Leszbikus lány lehetőség nélkül?

Én egy leszbikus, 28 éves lány vagyok. Van agrármérnöki diplomám, német alapfokúm, számítógépkezelői tanfolyamom, kutyatenyésztő-kutyakiképző tanfolyamom, valutapénztárosi tanfolyamom, és most egy gyárban dolgozom, betanított csomagoló-szállítóként. Eben a városban, ahol élek a barátnőmmel, egyetlen munkahely van, ott dolgozunk mind a ketten. Rengeteg pályázatot írtam állásokra, és mindenhonnan elutasítottak, hogy nincs gyakorlatom a szakmámban, vagy megkérdezték, hogy az elkövetkező három évben tervezek-e családot, férjhez menést. Mondjam meg, hogy leszbikus vagyok, és a barátnőmmel élek?

Most jutottunk el addig a barátnőmmel, hogy felköltözünk Pestre, de egyedül kell hagynunk akkor az ő depresszióra hajlamos anyukáját. Megértem a barátnőmet, hogy sajnálja az anyukáját, de úgy érzem, hogy ha nem is akarattal, az anyukája érzelmileg kihasználja a lányát. Példa erre az, hogy elmentünk egy rokonom esküvőjére, két napot nem voltunk otthon, és az anyukája, mikor hazaértünk, csak bámult ki az ablakon, és annyit mondott, hogy “nem volt kedvem semmihez”. Szörnyű így látni, amikor tudom, hogy vannak jó oldalai, és igenis egy talpraesett, határozott nő lenne, ha lenne valaki, akivel beszélgethet rajtunk kívül is. Veronika

Szia Veronika!

Nézd, drága! Te már valójában felismerted, és ki is mondtad, én csupán megerősítelek ebben: a barátnőd anyukája érzelmileg zsarolja a lányát. A helyes döntés, amit ti is éreztek: Budapestre költözni. Az anyuka mérhetetlenül önző, folyamatosan önmagával van elfoglalva. Egy gyermekét valóban szerető anya tudja, hogy a gyermekét el kell engedni, és azon van, annak örül, hogyha fia, lánya az életben boldogul. Nem önmagunknak szüljük a gyermekeinket, hanem az ÉLETNEK!
A barátnőd pedig NE sajnálja az anyukáját, mert ezzel mindenkit csak lehúz! Az anyját, önmagát, de még téged is. A sajnálatot és az önsajnálatot felejtsd el egy életre! EGYÜTTÉRZÉS. Ez lépjen helyébe! Oké. Most együttérzünk az anyukával. Depressziót gyárt magának, önző, érzelmileg köti, zsarolja a lányát. Nincs elég örömforrás az életében. Nem köti le eléggé az energiáit, feltehetőleg a kreativitását sem éli meg. Nincsenek barátai. Energia-vámpír. Mi a teendő?

Először is: ezt neki kell megoldania, ez az ő feladata! Természetesen ti segíthettek benne, és segítsetek is! De ez akkor is az Ő feladata! Ebben neki kell fejlődnie! Mindenképpen keresni kellene neki a városban valami olyan rendszeres foglalkozást, ami az ő érdeklődési köréhez közel áll. Én faluban lakom, de a művházban itt is van kézműves foglalkozás (mindig más, kosárfonás, nemezelés, üvegfestés, stb.), feng shui előadások, agykontroll klub, csuhé- és gyékényfonás felnőtteknek, gyógytorna, honismereti kör, hastánc, sakk felnőtteknek is, stb.

Nyilván a ti városotok is jó néhány lehetőséget kínál arra, hogy az arra nyitott ember értelmes, és hasznos elfoglaltságot találjon magának, ahol ráadásul még szimpatikus embereket, esetleg barátokat is találhat. Tudom, a depressziós embernek ehhez nincs affinitása, viszont itt jöttök ti a képbe! Menjetek el vele az első néhány foglalkozásra, legyetek mellette! Hadd nyíljon! Egyedül most feltehetőleg nincs hozzá ereje. De ha ráraktátok a sínre, akkor már viszi a vonat. Azt kell vele megértetni, hogy nem a ti, hanem az ő választása az, hogy merre indul el. És bármit is választ, ne hárítson kifele, hogy miatta, meg miatta lett így.

NEM! Önmaga miatt! Nem lehet olyan önző, hogy másoktól elvegye az életben, munkában való boldogulás esélyét! Döntsön úgy, dolgozzon rajta, hogy megnyíljon embereknek, és annak a rengeteg örömnek, amit az élet kínál. Van választás! Szükség van barátokra, az alkotókészség szabad megélésére, sportra, lazításra, örömökre! Ezek nélkül nem lehet harmonikus életet élni! Az anyuka azzal, hogy rajtatok lóg, valójában energia-vámpírkodik. Így sose fog felnőni! Mindig kifele hárító gyerekember marad! És ti se segíttek rajta, ha mellette maradtok!

Segítsétek elindulni az új úton, támogassátok a szeretetetekkel, küldjétek neki majd a távolból is az energiát, de sose sajnáljátok! Az nem más, mint a drága energia ostoba elfolyatása, leszívatása! És ha azok után, hogy segítettétek elindulni egy új úton, mégis az önemésztést és önpusztítást választja, az már az ő döntése. Nem dönthetünk, és nem élhetünk más helyett! Akkor tartsátok tiszteletben a döntését, mert akkor ő ezt akarja megtapasztalni. (Ez egy tanuló-bolygó, ahova mindannyian azért jöttünk le, hogy fejlődjünk.)

Te pedig, kedves Veronika, remélem képes leszel bevonzani Pesten azt a munkahelyet, ami a benned levő képességek megélésének a legtöbb teret adja, és jól is fizet.

Bizonyára érzed, hogy mi az, ami igazán érdekel, amiben a legjobban érzed magad. Ami a legközelebb áll az egyéniségedhez! Ha pedig egy számodra fontos munka megszerzéséhez fontos információ a munkaadódnak az, hogy milyen terveid vannak a családalapításra vonatkozóan, természetesen négyszemközt, és diszkréciót kérve, mondd el neki, hogy leszbikus vagy. Ezt te döntöd el, hogy mennyire vállalod be, vagy kezeled magánügyként. Lassacskán felnő oda a társadalmunk is, hogy szemrebbenés és ítélet nélkül elfogadja a másik nemi identitását!
Kívánok sok-sok erőt, és minden jót mindhármótoknak a váltáshoz és változtatáshoz!

Soma Mamagésa