Elsõ munkahely

Milyen középiskolába járt?

– Szakközépiskolába. Órás-ékszerész szakmám van, és a Divatcsarnokban kezdtem dolgozni, mint kifutó.

Mikor volt ez?

– Ekkor még nem jártam a kereskedelmi szakközépiskolába. Szóval, kifutólányként dolgoztam a hatvanas évek végén. Amikor azt mondta a főnök, hogy menjek, és hozzak húsz deka párizsit, már ugrottam is. Lebélyegeztem a levelezőlapokat, amelyeket továbbítani kellett. Az irodában ügyködtem. Ez egy éven át tartott. Később, miután elvégeztem a kereskedelmi iskolát, már a szakmámban kezdtem dolgozni.

Volt ideje ábrándozni a pult mögött?

– Amikor dolgoztam, már arról ábrándoztam, hogy énekesnő szeretnék lenni. Ahogy telt az idő, egyre több lehetőségem lett zenét hallgatni: bejött a Luxemburg vagy a Szabad Európa. Kevesen tudják, hogy zenei általános iskolába jártam, karénekes voltam, tornáztam és a balettoztam: állandó kapcsolatban voltam a zenével.

Hogy jött mégis az óra-ékszer?

– Valamiből meg kellett élni, és akkor még nem tudtam, hogy énekesnő leszek. Akkoriban nem úgy ment, hogy valaki eldönti, mivel szeretne foglalkozni, aztán valóra váltja az álmait. Abban az időben megszólták az énekesnőket és színésznőket: “rosszlányok” voltak.

Mennyit dolgozott?

– Napi kilenc órát, este hétig. Nekem kellett kezelni a kasszát is. Részlegvezető voltam, később pedig beletanultam az illatszer-eladásba.

Főnök volt?

– Nem. Beosztott. Amikor a főnököm vagy a helyettese elment szabadságra, vagy dolga volt, akkor persze, az én nyakamba szakadt a felelősség. Nyugodt lelkiismerettel bízták rám az osztályt, annyira ismertem már mindent.

Szerette ezt a munkát?

– Nagyon.

Csak eladással foglalkozott?

– Igen, de amikor vizsgáztunk, két hétig egy óra-ékszer boltban gyakoroltunk. Kívülről kellett tudnunk az órák szerkezetét, az ékszerek megmunkálását, ismernünk kellett, milyen az arany, és azt is, hogy a királyvízzel hogyan reagál… Az áruházban aztán nem tartottak aranyat, hiszen túl csábító lett volna a tolvajok számára. Ajándékosztály viszont volt.

Kifejlesztett valamilyen különleges eladási-rábeszélési technikát?

– Jaj, hát azt nem lehet! A kapcsolat a vevő és az eladó között mindig az adott pillanatban alakul ki. Lehetetlen bevett sémák szerint bármit is eladni. Minden vevő más és más. Jön, elmondja, mit szeretne, és lehet ajánlani valamit. Persze, ha az ember mosolyog, ha kedves, ha nem úgy áll hozzá, hogy “bár már csak túl lennék rajta”, akkor nagyobb sikerrel kereskedhet.

Mekkora volt a választék?

– Az ajándékosztályon? Hatalmas. Ezüsttől kezdve fa-, üvegtárgyak… Mindent tartottunk.

Melyik volt a legmenőbb óra?

– Talán a Doxa. Azt nagyon vették, annak ellenére, hogy igen drága volt.

Kijött a keresetéből?

– Nézze, nagyon szépen éltünk, polgári család voltunk. Az édesanyám egyedül nevelt három gyereket. Mindannyian dolgoztunk – én már tizennégy éves koromtól. Az édesanyám szinte mindent egyedül csinált, de nem fogadott el tőlünk pénzt. Hagyta, hogy fiatalok legyünk. Ahhoz képest, hogy eladólány voltam, sokszor visszasírom azt az időt. Nem volt munkanélküliség, egyfajta biztonságban éltünk.

Hirtelen jött az énekesnői karrier?

– Mivel KISZ-tag voltam, a KISZ-titkár adott egy jelentkezési lapot a Ki mit tud?-ra. A későbbi férjem szó szerint kilökött a színpadra – ugyanis nem nagyon akartam fölmenni. Emlékszem, Zorán is ott volt a zsűriben, aztán továbbjutottam a kerületi és a budapesti fordulón is. A tévébe már nem kerültem be, de felfigyeltek rám. Amikor úgy tűnt, hogy énekesnő leszek, kiszálltam az óra-ékszer üzletből. Hét év után.