Aktuális

Karácsonyi történeteink – II. rész





Az én hóemberem

Ha az ember vékonyka, beteges, gyenge étvágyú kislány, nem ritka, hogy télidőben megbetegszik. Ez történt velem is négy-ötéves koromban. Igen ám, de akkor karácsonyra készülődtünk, az egész nagy család lerajzott már a nagymamáékhoz, ahol betegnek lenni egészen mást jelentett, mint Pesten, ahol egy kis torokfájással az ember egész hétre megúszhatta az óvodát. Ám az a kislány, aki én voltam, és akit a széltől is óvtak, még szánkózni sem mehetett ki, és bár az Alföldön nem olyan nagy élvezet a szánkózás, annál azért jobb, mint az ünnep sietségében rohanó felnőttek közt őgyelegni. Apukám és keresztapám megsajnáltak, gondoltak egyet, és mire a délutáni alvásból felébredtem, egy szép nagy hóembert építettek a kertben, az ablakkal szemben. Ott térdeltem a fotelben, néztem kifelé büszkén és boldogan, néztem a hóembert – a szeme igazi szénből volt! – és őket, ahogy kicsit izzadtan állnak a kavargó hóesésben. Nem tudom, kitartott-e az én hóemberem szentestéig, amikor már az angyalokat figyeltem térdepelve, de én nem felejtettem el azóta sem. Ahogy az angyalokat sem. Soha.

Hulej Emese





Babaszoba, babaház


A legszebb ajándékot négyéves koromban nagybátyámtól, Laci bácsitól kaptam: egy babaszobát. Minden darabját – szekrényt, ágyat, asztalt, székeket – maga készítette, felesége varrta a slingelt ágyneműt, és a “család” (anya, apa, gyerekek) ruháit. A gyermekkori öröm íze New York-i ösztöndíjas koromban áradt szét minden porcikámban újra, amikor, karácsony előtt, egy játékáruházban megpillantottam a viktoriánus, méter magas babaházat nappalival, kandallóval, fürdőszobával, tetőtéri hálószobákkal. “Ez az! Ezt viszem haza a lányaimnak” – döntöttem, nyomban. Három óra múlva le is szállították, egy ízlésesen csomagolt, lapos dobozban. Majd’ frászt kaptam, amikor kiderült, hogy az elemes házat nekem kell összerakni. (Finoman szólva, nem a kézügyességemért szeretnek az enyéim…) De hajtott a kíváncsiság, vajon épp olyan gyönyörű lesz-e, mint az ott, a boltban. Hát letérdeltem a nappali szőnyegére, magam elé vettem a használati utasítást, és nekiláttam. Éjszaka lett, mire elkészültem, de ahogy kezdett körvonalazódni elegáns bája, a lányaim jártak az eszemben, istenem, hogy fognak örülni! Aztán már itthon, amikor csengetett az angyal, és ahogy szoktuk, egymás vállát átölelve énekeltünk, nem tudtam a szemem levenni két kicsi lányom arcocskájáról. Elbűvölten nézték a babaházat. Négyéves önmagamat láttam bennük, akit kézen kellett fogni, és odavinni a babaszobához, mert nem hitte el, hogy ez a sok gyönyörűség mind az övé.

Nagy Emőke





Az angyalka


A szememmel mindig az angyalkát kerestem. Mesélték, már akkor is ott volt a fa alatt, amikor az anyukám kislány volt. Túlélt háborút, költözködést, túlélt mindent. Állt hűségesen a karácsonyfa alatt, hátán, egy apró puttonyban parányi gyertyát tartott. Annyira kicsi gyertyát, hogy ma már nem is lehet ilyen csöpp gyertyát kapni. De ez nem baj. S az sem, hogy egyik szárnya vége csonka, hogy hosszú szoknyájának fodrán megkopott a festék. Ha gyerekkorom bumfordi porcelánangyalkáját meglátom karácsony estéjén, azt gondolom, minden rendben van. Majdnem minden rendben van ebben a rendetlen világban.

Schäffer Erzsébet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése