Levelek – válaszok

Sajnos, biztos vagyok benne, hogy válaszommal a levélírók nem lesznek – nem lehetnek – elégedettek, hiszen nem személyesen szólítom meg őket, nem az ő sajátos problémáikról írok, és mégis megértésüket kérem.
Heti átlagban hat-tíz levél érkezik a szerkesztőségbe, ehhez a rovathoz, kérdésekkel. Számoljunk! Ha minden héten csak hat levél jön, az is háromszáztizenkét levél egy évben. Ebben az esetben – mivel egy évben csak ötvenkét hét van, és még ezen belül is előfordulnak, bár ritkán, összevont számok, vagy kihagyások –, kétszázhatvan levél marad megválaszolatlanul. Ha azonban a tízes átlaggal számolunk – és ez sem ritka –, akkor már ötszázhúsz levél érkezik egy évben, és négyszázhatvannyolc marad megválaszolatlan. Egyszóval: akárhogy csűrjük-csavarjuk, három-négyszáz levél megválaszolatlan marad.

És aki nem kap választ, sokszor megbántódik, vagy éppenséggel megsértődik, hogy lám, “mindenkinek” válaszolunk, “csak neki” nem. De hála istennek, azt is tapasztaltam, hogy megértés van az olvasókban helyzetünk iránt, ha időről időre megtudják tőlünk, hogy hogyan vergődünk, evickélünk a levélhalmok között.
Az is vigasztaló, hogy az ember – tudtán kívül – időnként olyanoknak is “válaszol”, akik nem írtak levelet, csak egy-egy válasz után ragadnak tollat, hogy megköszönjék, mert “olyan, mintha róluk írtunk volna”.

Törekszünk ugyanis arra, hogy elsősorban olyan leveleket emeljünk ki, melyekből több van, melyek sokakat érintő kérdéseket vetnek fel. Persze, ilyenkor is döntenem kell, hogy melyik egyedi esetet válaszoljam meg, mert az általános válasz általában semmitmondó, míg az egyéni, személyre szabott, többek részére is szolgálhat tanulsággal.
Vannak nagyon hosszú, tíz-tizenkét oldalas (nagy, ívpapírnyi oldalakra gondoljanak!) levelek, melyeknek kézírását nem egyszer nehéz elolvasni. Ezekből a levelekből is csak egyetlen néhány soros kérdést emelhetünk ki, hiszen az egész válasz a kérdéssel együtt nem lehet több, mint három-négy oldal.