Aktuális

Sérült gyerek az osztályban

Kisfiam elsõ osztályos. Már az elsõ napokban kiderült, hogy osztálytársai között akad sérült gyerek is. A tanító néni hamar belátta, hogy súlyos esetrõl van szó, s a nevelési tanácsadóhoz fordult, ahol csak november végén tudták fogadni a gyermeket.

Megszületett a diagnózis (ennek nem ismerem pontos megnevezését) és a javaslat. Fejlődése normál tantervi intézményben nem megoldható. Igen ám, de a szülők ragaszkodnak az iskolához, máshová nem hajlandók vinni. Sem az iskola, sem a pszichológus nem tudja arról meggyőzni őket, hogy itt nem lehet vele megfelelően foglalkozni.

Eközben hosszú hónapok teltek el, s a többi gyerek kezdi átvenni beteges viselkedését (például: fejét a falba veri, pofozza magát), és szavajárását (“öngyilkos leszek”), miközben egyre feszültebbek, indokolatlan dühkitöréseik vannak, melyek korábban nem voltak jellemzőek. Fizikailag erős gyermekről van szó, aki nem riad vissza verekedéstől, vagy éppen ollóval való szurkálástól sem. Társai félnek tőle. A tanító néni egy percre sem meri magára hagyni. Mit tehet ilyen esetben az iskola, vagy a többi szülő, aki félti gyermekét fizikailag és mentálisan is, nem beszélve arról, hogy ez a helyzet a tanulás rovására is megy?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top