Aktuális

Végsõ elkeseredésben – II. rész

A kézzel végzett munka – a kézimunkáktól kezdve a kézművességen át a kertészkedésig –, amelynek eredménye van, gyógyító hatású azokban a feszültségekben és szorongásokban, melyekben ezek a gyerekek szenvednek.

Régi iskolákban – ahol a jobban ellátott tanárok jobban ráértek – nehéz helyzetekben gyakorta alkalmazták az egyéni beszélgetések módszerét. Egy ráérős egyéni beszélgetés (mely nem a bűnöket számlálja elő, nem a hibákra mutat rá, nem letolás, nem prédikáció, nem “buzdítás a jóra”) jelentős eredményeket és változásokat hozhat, ha időközönként ismétlődik, nemcsak az érintett gyereket illetően, hanem az osztály, az iskola atmoszférájában is. Ezekben a régi iskolákban olyan osztálytanácsok vagy olyan osztályvezetőségek is működtek, amelyekbe a gyerekek minden évben az osztály választása útján kerültek, és időről időre összeültek az osztályfőnökkel.

Mindezek a beszélgetések gyakran egy-egy szertárban folytak, ahol esetleg a Bunsen-égőn forralták a teavizet; mindenesetre kedélyes, “kávéházi” beszélgetésekről volt szó, ahol a tanár, az osztályfőnök nem meggyőzni, hanem meghallgatni akarta a gyereket, vagy a gyerekeket.

Vizsgálatokból tudjuk, hogy a gyerekekben valódi érdeklődés él a világ és az ember dolgai iránt, de az iskolai oktatással ezt az érdeklődést csökkentjük, majd kioltjuk. Jó lenne, ha a gyerekekből kiindulva dönthetnénk el, hogy mit, mikor, és hogyan tanítsunk; nem “kötelező tananyagot”, melynek hetvenöt százaléka felejtésre van ítélve, és úgysem befolyásolja az életben való beválást, hanem olyasmit, ami a gyerekek érdeklődésének, és életkorukból meg családi, szociális helyzetükből fakadó állapotuknak megfelel.

Mindez persze, nem válasz, csak próbálkozás annak jelzésére, hogy elképzelhetőek bizonyos irányok, ha az iskolával szembeni követelményeket nem a gyerekek – és nem tanáraik, tanítóik – nélkül gondolják ki, és írják elő “valahol odafent”.
És végül: vegyék fel a kapcsolatot Don Bosco pedagógiájának magyarországi képviselőivel – első lépésben talán a kazincbarcikai Általános és Szakközépiskolával (itt kollégium is működik) címük: 3700 Kazincbarcika, Illyés Gyula út l.

Dedikálásra hívjuk!


Dr. Vekerdy Tamás Nők Lapjában megjelent cikkeiből Kérdezz! Felelek…3. címmel jelent meg válogatás. A Park Könyvkiadó újdonságában e rovatunkban megjelent írásokból olvashatnak. Aki szeretné dedikáltatni a művet, látogasson el a Vörösmarty térre június 7-én, pénteken, délután 5 órakor, és keresse a kiadó pavilonját (3. számú pavilon)!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top