 |
| Tisza Kata |
Mindig is írtam, de feszengve, félve – mondja Kata. – Inkább csak egyfajta önsegítő mechanizmus volt, de nem mutattam meg senkinek, és nem is figyeltem rá oda. Amikor elvégeztem a bölcsészkart, és valami még hiányzott, elkezdtem a Komlósi Oktatási Stúdiót, és azóta írok tudatosan. Az újságíró iskolában fantasztikusan felszabadultam és magamra találtam.
Még alig tartott az iskola, amikor megtámadtak az utcán.
Ennek hatására írtam meg első novellámat: ott feküdtem egy kórházban, elszakítva a világtól. Azt sem tudtam, hol vagyok, és eléggé megingott a bizalmam az emberekben. Nem bírtam aludni, és nem tudtam felfogni, feldolgozni az eseményeket. Azzal, hogy leírtam, mi történt, megkönnyebbültem, és talán jobban megértettem az összefüggéseket. Ez az egész akkora lökést adott, hogy onnét már nem volt megállás. Szavakká tette az érzéseimet. Mostanra pedig egyre inkább az írás a mindenem. A maximálisan tiszta, felszabadító boldogság. Egyelőre még nem munka, de nagyon remélem, hogy egyszer majd az lesz.
A könyved meglehetősen szexis.
Huszonnégy éves, fiatal nő vagyok, és igenis, ezek a gondolataim. Nagyon sokan érzik ezt, de leírni és vállalni persze merészség ugyanakkor ez az igazi szabadság. A szüleim meglehetősen konzervatívak, eddig egyetlen párkapcsolatot tudok felmutatni, soha nem voltam egy eljárogatós csaj így a szex nekem is tabu volt. A kapcsolatomban is nehezen tudtam ezekről a dolgokról beszélni. Azt veszem észre, hogy nagyon furcsán állunk a szexualitáshoz és az erotikához, amelynek egyetlen megjelenési formája a pornó. Ezért próbálok róla irodalmi szinten, pajzánul, mégis viccesen és igényesen írni. Úgy, hogy eljusson mindenkinek a szívéig.
Mindemellett nagyon fontos, hogy ezek nemcsak az én gondolataim. Hanem a körülöttünk lévő világ, az élet. A könyvet korrajznak szánom, és helyenként valóban nyers, szókimondó társadalomkritika. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ahogyan a dolgok történnek, az döbbenetes, nem egészséges, kapjunk észbe.
Apukád nem fog leesni a székről, ha elolvassa? Mit szólnak majd a diákjaid?
Hát… A papám pödörgeti grófi bajuszát a fotelben, és biztos nagyot néz majd. De mivel ismer engem, nem tud rám haragudni. Látni fogja, hogy ez egy szókimondó, játékos dolog, ami ugyan kimondja a lényeget, de egyáltalán nem ocsmány. De hadd jegyezzem meg, hogy a könyv nem kizárólag a szexualitásról szól, hanem a lélekkel és a társadalommal is foglalkozik, néha egészen líraian.
A diákjaim persze macerásabb kategória. Nem is nagyon szeretném az iskolában reklámozni ezt a dolgot, de nem fogom megúszni, hogy ne találkozzanak vele. A kollégám szerint nem ciki. Azt mondták, nyugodtan megmutathatom nekik, hiszen a mai fiatalok már sokkal többet tudnak a szexről, úgyhogy nem fognak megbotránkozni. Az én osztályom végzős, tehát már majdnem nagykorúak, és elég filozófiai-irodalmi ismeretük van, hogy a helyén kezeljék a könyvemet.
Mikor tudsz írni?
Picit olyan az életem, mint a Gólyakalifáé. A nappalaim kispolgáriak: reggel hatkor fölkelek, elmegyek dolgozni, felkészítem a gyerekeket a nyelvvizsgára és az érettségire, közben osztályfőnök vagyok, és egyetemen is tanítok. Rend van és fegyelem. Esténként iskolába járok, aztán bevásárolok, megcsinálom a házimunkát. Éjjel viszont beindul az agyam, kiélesednek az érzékeim, és megelevenednek az általam teremtett alakok. Elkezdek írni, és ez ajtót nyit nekem egy másik világba. Vagyok annyira őrült, hogy imádjam ezt a kettősséget.
Honnan benned ez a sok energia?
Utálok korán kelni. De annyira, hogy el sem tudom mondani! Hogy életre derítsem magam, illóolajokból pikáns fürdőt engedek, benyomom a zenét, elkezdek táncolni, aztán megfürdök, majd berobbanok az iskolába, ahol mindenki búskomoran, fáradtan ül. Én meg elkezdek pörögni, és ettől mindenki feltöltődik, és baromi jó hangulatban telik el az óra. El is nyertem az iskolában Az év legjobb kedvű tanára címet.
Neked ki ad erőt?
Most éppen senki. De egy jó szó és egy kis szeretet mindig feldob. Ha meg nem kapok, akkor elképzelem… Aztán megírom.
Tisza Kata a weben: www.fo.hu/tiszakata
