Aktuális

Öt évnél régebbi adatokat is vizsgálhat az APEH

Néhány éve az APEH megpróbálta az utazási irodákat arra kötelezni, hogy adják át az utasok adatait a hatóságnak - ám ezt az adatvédelmi biztos megakadályozta.







dr. Varga Árpád
„Többé nem megyek magyar utazási irodához, inkább Bécsben intézem az utazásaimat. Az a gyanúm, hogy az utazási irodák adatokat szolgáltatnak rólam az APEH-nek. Hosszabb külföldi nyaralásom után rendeltek be vizsgálatra, sőt, azt is firtatták, miből engedhettem meg magamnak az utazásaimat.”
Ezt a levelet egy negyvenkét éves vállalkozó küldte.

– Néhány éve valóban megpróbáltuk az utasok adatainak átadására kötelezni az utazási irodákat, de az adatvédelmi biztos ezt megakadályozta, arra hivatkozva, hogy így nem csak az adóalanyok adataihoz jutunk hozzá – feleli dr. Varga Árpád, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szakmai elnökhelyettese.








Önkéntes „bevallás” – az amerikai vízumért

Sok magyar állampolgár meglepődik (és felháborodik) azon, mennyi adatunkat kell megadnunk, ha amerikai vízumhoz szeretnénk jutni: szükséges a munkáltatói igazolás, az ingatlanvagyonunk bizonyítása, de számot kell adnunk a keresetünkről, hazai kötődéseinkről, és ha meg akarjuk kapni a vízumot, jó, ha bankszámla-kivonatunkat is bemutatjuk a követségen. Az adatvédelmi szakértő szerint a bebocsátás feltételeit minden állam maga határozza meg, a saját, belső szabályai szerint.
– Az USA-ban a személyes adatok pedig messze nem élveznek olyan szintű védelmet, mint Európában – mondja dr. Szabó Máté. – Ezért fordulhat elő az is, hogy az államhatáron lefényképezik a belépőket, illetve leveszik az ujjlenyomatukat, és ezért nem fordulhat az elő, hogy egy európai ország viszonosság alapján ezt alkalmazza az amerikai állampolgárokkal szemben (mint ahogy Brazília teszi kvázi „bosszúból”).
– Ha jól tudom, ez a rendszer működőképes Spanyolországban és Ausztriában is. Mi csak egyes vizsgálatok során, névre szólóan kérhetünk adatot az utazási irodáktól. Ezeket az adatokat viszont kötelességük kiadni nekünk.

A jövedelemadó-bevallás adatait, a munkáltatók bevallását és az adókedvezményre jogosító adatokat az APEH tételenként összeveti. Azt is megnézhetik, hogy a bevallott bevételek fedezik-e a kiadásokat. A szakmai elnökhelyettes elmondta: az APEH kérhet egyéb adatokat is. Ez akkor fordul elő, ha úgynevezett vagyonosodási eljárás keretében ellenőriznek valakit. Ilyenkor minden jövedelmet megvizsgálnak, a földhivataltól, a gépjármű-nyilvántartótól és egyéb szervektől (sőt, mint láttuk, ilyen esetben utazási irodáktól) is kérhetnek adatokat, és ezek alapján pontosan fel tudják térképezni az adózó anyagi helyzetét. Még egy érdekes adat az APEH hatáskörével kapcsolatban: ugyan a kapott tájékoztatás szerint az elévülési idő öt év, ám az adatokat ettől függetlenül megőrzik, sőt, vagyonosodási vizsgálat keretein belül elő is vehetik (!), ha az adóalany öt évnél régebbi eseményekre hivatkozik. Megnyugtató viszont, hogy a bankszámlánkba nem lát bele automatikusan az adóhatóság, bár a vagyonosodási eljárás keretében belenézhetnek.

H. Z. monogramú olvasónk meglehetősen zokon vette, hogy a cégének volt adótartozása, ám az APEH az ő saját folyószámláján levő pénzből vonta le a tartozást. Dr. Varga Árpád szerint ez jogszerű eljárás.
– A vállalkozásokra szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a magánemberekre – mondja. – Betéti társaságoknál van egy mögöttes felelős, aki a vállalkozásért korlátlanul felel a magánvagyonával. Így fordulhatott elő, hogy olvasójuk magánbankszámlájáról levontuk a cége tartozását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top