Az én vágyam – a te vágyad

Lehetséges, hogy hiába telt el több, mint harminc év a szexuális forradalom óta? Mi nők továbbra is képtelenek vagyunk felnőni a feladathoz, és autonóm módon, önbizalommal, kreatívan részt venni a szexuális életünkben? Bár az élet egyéb területein egyre határozottabban képviseltetjük magunkat, az ágyban még mindig nem tudjuk megfogalmazni a vágyainkat. Lehet, hogy még magunkban sem tisztáztuk őket?

Simogatás és tejszínhabos orgia

Akadnak azért biztató jelek. Az internetes hozzászólásokból kiderül, hogy mégiscsak felnőtt egy szabadabban gondolkodó, gátlásoktól, prüdériától mentes generáció. Egyikük egyenesen így fogalmaz:
,,Mindenki azt a szexet kapja, amit ,,kiharcol” magának. Ha egy párkapcsolat olyan mélységű, hogy szabadon elmondhatják a partnerek a vágyaikat, akkor mindenki elégedett lesz. Nem lehet kihagyni a technikai dolgokat, de szerintem, ha két ember figyel egymásra, és át tudják adni magukat a közös élménynek, akkor az csak jó lehet. Meg kellene tanulnia mindenkinek, hogy nem a teljesítmény és a mennyiség a fontos, hanem hogy magunknak és a másiknak egyaránt jó legyen. Ha ez simogatásban merül ki, összebújásban, akkor az a jó, ha pedig kikötözős, tejszínhabos orgiákban, akkor az…”
Könnyű azt mondani, hogy harcold ki? Hát lehet. Sokaknak, úgy tűnik, hosszú évek munkájába kerül, mire meg tudnak szabadulni a beléjük nevelt gátlásoktól.
– Örülj neki, hogy ilyen vagy! – irigykedik az előző levél olvastán egy lány. – Én valahogy nem voltam erre képes 16 évesen, mert nem nagyon volt kivel megbeszélnem, és egy kicsit szégyelltem is volna. Új volt még az is, hogy valaki meztelenül lát…
,,Hosszú ideig a szexszel kapcsolatos szavakat sem mertem kimondani – csatlakozik egy harmadik hozzászóló –, azt pedig, hogy egyáltalán vágyom rá, kifejezetten szégyelltem. Kell hozzá egy olyan partner, akiben megbízol, akinek oda tudod adni magad, és aki előtt nem szégyenkezel. Néhány könyv is sokat segített, hogy el tudjam fogadni a vágyaimat.”
Ám azok a nők, akik veszik a fáradságot, és bejárják a fenti önismereti utat, csodálatos tudásra tehetnek szert. Mint az a lány, aki a következő lírai vallomást tette:
– Nekem az volt a legnehezebb, hogy magamra figyeljek. Hogy egyáltalán fel merjem magamnak tenni a kérdést, hogy mire is vágyom. Végül rájöttem. Valami hömpölygő, lágy vagy éppen kevert áradatra. Egy lassú táncra, egy mély sóhajra, összességében arra a játékra, ami felemel mindkettőnket, és hol felnőttek, hol gyerekek vagyunk tőle. S mindkettő jó, nagyon jó…


Hol rontjuk el?

A vágyott álomképet azonban a kutatás szerint legfeljebb minden harmadik pár éri el. Vajon a többiek hol hibázzák el?
Lehet, hogy már a párválasztásnál? A “kémiát” ugyanis nem lehet befolyásolni. Erről tanúskodik annak az asszonynak az esete, aki megtisztelt a bizalmával, és hozzászólt a témához a Nők Lapja Fórumon:
,,Amikor megismerkedtünk a férjemmel, azt hiszem, titokban tudtam én, hogy a szex nem igazán jó vele, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Nem tudtam huszonévesen belegondolni abba, hogy virágzó negyvenesként mire lesz szükségem, hogy majd akkor jövök rá arra, hogy a jó szex nélkülözhetetlen! A baj az, hogy mivel soha nem hozott lázba a férjem, szépen be is zárkóztam. Nem kívánom, épp ezért nem kívánom az újítást sem…”
– Gyakran előfordul, hogy a szexuális együttlét nem vonz, valami zsigeri tiltakozás jelenik meg szeretkezéskor. Fontos, hogy ilyenkor megértsük, miről szól a tiltakozás – figyelmeztet Miklósfalvi Mária pszichológus. – Haragról? Szeretetlen, rossz kapcsolatról? A kommunikáció hiányáról? Bűntudatról? Vagy egyszerűen olyan óriási stressz nehezedik ránk, hogy képtelen vagyunk feloldódni a szeretkezésben. Sajnos olyan is van, amikor rá kell ébrednünk: nem a megfelelő partnerrel vagyunk együtt. A nemi szerv az egyik legérzékenyebb műszer, fontos, hogy figyeljünk a jelzéseire. Szinte mindig a tennivalókra figyelmeztet: ahhoz, hogy újra át tudjuk adni magunkat a szexuális élménynek, változtatnunk kell néhány dolgon.


Szöktess meg!

Először is őszintén beszélgessünk el a partnerünkkel! Lehet, hogy elég lesz megfogalmazni néhány vágyunkat, és minden megoldódik. De az is előfordulhat, hogy szakember segítségét kell igénybe vennünk a gátlások, bűntudatok leküzdéséhez. Létezik azonban néhány módszer, amit mindenképpen érdemes kipróbálnunk:

1. Tegyünk különlegessé, ünnepivé minden együttlétet.

2. Tisztuljunk meg a haragjainktól.

3. Ha jelentős étvágykülönbség van köztünk az ágyban, próbáljuk meg szexuális játékokkal, önkielégítéssel áthidalni azt.

4. Játsszunk egymással újra hosszan, mint serdülőkorban, akár szándékosan kerülve néha az orgazmust.

5. Ne törekedjünk teljesítményre, lehet, hogy olykor a simogatás is elég, és nemcsak a fő erogén zónákon.

6. Szakítsunk néha időt a pihenésre és együttlétre!

Ez utóbbit talán a legnehezebb betartani. Márpedig a szerelmet ápolni kell! Máskülönben a rutin, a megszokás elhomályosítja előttünk a lényeget. Ám még akkor sem szabad feladni, ha ez bekövetkezett: szökjünk meg a világ elől a partnerünkkel! Elég egy hét egy távoli helyen, és ki fog derülni, rejlenek-e még tartalékok a párkapcsolatban.

Ha végre újra egymásra találtunk, ne féljünk az újítástól, bátran menjünk bele eddig ismeretlen játékokba. Ezzel hosszú távon feldobhatjuk, színesíthetjük szexuális életünket. Ha nincs elég fantáziánk, ötletekkel segíthetnek a könyvek vagy a szerelemiskolák. Ilyenek például a tantra-tanfolyamok, amelyek egyre divatosabbá válnak nálunk is. Nem véletlenül. Hiszen a tantra a szexualitást olyan tevékenységnek tekinti, ami egy magasabb rendű lelkiállapot elérését teszi lehetővé. Így lehánt róla minden bűntudatot, tanítja, hogyan élhessünk át intenzívebb élményeket, hogyan válhassunk érzékenyebbekké, hogyan békítsük össze a férfi- és női energiákat. Vagyis eszközöket ad a kezünkbe ahhoz, hogy a fenti problémát megoldhassuk.


Ki van a páncél mögött?

A gondjaink azonban idővel újratermelődhetnek, ezért érdemes végiggondolni, mi vezetett a félreértésekhez. Legtöbbször az a baj, hogy nem ismerjük eléggé a másik nemet. Nem tudjuk, mennyire másképp működik a férfi, mint a nő.

,,Páncélos lovagunk” soha nem lesz képes olyan cizelláltan előadni az érzéseit, mint mi. Nem feltétlenül azért, mert érzéketlen fatuskó (ez sem kizárt, ez esetben rosszul választottunk), hanem mert kisfiú kora óta tűrésre, hallgatásra, öröme és fájdalma elfojtására nevelték. Az egyetlen terep, ahol az érzelmeit szabadon engedheti, és végre feloldódhat, a szexuális aktus. Nekünk, nőknek viszont, akik serdülőkorunk óta azt halljuk: vigyázzunk a szexszel, pontosan az érzelmekre, a szerelem bizonyítékaira lenne szükségünk ahhoz, hogy elfogadjuk a közeledését. Különben gyorsan elhangzik a szánkból a vád: ,,Neked mindig csak a szex kell!”

Pedig nagyon tévedünk. A pszichológus tapasztalatai szerint nőknek és férfiaknak egyaránt nagyon fontos a szexualitás.
– Természetesen van különbség nők és férfiak között, és a szexuális egyesülésben éppen az a csodálatos, hogy ez a kétféle energia olvad össze egy teljes egységbe – nyugtat meg bennünket a szakember. – Ahhoz, hogy ez a harmónia létrejöhessen, figyelemmel kell lenni a különbségekre, és ezeket össze kell hangolni. A keleti tanok azt mondják, a férfi tűz, a nő víz! A férfi könnyen, gyorsan lángra lobban, hevesebben ég, majd kialszik. A nőt folyamatosan melegíteni kell, hogy egyre forróbb legyen, de hosszan tartja a forróságát, és lassan hűl ki. Ennek a kétféle energiának az összehangolását segíti a hosszú előjáték, amikor a legkevésbé szexuális testrészektől fokozatosan haladunk a nemi szervek felé. Ezzel lassítjuk a férfi fellobbanását, és segítjük a nő felhevülését. Az életkor előrehaladásával tapasztalatom szerint kissé kiegyenlítődik a különbség. A nők szexuális étvágya nő, élvezőképességük kiteljesedik, a férfiak pedig hosszabb együttlétre képesek, nyugodtabbak, odafigyelőbbek. Nem reménytelen tehát a helyzet!