Micimackó mindig gyõz

Zádori Zsolt most egészen jól van. Ez már akkor is látszik, amikor lekanyarodunk az ötös főútról, és Szatymazon át Zsombó üdülő-és tanyavilágában kavargunk tovább. A homok szinte azonnal beissza a vizet, a vetés pedig valószínűtlenül zöld. Néhány kilométer után téliesített hétvégi ház előtt fékezünk. Zsolti kipattan a kocsiból, felszalad a lépcsőn. Örül annak, hogy végre újra itthon van, hazaérkezett a kórházból.

– Sokkal jobban van – mondja Zádori György, Zsolt édesapja. – Három napja infúziót kapott, és levitték a lázát. Ma reggel sem volt már hőemelkedése, ezért hozhattuk haza.

– Nem fáj sehol, Zsolti? – kérdezem a kisfiút.

– Nem – mondja, és szégyenlősen Ildikó, az édesanyja háta mögé húzódik.

– Mikor lett először rosszul? – fordulok az anyához.

– Kilencvenkilenc áprilisában. Fáradtabb volt, nyűgösebb, aztán egyik napról a másikra kék foltok lettek rajta. Fájt a lába. Aztán végül is elvittük orvoshoz, de nem ismerték fel, mi a probléma. Sőt, azt hitték, verjük a gyereket. Meg azt is, hogy depressziós.

Aztán a háziorvosunk vett vért először, és este már vittük is kórházba Zsoltit. Négy éves volt ekkor, de annyira rossz volt a vérképe, hogy teljesen elképedtek az orvosok is. Egyértelmű volt, leukémiája van. Azonnal vért kapott, és ezt követte egy hat hónapos kezelés. Ez eltartott áprilistól decemberig.

– Ekkor megint teljesen jó volt a vérképe, de januárban újra láttam, hogy foltok jelennek meg a bőrén. Nagyon sötétek voltak, de nem érezte őket, nem fájtak. Bevittem újra vérképelemzésre, és akkor biztosak lettünk benne, hogy kiújult a betegség.

– A betegsége gyakorlatilag nem gyógyítható, – mondja György – elvileg azonban mégiscsak megvan az esélye a gyógyulásra. Amikor jelentkezett a betegség, hetven-nyolcvan százalékra jósolták az orvosok a gyógyulást, most, hogy kiújult a kór, csökkent az esély. Nagy a valószínűsége, hogy újra előbukkan a betegség. Ezért is kéne donor.

Donorkereső

– Van esély arra, hogy találjanak megfelelő donort?

– Nem tudjuk. Miután levetítették rólunk a filmet a tv2 Forró nyomon című műsorában, sokan jelentkeztek, akik szerettek volna csontvelőt adni. De aztán a vérellátóban mindenkinek azt mondták, hogy Zsoltinak semmi esélye a gyógyulásra. Állították, annak is nagyon kicsi az esélye, hogy találnak alkalmas donort. És azt is, hogy háromszor kell előtte vért adni.

Körülnézek a házikóban. Öten laknak itt: a Zádori házaspár, Zsolti, hat éves nővére, Niki, és az édesanya húga.

– Mióta laknak itt?

– Korábban beszálltunk egy építkezésbe, és a vállalkozó meglépett a pénzünkkel. Pedig már félkész volt a lakás, de mivel még nem volt a nevünkön, ezért mennünk kellett. Kiraktak minket, az önkormányzat pedig adott egy lakást, de egy év után nem hosszabbították meg a szerződést. Zsolti ekkor betegedett meg. Elvileg az utcára kerültünk volna. Ez egy ismerősünk háza, és most ideiglenesen itt húzzuk meg magunkat, albérletben.

Ildikó ápolónő, busszal jár be, éjszakás a szegedi pszichiátrián. György asztalos:

– Műhelyem nincs, hogy itthon tudnék dolgozni és mivel bármikor bármi történhet Zsoltival, ezért nem tudok munkát vállalni. Én vagyok gyesen vele. Ha kórházban van, éjjel-nappal bent vagyunk mellette. Folyamatosan figyelni kell rá. Gyakran jár pisilni, gyakran hány.

Családi próbatétel

– Zsolti mikor tudta meg, hogy mi a baja?

– Az első perctől tudta, hogy beteg. Amikor bekerültünk, nagyon rosszul volt, az orvosok azonnal hozták a vért. De ő csak mosolygott ránk. Fanyar, keserű mosoly volt ez. És még ő nyugtatott bennünket. Nem sírt, nem hisztizett.

– Hogy viseli a betegséget?

– Nem is tudom, a saját korosztályával el tudna-e játszani. Veszélyesek a fertőzések, nem fogadhat vendégeket, nem játszhat más gyerek játékaival. Ezért kell nagy autót fenntartanunk, hisz nem járhatunk busszal. És ő maga is tudja, hogy távol kell tartania magát a többiektől. Bent is akart játszani vele egy kislány, de Zsolti mondta neki, hogy nem lehet. „Még elkapnám tőled a baculisokat”, mondta neki. Baculisnak hívja a bacilust. A gyógyszerekkel sincs semmi gond. Jól tolerálja azokat, ahogyan jól viseli az egész betegségét. Tudja, miért vannak a tűszúrások. Minden reggel vért vesznek tőle a kórházban, és azon is csak mosolyog. Ő “sorsolja ki”, melyik ujjából vegyenek vért. A nagyobb gyerekek nem veszik be a gyógyszert, ő pedig egyből lenyeli őket.

– És önök hogy viselik Zsolti betegségét?

– Közelebb kerültünk egymáshoz – szorítja meg Ildikó kezét György –, de be is zárkóztunk a külvilág elől. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek barátaink. De legalább megtudtuk, kik azok, akik tényleg az igazi barátaink. Megjegyzem, nem azok, akikről korábban ezt gondoltuk.

– Az első három hónapban le voltunk törve, és ezt Zsolt teljesen átvette – folytatja Ildikó. – A fal felé fordult, nem lehetett hozzá szólni, elküldte a látogatókat. Csak arra kellettem neki, hogy adjak inni és enni. Aztán úgy gondoltam, ezen változtatni kell. Most nevetünk, játszunk, nézegetjük a fotókat. Mivel nem tudunk vízbe menni, így elmentünk a kedvenc helyünkre, a Bükkbe. Idén nyáron nem tudom, hogy fog sikerülni, de megpróbáljuk előteremteni rá a pénzt.

– A testvérével hogy vannak?

– Niki egy kicsit féltékeny rá. Zsolt több mindent kap, mint ő. Most például egy nagy kutyát kapott az egyik szegedi kosárlabdacsapattól, a SZEDEÁK-tól. A nyitómeccsük bevételét, nyolcvanezer forintot is felajánlottak a javunkra. A tv2 műsora hatására pedig Szadán egy házaspár egyéni gyűjtésbe kezdett, és negyvenötezer forintot hoztak Húsvéthétfőn. Az egyik mobilforgalmazó cég meg elengedte az előfizetési díjat és kedvezőbb díjzónába helyeztek. A telefon ugyanis létfontosságú.

Zsolti öt kemoterápiás kezelésen van túl. Ahhoz képest tényleg jól fest. Bekukkant a hűtőszekrénybe, és vajas-kolbászos kenyeret kér. Ez az egyik kedvence. Meg a Toy Story 2 című film és a Pokémon. Römiben bárkit simán megver, a puzzle-t pedig percek alatt rakja össze. Szenvedélyesen gyűjti a játékautókat: legújabb szerzeménye egy távirányítós kocsi, melyet mindannyian megcsodálunk. Aztán leülünk társasjátékozni. Két figurát kell választania neki is és nekem is. Az enyém Füles és Bagoly, az övé viszont két Micimackó. Zsolt mindkétszer megnyeri a társasjátékot.

– Micimackó mindig győz – jegyzi meg nagyon halkan. Ez volt az egyik leghosszabb mondat, ami aznap elhagyta a száját, amíg ott voltunk. De végig mosolygott.

Alacsony esélyek

– Valóban nincs nagy esélye annak, hogy csontvelőt találjunk a kisfiú számára – mondja Dr. Bartyik Katalin, Zsolt orvosa. – Sok donor közül válogatunk, hiszen nemzetközi szinten keressük őket. De igazából nagy szerencse kellene, hogy sikerüljön megtalálni az alkalmas donort. Volt olyan betegem, akinek három-négy évig nem sikerült találni csontvelőt, de volt olyan is, akin azonnal tudtunk segíteni. Zsolt most jobban érzi magát, de bármikor visszaeshet.

– Segíthet, ha a médiában megjelenik a probléma? Mi történt Gáti Katalin Teodóra és Borsa Miklós tévériportja után, mely a tv2 Forró nyomon című műsorában hangzott el?

– Minden egyes cikk vagy tévés megjelenés után kampányszerűen rohamozzák meg az emberek a vérellátót. Erre az intézmény nincs felkészülve, hiszen kevés az asszisztens, ráadásul egy jelentkező szűrővizsgálata nyolcvan-százezer forintba kerül. Maga a csontvelő-átültetés hozzávetőlegesen tizenhét millió forint: az előkészítés, majd az átültetés után a hatvan-száz napig tartó steril körülmények biztosítása, a drága gyógyszerek emelik meg a költségeket.

– Milyen eljárással veszik le a csontvelőt?

– Mivel steril körülményekre van szükség, ezért műtéti eljárást alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy elaltatjuk a donort, és műtőben végezzük a beavatkozást. Ébredés után sem jelentkezik fájdalom, legfeljebb a donor „érzi egy kicsit” a csontjait. Nagyjából egy liternyi csontvelőt veszünk le, amely néhány héten belül újratermelődik.

– Rengeteg a jelentkező – erősíti meg a doktornő szavait a szegedi vérellátó egyik munkatársa. – Újabb és újabb jelentkezők érkeznek, de a sikerhez esélye egy a tizenhetedikenhez. Ez óriási szám! Két-háromszáz új donor nem segít. Az amerikai csontvelődonorok viszont több milliónyian vannak, és így velük együttműködve lehetséges, hogy találunk valakit. Meg kell azonban jegyezni, hogy mindig érdemes jelentkezni, hiszen ha éppen Zsolton nem tud segíteni a vállalkozó, akkor tud majd valaki máson.

– Miért kell háromszor vért adni ahhoz, hogy valaki csontvelő-donor lehessen?

– Ez tévedés, nem kell háromszor vért adni. Az azonban igaz, hogy mielőtt valaki csontvelő-donor lehet, háromszor kell alávetnie magát különböző vérvizsgálatoknak. Ráadásul, ha valaki rendszeres véradó, annak adatait számon tartjuk, így ha kell, azonnal megtaláljuk. A véradó azért is ideális donornak, mert tisztában van vele, hogy bírja-e, ha megszúrják, és tisztában van azzal, mivel jár egy beavatkozás.

Akinek sikerült

2000. március 23-án került kórházba, az akkor hét és fél éves Ring Zsuzsi. Másnap kiderült: leukémiás. Júniusban kezdtek el donort keresni neki.

– Miután megtudtam, hogy mindössze ezerhatszáz donort tartottak nyilván Magyarországon, a közvéleményhez fordultunk – mondja Ring Péter, Zsuzsi édesapja.

Egy barátja készített egy weblapot, amely az interneten mindenhonnan elérhető volt. Még pornó-oldalakról is el lehetett látogatni Zsuzsi lapjára. Két hét alatt harmincöt ezren nézték meg az oldalt.

– Mégsem a média segítségével találtunk donort, – meséli az édesapa – Magyarország decemberben aláírta az Egyesült Államokkal a donorcsere-szerződést. Szinte azonnal találtunk megfelelő szervadót, de december nyolcadikán az orvosok lemondtak Zsuzsiról, olyan rosszul lett. Mi addig könyörögtünk és sírtunk Kriván doktor úrnak és a miskolci Nagy Kálmán professzor úrnak, hogy vállalták: egy új módszerrel előkészítik Zsuzsit az átültetésre. December kezdtük a kúrát, huszonnyolcadikán, Zsuzsi készen állt az átültetésre, a csontvelőt pedig Valentin napon vették le Amerikában. Hetven nappal vannak túl az átültetésen.

– Zsuzsi jól van, jó a vérképe, de még félsteril körülmények között kell tartani, így látogatókat sem fogadhat.

Ha eltelik száz nap, akkor mondhatjuk, hogy túl vannak a kritikus időszakon.

– Mindig tudtuk, hogy nem veszíthetjük el a gyereket. Pénzzel ugyan nem megoldható ez a probléma, de keménynek kell lenni. Sosem adjuk fel. Soha.