Vadmacskalányból – álmok asszonya

Kattints a képre!

A falon bekeretezett platinalemez, címadó dalát ki ne ismerné: „Táncolj még!…”. Erről gyerekjáték kitalálni, hogy hol vagyunk. Szűcs Judithnál.

Vendégségben nem illik leltározni a háziasszony ráncait, de csak nem tudom megállni, hogy mélyen az arcába ne nézzek, amikor mellém ül. Semmit nem látok rajta, ami kéjes elégtétellel tölthetné el az irigy nőket. A ráncok persze ma már nyomtalanul eltüntethetők, ám Judith azzal is tisztában van, hogy a világot csak addig csaphatná be, amíg nem látják együtt a lányával, Fülöp Tímeával. Egy gyönyörű, hamvas tinivel nem lehet és nem is kell fölvenni a versenyt. Úgy szépek ők ketten, ahogy vannak. A mama kinyílt, fekete rózsa, a lánya bimbózó szőkeség.

Mindenütt leülhetünk

Látható, hogy jól kijönnek egymással, holott eltérő a természetük. Judithnak vérében van a szereplés, egyszerre száz dologra figyel – a lányára, rám, a sminkesre, a fodrászra, a fotósra –, leül, felugrik, igazít a haján, a homlokára csap, mert eszébe jut valami fontos. Timi csöndes, mosolyogva figyeli ide-oda röpködő mamáját, néha halkan helyesbít egy dátumot. Közös vonásuk: mindketten szeretik a kényelmet, és a lakás erre van kitalálva. Leülni mindenütt lehet, ahová lépünk a tágas hallban, amely bárpultos, teakonyhás étkezővel kezdődik, és a kertben végződik. Az étkező megemelt szintjéről néhány lépcső vezet a picit mélyebben fekvő nappaliba, amely tág teret kínál zenélésnek, pihenésnek, baráti összejöveteleknek. A kertre néző, széthúzható üvegfal télen sem zárja ki a természetet a lakásból, tavasztól őszig egybeolvad a zárt helyiség a nyitott terasszal.





Leülünk a kandalló elé, itt lehet legkényelmesebben elnyúlni a bőrkanapén. Judith elmeséli, hogy hét éve laknak a zöldövezetben épített, kétszintes lakásban.

– Mindig az volt az álmom, hogy olyan otthonom legyen, amilyen én vagyok. Kényelmes, praktikus, barátságos. Mindenhol lehessen benne enni, ülni. A garázsba rögtön be lehessen állni a kocsival, hogy ne kelljen havat lapátolni télen. Ezt is előre megterveztem. Hazajövök, becsukódik mögöttem az ajtó, jöhet a magánélet. Ettől persze a telefon ugyanúgy csörög, ezért muszáj kikapcsolni, legalább havonta egyszer. Az a nap az enyém, ne zavarjon senki.

Táncolj még!…

– Semmit sem teszel a megszentelt pihenőnapjaidon?

– Tévét nézek, teázgatok, kutyázom, teljesen privát életet élek. Végre négyszemközt beszélgethetünk a gyerekemmel. Most érettségizett, fölvették a Zsigmond király főiskolára kommunikáció szakra, és közben még énekelni is tanul Cs. Emődi Györgyitől. Ebben az évben megjelent az új lemezem, Ne játssz a szívemmel címmel, ezen van egy duettünk.

– Megpróbáltam összeszámolni a gyertyáidat. Feladtam.

– Gyertyamániás vagyok. Mindenhonnan hozok gyertyát, és csecsebecséket. A kerámiamécsest Timi hozta nekem Tunéziából, és kristályokat is gyűjtök. Nálam nem képek lógnak a falon, hanem aranylemezek és egy platinalemez. Mit szólsz az új sötétítőfüggönyömhöz? Kedvenc színem a narancssárga, és ettől borongós időben is olyan érzésem támad, mintha besütne a Nap. Ez adta az ötletet, hogy a függöny elé, akár egy színházban, dobogóra állítsam a növényeimet. Itthon nem én állok a pódiumon, hanem a virágaim.


Itt olvasható a II. rész »