Sokat ér a nevem! – II. rész

A Betty nővér című filmben megszállott szappanopera-rajongót alakított

Boldog szerelem volt

A félelemmel, mégis kíváncsian várt 2000. év örökre emlékezetes marad Zelly életében. A sors összehozta Jim Carrey-vel, főszerepet játszottak, és egymásba szerettek. Egy ideig tagadták, hogy együtt járnak, de komolyra fordult a kapcsolat. Renée szárnyakat kapott a boldogságtól, hiszen semmi sem tesz zseniálisabbá egy nőt, mint a szerelem.

Eszméletlenül jó volt a Nurse Bettyben, Golden Globe-díjra jelölték. A fürdőkádban volt, amikor bejelentették, hogy az Arany Glóbuszt neki ítélték oda. Egy szál törülközőben vágtatott a nappaliba, és csöpögő hajjal meredt a képernyőre, majd elájult örömében. Szuperév lett a kétezredik.

Jimmel az esküvőt tervezték, menyasszony volt – ellentétben az évekkel korábbi kósza hírrel, amikor a sugárzó Renée-t a közönség Tom Cruise-zal boronálta össze. Rajongói szentül hitték, “ebből még lesz valami” – olyan jól festettek együtt. Ám az utolsó pillanatban összevesztek, az esküvő elmaradt.

Szingliszerepben

Nagy csapás volt. Így viszont teljes átéléssel alakíthatta a szingli Bridget Jonest, a szerep kedvéért jó pár kilót fölszedett. Hiába áskálódtak, fúrták az angol színésznők, hogy ez egy angol regény, a szerep nekik járna, percig sem volt kétséges, hogy úgy passzol hozzá a figura, mintha egyenesen neki írták volna. Megcsillogtathatta humorát, báját, megmutatta védtelenségét, a legjobb formáját hozta, és dőlt hozzá a pénz. Amitől nem lett boldogabb. Mert érzékenyebb és okosabb annál, semhogy a pénz boldogítaná. A néhány hónapos romániai forgatás után azt mondta: “Megtanultam, milyen kevés, amire az anyagi javakból szükségünk van, és milyen gyönyörű az egyszerű élet. Az emberek egész nap kétkezi munkát végeznek, a nyolcvanéves öregasszony maga aprítja a tűzifát, mert ezt tette egész életében, és idős fejjel is van ereje hozzá.”

Tíz kemény hónap

Új filmjének bemutatóján Ewan McGregor és Bono társaságában

A Bridget Jones sikere után jogos volt a kérdés: lehet-e fokozni, netán fölülmúlni a bombasikert? A Chicago filmváltozatában újabb kihívás várta, meg kellett tanulnia profi módon énekelni és táncolni. Figyelt, sokat tanult Catherine Zeta-Jonestól. Tíz hónapon át, ha kellett, tíz-tizenkét órát táncolt, énekelt, hogy a szeretőjét meggyilkoló Roxie Hart figurája olyan tökéletes legyen a mozivásznon, mint a Broadway teltházas szuperprodukciójában.

Ellenlábasai (a bájos kolléganők) bosszúságára briliáns Roxie lett, és idén, a legjobb színésznő kategóriában Oscart kapott.

Mit szeret benne a közönség? Hallgassuk meg a férfiakat! “Anyira édes, hogy legszívesebben cuppanós puszit nyomnék az arcára, hiszen olyan, mint egy rég nem látott hugica.” “Az a fajta asszony, akihez szívesen menne haza az ember, mert még konyhai kötényben is szexi, sőt, akkor is, ha a bejárati ajtót mossa.”

Ilyen bókokat utoljára az isteni Marilyn kapott. Ő is úgy játszott, hogy minden pattogatott kukoricát majszoló néző azt érezte, az édes, cérnavékony hangocskájú, platinaszőke bombázó szexi mosolya csak neki szól – varázslatos volt karizmatikus kisugárzása. Az autószerelő műhelyekben kifüggesztették a fotóját, róla fantáziáltak a kamaszok és a meglett férfiak. Most Renée álmaik asszonya, és ez figyelemre méltó státusz.