Gyereket akarok! De mikor…?

Vályi Nagy Erika

Hiába hisszük a harmincasról, hogy csak huszonkettő… Az óra röhög a markába! „Lehettek szépek, karcsúak, kívánatosak, de gyereket csak az általam szabott időben szülhettek, én jelölöm ki a határokat!”

Nem kell ahhoz szociológiai felmérést végezni – elég körülnézni az ismeretségi körünkben –, hogy ki merjük jelenteni: alaposan kitolódott a szülés időpontja. (Ezt statisztikai adatok is igazolják…). Míg a dédnagymamák, nagymamák generációja általában a húszas évei elején vállalt gyermeket, addig a mai lányok (asszonyok) inkább harminc körül. Jó ez? Rossz? És melyik évjárat az ideális?

Harmincévesen – Erika

– Érettségi tájt úgy képzeltem, hogy huszonöt esztendősen már anyuka leszek – akkoriban aggastyánnak láttam a harmincasokat! –, az esküvőm idején azt gondoltam, hogy huszonhat körül fogok szülni, ehhez képest 2004-ben történt meg a csoda, amikor már betöltöttem a harmincegyet – meséli Vályi Nagy Erika újságíró, egy gyönyörű egyéves kislány édesanyja. – És milyen (indokolatlan) pánik előzte meg a terhességemet! Képzeld el, hogy egyre csak tanulsz, közben szépen tologatod a szülés időpontját, aztán huszonkilenc éves korodban rád tör: gyereket szeretnél! Aztán telnek a hónapok, de nem esel teherbe. Nem és nem! Az orvosom hiába mondogatta, hogy semmi probléma, hogy a gyerek utáni vágyam meg a szorongásom az ok, én csak arra gondoltam, hogy mindennek vége, ha nem lesz kisbabám. (Hasznos a fogamzásgátlás, de az már kevésbé, hogy közben nem tudjuk, fogamzóképesek vagyunk-e!?) Végül jött a határtalan boldogság: terhes lettem! És mindent alárendeltem annak, hogy a kicsi egészséges legyen. Imádom a munkámat, mégis… Valószínűleg akkoriban értem el az önismeretnek arra a fokára, hogy rájöjjek: nincs az a karrier, nincs annyi pénz, ami miatt lemondanék erről a csodáról.

– Sok ismerősöm – hozzád hasonlóan – tologatja az időpontot.

– Nem könnyű ma fiatalnak lenni! Kegyetlenül nehéz állást találni – jó végzettséggel, nyelvtudással is –, aztán az állás megtartása… A lakásszerzésről már ne is beszéljünk! Amikor huszonegy évesen férjhez mentem, éretlen voltam az anyaságra. Tehát a mérnöki diplomám mellé szereztem egy közgazdaságit, majd szépen rájöttem, hogy ez az egész nem nekem való. Beiratkoztam egy újságíró-stúdióba – imádtam az írást –, ahol nagy örömömre tehetségesnek találtattam, az egyik tanárom állást ajánlott. Hurrá! Csakhogy egy új szakmában nem lehet azzal kezdeni, hogy kérem szépen, most én szülök! Nos, ez a „csavar” még későbbre tolta az időpontot. De minden így volt jó. Remekül érzem magam itthon a kislányommal, közben nem dőlök hátra – írok időnként –, nem esem ki teljesen a szakmából. Elárulom neked, hogy nagyon boldog vagyok, mert „belejöttünk”. Megint babát várok: decemberre érkezik a második!

A teljes cikk a 29. heti, július 20-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.