Aktuális

“A csokinak is lelke van”

<?kep(1,left)?>Amikor az Oscar-jelölés után a díjra várományos mûvészek közül Juliette Binoche-t kérdezték, õ hatalmas mosollyal úgy tett, mintha egy nagytábla csokit majszolna. Nem véletlenül. A jelölést a Csokoládé címû "mesejáték" fõszerepéért kapta.

Most azonban komoly. Férfiasan fog kezet, európai szokás szerint. Az amerikai sztárok nem tartják fontosnak a kézfogást, a bemutatkozást rendszerint elütik egy hellóval.

– Tényleg ennyire szereti a csokit?

– Imádom! A legtöbb csokispecialistának fogalma sincs, hogy mi az igazán finom csokoládé titka! Azt hiszik, ha belekeverik a mandulát, a kókuszt, a diót, mindegy, hogy milyen alapanyagú kakaóport használnak.

– És nem mindegy?

– De nem ám! A legfinomabb csoki a venezuelai. Olyan zamata van, mint a legjobb gyümölcsnek, és olyan illata, mint a legkellemesebb kölninek! Csak megkóstolod, és egyik íz jön a másik után, pedig csak egy darab csoki.

– Akkor miért nem ezt használják a csokoládégyárak?

– Mert túl dús az íze, túl zamatos.

– Azt mesélték, hogy a filmbéli csokoládétortát saját kezűleg sütötte…

– Bizony. A nagymamám receptje. De a családi sütés-főzés még nem lett volna elég, hogy tényleg felkészüljek a szerepre. Beiratkoztam egy híres francia cukrászhoz, hogy megtanuljam a csokoládékészítés csínját-bínját. A csokinak ugyanis ugyanolyan lelke van, mint az embereknek.

– A filmben a csoki tényleg felbolydítja azt kis francia falut, ahová ön megérkezik a kislányával, és megnyitja a cukrászdáját.

– A csokinak spirituális hatalma van. Az ízétől, a zamatától, a látványától, a tálalásától megváltozik körülöttünk a világ. Könnyebben viseljük el a rosszat, jobban örülünk a jónak.

– Filmen kívül is hisz ebben?

– Abszolút! Az élet önmagában véve teljesen tragikus. Nem tudjuk, miért születtünk, miért halunk meg, és miért hívnak bennünket embernek, amikor gyakran úgy viselkedünk, mint az állatok. A legtöbb ember jobban fél az élettől, mint a haláltól. Az élethez rettenetesen sok lelkierő kell. Ha például nem tudnám, hogy nemcsak az anyagi dolgok számítanak, nagyon nagy bajban lennék. Kislánykoromban optimista voltam, kamaszkoromban pesszimista lettem. Ma már realista vagyok, de hiszek a szellemekben. És félek tőlük…

– Akkor ehhez a filmhez és ehhez a szerephez igazán csak csokifőzésből kellett felkészülnie, egyébként saját magát játszotta benne. Nem igaz?

– Tulajdonképpen igen. A Csokoládé hősnője attól olyan biztos a dolgában, hogy tiszteli a családi hagyományokat. Ismeri és használja a túlélés receptjét. A boldog élet titkát az anyjától tanulta, az meg a nagymamától. Ő pedig továbbadja majd a kislányának.

– Mint ön…

– Engem is egyedül nevelt az anyukám, a szüleim elváltak, amikor négyéves voltam. És én is átadom majd a kislányomnak a családi hagyományokat. Ez minden lány-mama kapcsolatban így van. A kérdés az, hogy egy lány mennyire másolja a mamáját, és mennyire teszi hozzá a saját személyiségét. Vagyis, hogy hol törik meg a tradíció…

– Nos, ön nem törte meg a családi hagyományt…

– Több szempontból sem. Tizenkét éves korom óta csak organikus ételeket eszem, mert arra nevelt az anyukám, hogy a kilúgozott ennivaló nemcsak káros, hanem ízetlen is. Persze, befolyásolt az is, hogy a mamám színésznő volt. Bár egyáltalán nem örült, amikor bejelentettem, hogy én is az leszek.

– Miért?

– Mert féltett. Ez az egyik legkeményebb szakma, tele kudarcokkal, visszautasításokkal. Kevés embernek sikerül. Én pedig annyira érzékeny, sebezhető vagyok.

– Aztán végül mégis ő találta meg a színésziskolát…

– Ez igaz. Talált egy tanárt, akire rá mert bízni. Rettenetesen akaratos tini voltam, viszont legalább annyira elszánt is. A tanáromnak sikerült megtörnie az akaratomat, szétrombolni bennem minden hamis elképzelést, és segített felépíteni apró darabokból a felnőtt énemet.

– Azért az meghökkentő, amit az optimizmusról és a pesszimizmusról mondott. Európa legsikeresebb filmszínésznőjétől elég különös, hogy borúlátó…

– Inkább zárkózott. Miután a szüleim elváltak, négyéves koromban bentlakásos óvodába adott az anyukám. Rengeteget dolgozott. Magányos kisgyerek voltam, vagyis inkább magára utalt. Hogy ne féljek annyira a világtól, nagyon hamar rászoktam, hogy a játékba meneküljek. Mindenféle helyzeteket és szerepeket találtam ki. Leginkább az foglalkoztatott, hogy majd anya leszek, és sok-sok gyerekem lesz. A szülés olyan, mint egy gyönyörű vázában a virág. A váza a kismama, a virág a baba. A kapcsolat röpke, mert a virág nem a vázáé. A virág a virágé.

– Húszéves korában André Téchiné felkérte a Randevú főszerepére. A film tele volt túlfűtött jelenetekkel. Nem zavarta?

– Mit tudtam én a filmezésről? Még csitri voltam! És iszonyúan boldog, hogy Téchiné engem választott. Tizenhét éves koromtól jártam színészválogatásra, és soha nem kaptam meg egyetlen filmszerepet sem. Hol az orrom nem tetszett, hol a szemem színe, hol a szám.

– Nem bánta meg a vetkőzést?

– Akkor és ott azt és úgy kellett csinálni. Az viszont zavar, hogy amikor reklámozzák a filmeket, mindig azt a jelenetet teszik a plakátra, ahol a színésznő meztelen vagy félmeztelen. A színészmesterségről azóta sem változott a véleményem. Nem az a fontos, hogy mit érez, hanem az, hogy el tudja-e játszani a történetet. Hogy tud-e futni az esőben, amikor nem is esik, és képes-e szeretkezni valakivel, akihez egyébként semmi köze.

– Komolyan kell tudni angolul ahhoz, hogy egy francia színésznőből nemzetközi sztár legyen?

– Nem voltam ilyen nagyravágyó. Az érettségit követően színpadi szerepek után ácsingóztam Párizsban. De nem akartam abbahagyni az angoltanulást sem. Talán ösztönösen éreztem, hogy szükségem lesz rá. Aztán egyik francia film követte a másikat, és a forgatások miatt elmaradt az angol. Az első nagy amerikai film után volt egy kis szusszanásom. Gyorsan megint visszamentem a tanáromhoz, és mindennap vallásosan jártam angolórára. Valami olyasmi motoszkált bennem, hogy ha angolul tudok, többet érek, mint színész, főleg, ha külföldi rendezőkkel is szeretnék majd dolgozni.

– Például Kieslowskival, a Három szín-trilógiában. Igaz, hogy önben is van egy kis lengyel vér?

– Igaz.

– A nemzetközi származás nyilván sokat segített a munkájában.

– Inkább az életfilozófiám. Az, hogy szerintem az embereket nem a közös ország, hanem a közös gondolkodás köti össze. A nyelvtudás azért nagy kincs, mert megtanít arra, hogy a másságtól nem félni kell, hanem megérteni.

– Mégsem költözött Hollywoodba.

– Miért költöztem volna? Nagyon jól megvagyok nem messze Párizstól a kisfiammal és a kislányommal. Ha kedvem van, Londonban vagy New Yorkban játszom színpadon, otthon pedig francia filmekben.

– Meg persze amerikai filmekben is.

– Többre mondtam nemet, mint igent.

– Miért?

– Mert az ember válogat. De Az angol beteget el akartam játszani, a Csokoládéért pedig egyenesen könyörögtem a Miramax tulajdonosának, Harvey Weinsteinnek.

– Az előbbi Oscart hozott, az utóbbi Oscar-jelölést. Az ösztönei jól működtek.

– Az angol beteg esetében tényleg. Amikor a stúdió nem akart elég pénzt adni hozzá, majdnem összeomlott a film. Aztán kilenc Oscart kaptunk. Ilyen ez a pálya. Ezért kell több lábon állni. Mélyen tisztelem Jessica Lange-ot, aki meri vállalni, hogy ha nincs film, akkor színházban játszik. Vagy Al Pacinót, aki gond nélkül kihagy négy évet. És Meryl Streepet, aki távol tudta magát tartani Hollywoodtól, és mégis az egyik legnagyobb színésznő. Én nem vagyok amerikai, de követni próbálom a példájukat.

– Tény, hogy hol Párizsban, hol Londonban vállal színpadi fellépést, legutóbb pedig New Yorkban, a Broadwayn játszott egy Harold Pinter-darabban. Közben forgat is. Állandóan magával viszi a gyerekeit?

– Ha csak egy hétre utazom el, nem. De ha több hónapra, akkor velem jönnek. Nem tudnék meglenni nélkülük.

– Ez majdnem olyan vándorélet, mint a Csokoládéban…

– Hát igen. Csak egy kicsit jobb színvonalon.

– Nem gondol arra, hogy a sok utazgatással kiszakítja a gyerekeit a környezetükből? A megszokott életükből, a barátaiktól?

– Az a véleményem, hogy bizonyos megterhelésre szükségük van. Minél többet tapasztalnak a világból, annál magabiztosabb felnőttek lesznek. Ha szeretetben nőnek fel, ennyi alkalmazkodás belefér.

– Lassan közeledik a negyvenhez. Nem fél egy kicsit?

– Huszonévesen azzal van elfoglalva az ember, hogy mennyire hibátlan a bőre, a lába és a haja. Harmincnak lenni jobb volt. Hogy mi lesz negyven után? Ki fogom találni, hogy maradjak csábító.

– Legrosszabb esetben nyit egy cukrászdát.

– Cukrászdát! Miért pont cukrászdát?

– Hát a csokoládétorta miatt. Aminek olyan jól tudja a receptjét.

– Áh, van, amihez még annál is több tehetségem van!

– Igen? Mihez?

– A gyógymasszázshoz. De azért, nem bánom, csoki is lesz abban a szalonban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése