Aktuális

Sztár lett – II. rész

– Ma már jobban jössz ki ilyen helyzetekből?
– Sok hasonló eset fordult elő, mert nagyon intenzíven élem meg ezeket a szituációkat. Más, lehet könnyebben kezeli ezeket, de engem megvisel. Embere válogatja… Valószínűleg azért akartam színpadon játszani, hogy kiadhassam magamból ezen érzéseket. Szerintem nem sokan mernék kipakolni azokat az érzelmeket, amelyeket én kiélek magamból a színpadon. Nem véletlen, hogy a Miss Saigon idején bizonyos lapok arról pletykáltak, hogy Csengeri Attilával mi a színházon kívül is egy pár vagyunk. Ebből persze semmi nem volt igaz, de az más kérdés, hogy a színpadon miféle érzelmek csaptak össze.

– Te valóban megéled ezeket az érzelmeket?
– Igen. Ezek valódi érzelmek. Egy Fantomot nem lehet úgy eljátszani, hogy ne haljak bele minden pillanatába… Ez a szép benne. Ezért érdemes csinálni. Pontosan érzed a színpadról, mikor dermed meg a néző, és olyan csönd képes lenni egy előadáson, hogy az csoda. Érzem, amikor megkönnyeznek az emberek.

– Amikor a szerep szerint sírnod kell, akkor tényleg sírsz?
– Természetesen…. Van olyan színész, akinek elég, ha megrágja a nyelvét, valakinek elég annyi, hogy citromra gondol vagy előtte citromot szopogat. Rengeteg módszer van, de én még egyiket sem próbáltam ki. Úgy gondolom, ha a könny nem igazi, akkor nem szabad sírni a színpadon.

– Az mikor derült ki, hogy, bár szeretnél színpadon énekelni, de tényleg “lesz belőled valami”?
– Gyerekként sokan úgy emlékeznek rám, mint valaki, aki éjjel-nappal énekel és táncol. Tizenhárom éves koromban már hóra-tánctanár voltam és a Rádió Gyermekkórusába is jártam. Tizennégy éves koromban indultam egy dalversenyen, tizenöt évesen Ki Mit Tud?-oztam. Táncdal és népdal kategóriában indultam. Abban az időben alapító tagja voltam a Vodku V Glotku nevű együttesnek. Én voltam a billentyűsük, majd az énekesük. Orosz-zsidó kocsmazenét játszottunk, aztán kitalálták a fiúk, hogy az én hangomhoz a tatár dalok passzolnak a legjobban. Szereztünk egy fantasztikus tatár lemezt, és szóról szóra megtanultam az egészet tatárul. Füstös kocsmákban léptünk fel, és a hangulat tetőpontján mindig elkezdték követelni a tatár dalokat. Így a Ki Mit Tud?-on a népdal kategóriában tatár dalokkal indultam, a könnyűzenében pedig musicalekkel. Több tízezer ember jelentkezett erre a versenyre, és végül bejutottam a televíziós döntőkbe is.
Aztán jött a ’93 – ’94-es Táncdalfesztivál. Én akkor már Toldy Marika néni stúdiójába jártam, a fesztiválon meg vokáloztam Tunyogi Orsival. A Ki Mit Tud? és a fesztivál után nagyon sok szerelmes levelet kaptam, és a szakmából is sokat nézték.
A Táncdalfesztivál után következett a Miss Saigon válogatása. Ez volt az első nyílt meghallgatás Magyarországon. Százan jelentkeztek erre a szerepre, de valahogy nem találták meg az ideális szereplőt. Végül szóltak Marika néninek, hogy küldjön már valakit. Én épp bent ültem a teremben, Marika néni rám nézett, és azt mondta: “Túl fiatal vagy még, de azért próbáld meg!” Én meg azonnal ugrottam: „Marika néni, tizenhat vagyok, és mekkora nagy dolog lenne, ha egy tizenhat éves lány megkapna egy címszerepet, az újságok is erről írnának…” Azon nyomban elkezdtem álmodozni de ő azért kételkedett a sikerben

– És Te?
– Én is féltem. Nem volt sok időm, hogy megtanuljam a dalt, de azért elmentem a meghallgatásra. Bementem a Bethlen moziba, mert ott volt akkor a Rock Színház próbaterme. Amikor megkérdezte Kerényi Miklós Gábor, hogy “Hány éves is vagy, kislányom?”, azonnal rávágtam hogy tizenhat, erre aztán mindenki eldobta magát. Hogy ott mi történt, arról már fogalmam nincs, de amikor kimentem a teremből, arra gondoltam, hogy most életem nagy lehetőségét szúrtam el. Rossz voltam, leégettem magam és leégettem a Marika nénit is, és azon zakatolt az agyam, hogy most mégis mit fogok mondani neki. Csak kullogtam az utcán, miközben esett az eső.
Másnap a szomszédot felhívták a Rock Színházból – nekünk akkor még nem volt telefonunk. Miklós Tibor – aki akkor a művészeti igazgató volt ,– azt mondta, azonnal menjek be a moziba, aztán bemutatott Sasvári Sándornak és Nagy Anikónak, én meg azt éreztem, az nem lehet, hogy ez velem történik.
Később volt még egy meghallgatás, aztán, emlékszem, az Operettben éppen az Anna Karenina ment. A legfelső karzaton, középen álltam, az utolsó sor mögött. Körülbelül huszadszorra láttam a darabot, és a szünetben, a büfében találkoztam a csillogó szemű Miklós Tibivel, aki ott közölte velem: “Eszter, te vagy Miss Saigon.” Elkezdem könnyezni – most is mindjárt elkezdek ,– és az Anna Karenina második felvonása már teljesen elmosódott. Soha nem fogom elfelejteni.

– A Saigon után mintha eltűntél volna.
– A Miss Saigon után sok fontos szerep következett, de nem volt akkor a médiaérdeklődés irántuk. De utána valóban eltűntem egy évre, mert elmentem a Színművészeti Főiskolára, utána meg Amerikába, három évre.

– Miért?
– Kalandvágyó vagyok. Mindig is el akartam menni világot látni. New Yorkba vágytam, annak ellenére, hogy korábban sosem jártam ott. Aztán úgy éreztem, amikor húsz éves voltam, hogyha most nem megyek el, többé nem lesz rá energiám. Bekerülök a mókuskerékbe és nem lesz időm arra, hogy éveket hagyjak ki. Igazam volt.

– Megváltoztál Amerikában?
– Felnőttem. Abban az időszakban voltam ott, amikor már nem voltam gyerek, de még nem voltam felnőtt. Egy csomó olyan dologra megtanított ott az élet, amit itthon soha nem bírtam volna megtapasztalni.

– Mi történt ott veled?
– Ott éltem ki a tinédzser-éveimet. Rengeteget buliztam, sok mindent láttam, tanultam, de laktam olyan helyen, ahol csótányok lepték el az egész épületet. Volt olyan nap, amikor nem volt pénzem enni – szóval, egy kicsit éheztem is. Hétszer költöztem. Volt olyan, hogy költöztem, és aki értem jött volna, annak elvitték a kocsiját. Másnap diplomaosztásom és olvasópróbám volt, de előtte éjjel dobozokon aludtam. Egyszer meg egy bolond nő lakott velem szemben, aki a nyulát sétáltatta a folyosón. És éreztem halott ember-szagot is. Két-három napos halott emberét. Sokáig nem tudtam, mi lehet az, aztán később kiderült, hogy egy idős ember meghalt, csak senki nem vette észre.

– Miből éltél?
– Ösztöndíjakból, de persze itthon el kellett adnom az egyéves kocsimat, a mobilomat; mindent pénzzé tettem. Az első év végén már egy fityingem sem volt, pedig nem herdálom el a pénzt. New York nagyon drága: az első év után majdnem hazajöttem emiatt. Aztán a tanáraim nem engedtek haza, és megszavaztak nekem egy olyan teljes ösztöndíjat, amit előttem még soha nem kapott meg külföldi diák. Közben dolgoztam is: szolfézst tanítottam. De volt, amire nem voltam hajlandó. Például, az egyetlen munka, amit a külföldi diákoknak adnak, a takarítás. Én meg azt mondtam, hogyha kukáznom kell, akkor hazamegyek. És nem azért nem voltam hajlandó kiszedni a szemetes zacskót, mert piszkos lesz a kezem, hanem azért mert nem ezért mentem ki és mert vannak bizonyos elveim. Még azt sem tettem meg, amit sok New York-i színész. Nem pincérkedtem.

– Aztán hazajöttél.
– Igen. Már egy éve itthon voltam amikor Verebes István elhívott Szolnokra, és főszerepet írt rám a Lucifer Show-ban. Én lettem Éva, és végigjátszhattam a huszadik század magyar történelmét, műfajilag pedig elpróbálhattam szinte mindent az operettől a rockzenéig. A mostani két rendezőm – Kerényi Miklós Gábor és Szirtes Tamás – is megnézett benne, így kerültem a Mozart! és a Fantom meghallgatásaira. Közben a Budapest Klezmer Band énekesnőjévé váltam, ami a szívem csücske, a zenekar pedig az új családom. Most éppen Hódel szerepét próbálom, a Hegedűs a háztetőnben Egerben Béres Attila rendezésében. Olyan partnerekkel dolgozhatom, mint Haumann Péter, Molnár Piroska, vagy Görög László…

– Páratlan a sikerszériád. Csúcson vagy?
– Remélem, nem. Még sokáig nem szeretnék a csúcson lenni. Persze, én is érzem, hogy ez egy szerencsés időszak az életemben. És mivel már volt ilyen, aztán meg jött egy mély hullámvölgy, pontosan tudom, hogy ez csak ideig-óráig tart. Nagyon kedves a Nők Lapjától, hogy megkaphattam a „Sztár lett” díjat, amit ráadásul szakmai zsűri ítélt oda. Persze nem ezért teszem a dolgomat, de az jól esik ha odafigyelnek rám, hogy díjazzák a munkámat. Nem tudod, milyen boldog voltam aznap este… Nagyon, nagyon boldog… Szóval… sztár??? Mit is jelent egyáltalán? Főleg ma? Főleg itt? De ha esetleg azt jelenti, hogy van egy ember, akire odafigyelnek; hogy akit megnéznek a színházban, mert szeretnék tudni, hogy játssza a szerepét; ha megvesznek egy újságot miatta, akkor… Akkor tudod mit? Igen, sztár szeretnék lenni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése