A kis kedvenc

A barátnőm, ha kell, mint jól idomított anya, a nagyobbik után is elmosogat, rendet rak, de így is megkapja: „Persze a kis kedvenc otthagyhatja, de ha én nem mosogatok el, akkor rám szállsz.” Testvérvillongások mindenféle helyzetben előfordulnak, érdekes megnézni, mi van a hátterükben.

Nehogy azt higgyük, hogy csak a kamaszok „osztják ki”egymást! Feszültség, féltékenység, rivalizálás lehet felnőtt testvérek között is.

– Nem hiszem el, hogy a húgom még mindig ki tud hozni a sodromból azzal – mondja Orsi –, hogy a születés- és névnapokból, a karácsonyból és családi ünnepekből valóságos ajándékozási versenyt csinál: „Ki vett értékesebb ajándékot Anyuéknak?” Mintha nem tudná, hogy a három gyerek mellett mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ostobaságnak tartom a versengést, mégis, a szívem facsarodik bele, hogy mi csak ennyit…, ő meg ott áll a puccos ajándékaival, és üdvözült mosollyal söpri be az elismerést. Legszívesebben ráüvöltenék: Most boldog vagy? Ehelyett jópofizom, hogy jaj, tényleg, ez is milyen gyönyörű, és utálom magamat is, meg őt is, hogy folyton leéget.

Hányadik vagy a sorban?

A testvérkapcsolatok szövevényes, kusza szálait Szabó Mária pszichológussal próbáltuk meg kibogozni. Azt mondja, a szakirodalom Adler óta foglalkozik a születési sorrend kérdéseivel, mert abból, hogy ki hányadiknak született, sok minden következik. Amerikai kutatások szerint az elsőszülöttek maximalisták, tökéletességre törekvők, és sikeresebbek is. Közülük kerül ki például az űrhajósok kilencven százaléka. A másodszülöttek kevésbé szorongók, de belőlük válik a diplomahalmozó, mert utol akarják érni a nővérüket, bátyjukat, ám a sikert sosem tartják kielégítőnek, máris új bizonyítási lehetőség, kihívás után néznek.

– Az első gyereken – mondja a szakember – rajta van az egész család szeme, több figyelmet kap, többet is várnak el tőle. Ám, amikor megszületik a testvére, elveszíti a „fele királyságát”, és a figyelem fókuszába az újszülött csecsemő kerül. Ezt nem bocsátja meg neki. Nemrégiben egy páciensem azért jött el, mert az öccse öngyilkos lett, és ez a fiatal lány a bűntudatát szerette volna megbeszélni velem. Elmondta, ahogy visszaemlékszik, mindig cikizte, ahol tudott, ott tartott be neki, és ezt csak olyan kis testvéri civakodásnak érezte egészen addig, amíg a tragédia be nem következett. Akkor fordult át az érzés lelkiismeret-furdalásba.

Az elsőszülött általában piszkálja, cukkolja a kicsit, lekicsinyli a teljesítményét, amibe tud, beleköt. A szülők ilyenkor azt mondják: „Ne bántsd, mert ő a kisebb!” Ha a kicsi elveszi a játékát, ismét azt hallja „Nem lehetsz irigy a testvedre, add vissza neki, te vagy az okosabb, te vagy a nagyobb.” Ő persze dühös, hogy vissza kell fognia magát, már amúgy is elvesztette fele királyságát, és még ő legyen tekintettel rá, a kis kedvencre. Ugyanakkor megragad benne, amit elég sokszor hall, hogy „te vagy az okosabb”, és többnyire úgy is viselkedik, bár neki sincs igazán önbizalma. A nagyobbik gyerek is lehet teljesítménykényszeres, tökéletességre törekvő, de az is előfordulhat, hogy mivel annyiszor elmondták már neki, hogy ő az okosabb, úgy érzi, nem kell annyira hajtania, lazábban veszi a tanulást. Igaz, közben ott van a szülői elvárás, hogy az elsőszülött a maximumot nyújtsa, így ez egy ellentmondásokkal teli érzés.

Ugyanakkor szorong is, mert az első gyereket a szülők gyakorlat hiányában szorongva nevelik, és ez átsugárzik rá. Általában is igaz, hogy ha aggódunk a gyerekért, hogy nem elég ügyes, hogy le fog pottyanni a hintáról, akkor ő is elkezdi félteni magát. Az aggodalom azt jelenti, hogy nem bízunk benne, és így ő sem bízik magában.

A teljes cikk a 26. heti, június 29-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.