olyannak szeretett, amilyen voltam.”

Aztán a barátom előtt lepergett az úgynevezett életfilm: élete eseményei, gondolatai, csecsemőkorától kezdve. Később, amikor már magam is tanítottam az egyetemen, meglepve hallottam, hogy egyik hallgatóm dr. Ritchie történetéhez menyire hasonló élményről számolt be. Ma már azt mondanám, tipikus történet volt: leállt a szíve, elhagyta a testét, és felülről szemlélte, aztán gyönyörű fényt látott, találkozott rég meghalt kedves rokonaival, és látta élete filmjét. Rendkívül mélyen hatott rá az élmény.

– Kutatómunkája során, mint orvos, gondolom, több száz páciens történetét hallgatta meg és jegyezte le. Melyek voltak az ön számára is elképesztő esetek?

Harmincöt éve foglalkozom ezzel a kérdéssel, úgyhogy nem százak, hanem ezrek történetét hallgattam meg, nemcsak otthon, hanem a világ minden táján. Dr. George Ritchie története hihetetlenül mély benyomást tett rám, hiszen ez volt az első eset, hogy ilyesmiről hallottam. Azóta megírta, mit élt át az imént idézett könyvben, Visszatérés a holnapból címmel. Nagy hatással volt rám másik barátom története is, amelyik szintén hasonló elemeket tartalmazott. Ő is látta a gyönyörű fényt, és az életfilmet, testén kívül. A harmadik történet alanya pedig egy fiatalember, Bradshow úr volt, aki két karambolozó autó közé szorult, és többször is leállt a szíve. Elképesztően gyönyörű úton haladt végig a fény felé. A halál közeli élményekben mindig vannak ismétlődő elemek, de az életfilm az egyszeri és megismételhetetlen életükről szól. Számomra ezek voltak a legelképesztőbb történetek, mert ők tudták az élményt a maga teljességében, legrészletesebben, legpontosabban felidézni.

– Orvos kollégái hogy reagáltak az ön megfigyeléseire, amikor még ez a téma a tudomány számára fehér folt volt?

– Az volt az alapállásom, hogy ha nem hiszik, maguk is rákérdezhetnek a pácienseknél, és nagyon sokan meg is tették ezt. Mert azok az emberek, akiket visszahoztak a halálból, egy idő után szívesen meséltek az élményeikről. És ma már elmondhatom, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain sok-sok kutatóorvos és pszichiáter támasztotta alá mindazt, amit leírtam.

Lapunkban több cikk is megjelent a halál közeli élményekről. Ezek után olvasók százai számoltak be nekem személyes tapasztalataikról. Sokan leírták, hogy hihetetlen sebességgel haladtak egy alagútban a vonzó, ragyogó fény felé. Mások zuhantak, és volt olyan is, aki csak az életfilmet látta. Ritka, hogy valaki az összes fázist végigéli?

– A pszichiáterek, akik ezt a kérdést kutatják, azt írják, hogy létezik egy élményspektrum, de nem mindenki él át minden fázist. Van, aki egy-két, más öt-hat elemet él át, és ritka, aki az összest. Úgy tűnik, ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy milyen hosszú időre állt le a szívműködés. Általában minél hosszabb ez az idő, annál teljesebb az élmény. Akinek pár pillanatra áll le a szíve, az éli át azt, hogy zuhan, vagy alagútban halad, akinek picit hosszabb időre, az testen kívül látja magát, esetleg halad a fény felé, találkozik kedves rokonaival.

– Sok gyereket is visszahoztak a klinikai halálból. Ők hasonló dolgokat tapasztalnak?

– Kutató kollégáim szerint még a pici gyerekeknek is hasonlóak az élményeik. Ők persze rajzban mondják el, de gyerekrajzok százain ismétlődik az élmény, hogy a testükön kívül vannak, repülnek a vonzó fény felé. Én kevés gyerekkel beszélgettem erről, mert nem ez a kutatási területem, de ők hasonló élményekről számoltak be nekem is.

– Van arra bármiféle magyarázat, hogy ebben az állapotban a vakok is képeket látnak, látják az életfilmet, sőt színeket is, meg a ragyogó, isteni fényt?

– Rengeteg vak ember mesélte el boldogan, hogy látott. Egy kollégám könyvet is írt a témáról, mondhatom, fantasztikus eseteket ír le, és a véleménye az, hogy ez az úgynevezett belső látás révén lehetséges.

– Egyetért azzal, hogy a halál közeli élmény magasabb szintű, módosult tudatállapot, melyben sokkal több képességünket használjuk?

– Teljesen egyetértek önnel. Ez valóban egy módosult tudatállapot. Ugyanis a páciensek beszámolnak arról, hogy a tér és idő nem tényező. Egyik fiatal betegem azt mondta: Raymond, lehet, hogy mindaz, ami velem történt, egy másodperc alatt esett meg, de az is lehet, hogy tízezer év alatt, nem is gondoltam rá. Úgy gondolom, fontos megjegyezni, hogy sokan szükségesnek tartják elmondani, hogy nem álom volt, amit láttak, mert a képek nemhogy az álomképeknél, de a valóságnál is sokkal elevenebbek, valószerűbbek voltak.

– Rengetegen meséltek arról, hogy az élmény után nemcsak az életszemléletük változott meg, hanem sajnos partnerkapcsolatuk is tönkrement, mert más emberek lettek, és párjuk egyszerűen nem értette, mi ez a változás.

– Valóban rendkívül gyakori tapasztalat, hogy elválnak a páciensek, mert a személyiség ilyen mértékű változását a társ nem képes feldolgozni. Nem érti, hogy a párja miért beszél folyton az elvágyódásról, meg arról, honvágya van azután a másik, különb világ után, annyira, hogy szinte másról se tud beszélni.

– Lesújtott, hogy néhányan arról írtak nekem, főleg fiatalok, megpróbáltak visszajutni, úgy, hogy öngyilkosságot kíséreltek meg.

– Ez némiképp meglep, mert ritkán találkoztam hasonló esettel. Nekem inkább az a tapasztalatom, hogy meg se fordult a fejükben ilyesmi, mert megtanulták, épp az élmény során, hogy az életnek értelme és célja van. Kétségtelenül visszavágynak, de tudják, hogy azért jöttek vissza, mert itt még dolguk, feladatuk van. És megtanulták azt is, hogy a feladatok elől nem lehet elmenekülni, nem az a megoldás. Orvosként rengeteg szenvedést láttam életemben, tudom, olykor milyen nehéz elviselni. De bármilyen embert próbáló feladat, a szenvedés is megtanít valamire, ezért nem szabad elutasítani. Ha súlyos a kereszt, akkor is el kell fogadni.

– Önre hogy hatott ez a sok, különleges történet?

– Annyiban megváltoztam, hogy nem félek a haláltól. Egy balesettől, a fájdalomtól tartok, de a haláltól nem.

– Fontos, hogy az orvosok, miután visszahozták a beteget, segítsenek neki, meghallgassák és megnyugtassák.

– Tökéletesen egyetértek. Orvosi szempontból kifejezetten ajánlott, hogy megengedjék, hogy a beteg beszéljen az élményeiről. Rendkívül fontos, hogy legyen valaki, aki értőn és együttérzéssel hallgatja meg őt. Biztosítani kell arról, hogy az élménnyel nincs egyedül, ezrek éltek át hasonlót. Az orvosnak beszélnie kell a családdal is, mert sokszor a környezet véli úgy, hogy átmeneti elmezavar lépett fel, és így is kezeli a beteget. Őket is fel kell világosítani, és biztosítani kell arról, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Fel kell őket készíteni arra, hogy a páciens beszélni fog az élményeiről, meg is változhat a személyisége, de fogadják őt gyöngéden, mert jobb ember lett – ez derül ki hosszú távon. Nyitottabb mások gondjaira, megnő benne a szeretet, segítőkészebb lesz, hiszen szembenézett azzal a kérdéssel, hogy az élet véges, és ha az, akkor mi az ő véges életének az értelme?

– Sokan írtak arról, amióta ez történt velük, megváltozott az értékrendjük, keresik az alkalmat, hogy idősekkel, bajbajutottakkal beszélgessenek, segítsenek a súlyos betegségben szenvedőknek.

– Legtöbben nekem is azt mesélték el, hogy átélték: az életben a legfontosabb az, hogy megtanuljunk szeretni. Ez az, amit szeretnének az élményük révén megosztani másokkal. Az ilyen beszámolók nagyon megnyugtatóan hatnak a halálos betegekre, és mindazokra, akik hallanak róla.

– Végül engedjen meg pár személyes kérdést! Tudom, hogy fáradhatatlanul beutazta a világot. Mindenhol előadásokat tartott, emberek százaival beszélgetett. Idegen helyen, egyedül nyugovóra térni nem kellemes. A feleségét nem hozta el?

– Két pici gyerekünk van, egy két és fél éves, meg egy négyéves, és két felnőtt fiam. A feleségem, bár előzőleg ismert tévés személyiség volt, most szívesen van otthon a kicsikkel. Megjegyzem, én is. Ezért ritkán utazom, egyszerűen szeretek otthon lenni, velük. Igaz, az első házasságom után úgy gondoltam, többször nem nősülök meg, mert nem vagyok elég érett a házasságra, de aztán a későbbi feleségem meghívott a showműsorába, és mire felocsúdtam, már az oltár előtt álltunk.

– Miért fogadta el Liptay Adrás meghívását, és jött el Budapestre?

– Volt rá két jó okom is. Az egyik, hogy András a barátom, tudom, mennyit tett az ügyért. A másik, hogy gyermekkorom óta vágytam arra, egyszer eljöhessek Magyarországra. Ugyanis kisfiú koromban szenvedélyesen gyűjtöttem a bélyeget, és sok, gyönyörű magyar sorozatom volt zeneszerzőkről, sportolókról, madarakról. Mondhatom, egészen különlegesek. Úgy gondoltam, ezt az országot látnom kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése