Autószerelõ is lehetnék

Ugyanolyan vérfagyasztó hitelességgel játszik kegyetlen maffiózót, csetlő-botló kisembert, mint bohócot. Még amikor nevetett, akkor is van benne valami félelmetes, ha pedig ijesztő figurát játszik, abban is talál valamit, amit szeretni lehet. Azt mondja, gumiarca van. Ha beszélget, kiderül, hogy nem csak a szakmájáról tud csodákat mesélni.

Fáradtnak tűnik.
– Reggel nyolctól egy szinkronstúdióban ültem. Egy egész filmet megcsináltunk ötig. De kérdezzen nyugodtan.

Magyarul azt mondják, a színészre, amikor dolgozik, hogy játszik. Ilyen fárasztó dolog játszani?
– A Horthy-korszakban készült egy rangsor azokról a szakmákról, amelyek egyszerre kívánják meg a legnagyobb fizikai és szellemi erőfeszítést. Az első helyen, ha jól emlékszem, a mozdonyvezetők álltak, utánuk jöttek a színészek, és csak ezután következtek a bányászok és a tanárok.

A színpad keményebb, vagy a film?
– Dustin Hoffmann Actor stúdiós korában volt utoljára színpadon. Később meghívták Londonba, hogy játsszon a “Velencei kalmár”-ban, de egy előadás után kidobták. A filmszínész jelenetekben gondolkodik, nem látja át az egészet. Vagy ott a Belmondo. Nem véletlenül esett össze nyaralás közben. Halálosan megviselte, hogy visszament a színpadra. Nem vicc a színház!

És a mozi?
– A filmvászon meg ledobja magáról a hamis színészt. Ha nem tud minimum önmaga maradni, nagy baj van. Sok film kell ahhoz, hogy valaki igazán jól játsszon. A kamera egy idegen eszköz, amelynek meg kell felelni. Ez az, amit az amerikaiak tudnak, nálunk meg nem megy. A kamera egy társ, érezni kell, ismerni a dolog technikáját, tudnom kell, hogy hogyan nézek ki közelről, félközeliben, vagy távolról. Engem az is érdekel, amikor játszom, hogy hányas optika van a kamerában, tudni kell, mit engedhet meg magának az ember… Nekem nagyon mozog az arcom, gumifejű vagyok, nagyon kell vigyáznom.

Talán emiatt tűnik úgy, hogy igen vicces ember.
– Gyerekkoromban mindig az osztály bohóca voltam, pedig a magánéletben halálosan komoly vagyok. Néha seggbe rúgom a saját szerepem, nem bírom ki, hogy ne csináljak valami flikk-flakkot.

A színpadon is?
– Szeretek ökörködni, persze, finoman. Fontos a jó közönség. A Svejkben Katz tábori lelkészt játszottam, volt, hogy egy jelenet öt-hat percig tartott, máskor ugyanaz húsz percig. Attól függ, milyen a közönség.

Már az osztály bohócaként eldőlt, hogy színész lesz?
– Tatabányán az Árpád Gimnáziumban volt egy fantasztikus osztályfőnököm. Ferenc-rendi tanár, tizenöt évig élt Franciaországban, másfél évet Belgiumban dolgozott díszlettervezőként, aztán hazajött, és a mi osztályunkat ő vitte végig. Hihetetlen pasi volt! Velem közölte: belőled színész lesz, de akkor színész valaki, ha öt nyelvet beszél. Odaköltözöl hozzám, és mire leérettségizel, meglesz. Ez elmaradt, pedig mélységesen igaza volt.
Aztán megalakult a tatabányai irodalmi színpad, ahol rengeteget játszottam. Mi tartottuk Brecht darabja, a Marat halála magyarországi ősbemutatóját. Mindenki úgy tudja, hogy a Nemzeti Színházban volt, pedig dehogy! Gorkijt, Brechtet játszottunk, és rengeteg irodalmi estet tartottunk. Én már 1963-ban színpadon játszottam.

De elmaradt a négy nyelv.
– Politikai okok miatt megbuktattak matekból, így iskolát kellett váltanom. Átmentem a tatai Eötvös Gimnáziumba, ahol csak ötösöm volt matekból. Budapesten érettségiztem, ott is ötösre.

Matematikával üldöztek egy gimnazistát?
– Ahhoz, hogy megértse, el kell mondanom az előzményeket. Akkoriban egy Liget sori villában laktunk Tatabányán, ahová a tömbházakból cseréltük el a lakásunkat. Jó kis lakás volt az is, kisméretű téglából épült, gőzfűtéses, ami olyan, hogy télen nem foghatod meg a radiátort, mert odaragad a kezed. A Liget soron meg régi bányatisztviselő-villák álltak, és az egyik mérnök valamiért el akarta cserélni egy kisebb lakásra. Gyönyörű kert, gazdasági épületek, pince is járt hozzá. Valamilyen növénynemesítő mérnöké volt a háború előtt, mert tele volt egzotikus bokrokkal, virágokkal. Aztán a trösztnek szüksége lett a területre, és a főúthoz legközelebb eső épületeket elvették. Persze, lehetett cserelakást kérni, volt, aki Budapesten, a Rózsadombon kapott így házat. Az apám nem kupeckedett. Annyit kért, hogy a nagy ház és a kert helyett adjanak két egymással szemközt fekvő lakást a lakótelepen. Annyi extra volt még bennük, hogy könyvespolcot és beépített bútort is kértünk. Apám már ki is festette a lakást, amikor betévedt egy habarcstündér, aki följelentette valahol. “Micsoda szocializmus ez, hogy ő hét gyerekkel egy szobában lakik, a főnököknek meg minden jár!” Apunak mindent ki kellett fizetni, amit eredetileg a házunk fejében kaptunk volna. Akkoriban ő volt a Komárom megyei építőipari vállalat gazdasági igazgatója, de el kellett mennie onnan, sőt, még a gyerekeinek is utána nyúltak.

Az iskolák változtak, a színészet maradt?
– Igen. Pesten megnyertem egy harmadik kerületi Ki mit tud?-versenyt és harmadik gimnazista koromban az MVDSZ amatőr csoportba kerültem. Ott gyakorolt a Novák tata táncegyüttese is. A felvételi másodjára sikerült, közben a Középületi Építő Vállaltnál voltam térmester. Zsaludeszkákat és pallókat köböztem.

Ezek szerint bármikor szakmát válthat.
– Pár nap gyakorlással ma is bármikor mehetnék, mondjuk, autószerelőnek. Véremben van, a nagyapámtól örököltem, aki mindent meg tudott csinálni. Gyerekkoromban nekem is olyan motorom volt – egy Torpedo –, amelyet a német futárok használtak. Szétlőtt motor, amelyet ő összerakott. Tankokból készített darut meg bulldózert, emiatt csukták le. Eladta egy építési vállalatnak. Háború után vagyunk, pénz nem volt, benzinben fizettek. Azt nem tudta eladni, akkoriban a megyében egyedül pártbizottságnak volt két Pobedája. Egy tarjáni pasas, aki a motorjába vett tőle benzint, föl is jelentette. Dr. Váradi György, az ÁVH főügyésze első fokon halálra ítélte feketézésért, amit életfogytiglanira módosítottak. Az öreg ötvenhatban szabadult, ahogy kijött, már meg is keresték, mert valami hiba volt a Tatabánya középsőn működő, úgynevezett hűtőköcsögös erőművel. Ő csak ránézett, és megmondta, hol a baj. Műszaki zseni volt. Nagyon szerette volna, ha gépészmérnök leszek, de korán meghalt, engem meg másfelé vitt az élet. De a szerelő után mindig átnézem a kocsit.

Milyen kocsija van?
– Egy 123-as Mercim. Öreg, de soha nem adom el. Dízel, csak azzal foglalkozom, dízelmániás vagyok, szerintem minden szempontból verik a benzineseket. A másik egy terepjáró, egy húszéves Merci. Az meg mindenhonnan kijön.

Kell a terepjáró, hiszen mindenki tudja, hogy szenvedélyes horgász.
– Tizenegy éve versenyhorgászom, de nem vagyok profi. Aki nincs benne, el sem tudja képzelni, milyen elképesztő koncentrációval, munkával, tudással jönnek oda a versenyzők. Érteniük kell a halbiológiához, a szerves kémiához, a meteorológiához. Ránéznek a vízre, és tudják, mit csináljanak. Három óra alatt annyira kimerülnek, hogy úgy kell fölmosni őket. A versenyhorgászat kőkemény sport. Nálunk nem ismerik el, pedig a sportág történelmében először most van egy ifjúsági világbajnokunk, a felnőtt válogatott pedig minden világversenyen ott szerepel az első négyben. A magyar sporthorgászat ma előkelőbb helyen áll, mint ötvennégyben a foci.

Azért költözött vidékre, mert ott közel van a vízpart?
– Három válás után az új szerelemhez is kellett fészek, és akkor erre tellett. Egy romos vályogház volt, amelyet azóta átépítettünk.

Megérte negyedszer is fészket rakni?
– Ez a negyedik, és biztos, hogy az utolsó házasságom. Nem lesz több, ez



nagyon jól működik. Miért váltam el háromszor? Ha egy kapcsolat elfárad, és nem marad olyasmi, amit szeretek egy emberben, képtelen vagyok maradni. Mindig én léptem le, ha szerelmes lettem. A szerelem ellen nincs apelláta. Nem szándékos, nincs is belőle sok.